NVB: Az ombudsman túllépte hatáskörét, mikor jelentést írt a mozgóurnás ügyekről

2014. június 23. 18:02

Az alapvető jogok biztosa túllépte hatáskörét, amikor a mozgóurnás szavazással összefüggésben a választási bizottságok tevékenységét vizsgálta, a biztosnak ugyanis nincs felhatalmazása arra, hogy a hatóságnak nem minősülő választási bizottságok munkájával kapcsolatos ügyeket kivizsgálja – mondta Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke.

2014. június 23. 18:02

Az országgyűlési választásokon gondok voltak a mozgóurnás szavazással, több helyre például nem ért oda a beígért urna. Az alapvető jogok biztosa is foglalkozott az üggyel: június közepén elkészült jelentésében megállapította, hogy a mozgóurnás szavazás szabályai sem a korábbi, sem a legutóbbi országgyűlési képviselő-választások során nem érvényesültek megfelelően. Székely László szerint módosítani kellene a szabályozáson, ezért megállapításait megküldte az Igazságügyi Minisztérium mellett a Nemzeti Választási Irodának is azzal, hogy tegyenek javaslatot a választásokat érintő jogszabályok megalkotására. Az ombudsman arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazatszámláló bizottságok tagjaik létszáma miatt nem feltétlenül tudnak mozgóurnával felkeresni valamennyi érintett választópolgárt a szavazásra nyitva álló időkeretben.

Patyi András NVB-elnök szerint ezzel az alapvető jogok biztosa túllépte a hatáskörét, mert a választási bizottságok nem hatóságok, így a biztos nem vizsgálhatja a munkájukat. Leszögezte, hogy a jelentés is elismeri: a választási bizottságok nem hatóságok. Hozzátette: álláspontjáról levélben tájékoztatta Székely Lászlót.

A bizottságban Litresits András, az MSZP delegáltja és Tóta Áronné, a testület Országgyűlés által választott tagja amellett érvelt, hogy a biztos jogszerűen végezte vizsgálatát, mivel „nem lehet kérdés”, hogy a választójog és annak gyakorlása alapjog-e.

Patyi András szerint is alkotmányos alapjog a választójog, a fogyatékos személyek jogait pedig kiemelten védeni kell, de – mint mondta – a biztos hatáskörét önmagában nem az alapozza meg, hogy alapjognak minősül-e vagy sem a vizsgálata tárgya, hanem, hogy van-e egyértelmű törvényi felhatalmazása az alapjoggal összefüggő visszásság feltárására. Az NVB elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a vizsgálható állami szerveket a törvény tételesen megjelöli. Patyi András az ombudsman kifogásolt vizsgálatával kapcsolatban úgy fogalmazott: véleménye szerint „ez a hatásköri aktivizmus veszélyt jelenthet a jogállamra”.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fogd a pénzt és kuss
2014. június 24. 06:46
attól még ne viselkedjen úgy mint egy uniós biztos
Ángyán Páván
2014. június 23. 22:24
De jó lenne egy kis slambuc.
Gregorius
2014. június 23. 21:09
Marhaság. Egyszerű ténymegállapítást tett, néhány helyen annyira kevesen voltak a Bizottságban, hogy nem értek ki a mozgóurnákkal. Következő alkalommal valahogyan több embert kell kiállítani.
A_Haza Bölcse
2014. június 23. 19:39
"ez a hatásköri aktivizmus veszélyt jelenthet a jogállamra" kurvaország. ezt érdemeljük nem többet
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!