Fidesz: A bukott baloldalon ugyanazt a politikát képviselik

2013. szeptember 10. 16:59

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint attól, hogy „a bukott baloldal szereplői most éppen a hatalmi és egyéb személyes vitáikat folytatják”, még ugyanazt a politikát képviselik.

2013. szeptember 10. 16:59
Kocsis Máté sajtótájékoztatóján így reagált a keddi ellenzéki egyeztetésekre, amelyek végén kiderült, hogy az MSZP sem a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.
 
Mesterházy Attila MSZP-elnök Gyurcsány Ferenc államtitkára, az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon pedig Gyurcsány Ferenc minisztere volt, tehát „ők pontosan ugyanazok, akik már korábban együtt kormányoztak, és korábban együtt már tönkretették az országot” – fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója újságírói kérdésre válaszolva.
 
Mint mondta, a bukott baloldal szereplőinek személyes és hatalmi vitái ne tévesszenek meg senkit, ugyanazokról az emberekről van szó, mint évekkel ezelőtt.

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. szeptember 11. 07:13
szeretem az ilyen kijelentéseket, hogy bukott baloldal, bukott joboldal
Trükkök Százai...
2013. szeptember 10. 23:25
A "nemzeti" jelző ne tévesszen meg senkit, ugyanolyan bukott, pogácsaképű komcsi káderek és rokonaik ülnek a patkó másik oldalán is.
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 10. 20:27
Mellesleg 2002 és 2010 között volt egy mély gazdasági válság,továbbá:ebben az időben a fidesz is a parlamentben volt és mindent leszavaztak.Ergo:a fidesz is felelős az akkori helyzet kialakulásáért Mátéka!!De csak ismételgesd ugyanazt.Egy hányinger vagy.
IgazságosIzomViktor.
2013. szeptember 10. 20:25
Bukott baloldal,maffiabaloldal,Gyurcsánybajnai,egyszerr márrr tönkrretették az orrrszágot,rrrezsicsökkentés,magyarrrorrszág jobban teljesít,gyurri papagáj vagyok:-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!