Brüsszel lezárta a kötelezettségszegési eljárást Paks 2 ügyében

2016. november 17. 15:11

Lezárta a paksi bővítés kapcsán indított kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság, akik ezzel kapcsolatban korábban mást állítottak, azok látványos vereséget szenvedtek – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Lázár János. A miniszter bejelentette azt is: döntött a kormány a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről.

2016. november 17. 15:11

Az Európai Bizottság lezárta azt a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, amelyet a paksi atomerőmű felújításával kapcsolatban, a közbeszerzések ügyében indított – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a brüsszeli testület két éve indított eljárást, a mostani döntés pedig azt jelenti – mondta –, hogy a bizottság nem vitatja Magyarországnak azt a jogát, hogy megállapodjon Oroszországgal az erőműépítésről és a hitelfelvételről.

Akik ezzel kapcsolatban mást állítottak – például Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője –, azok „látványos vereséget szenvedtek” – fogalmazott Lázár János, aki szerint Jávor Benedeknek érdemes volna megfontolnia a politikai pályafutása folytatását. A miniszter mindezek alapján reális esélyt lát arra, hogy 2017-2018-ban megkezdődjön a paksi kapacitásfenntartással kapcsolatos építkezés.

Vita lesz a kvótáról

Lázár János beszélt arról is, hogy szerinte súlyos vita várható arról, hogy az unió a Juncker-féle kötelező, vagy a szlovák elnökség által javasolt rugalmas betelepítési kvóta útját járja majd. Megerősítette: Magyarország elutasítja a kötelező mechanizmust, azonban egyelőre nem áll győzelemre.

Fontosnak nevezte a nemzeti konzultációt és a népszavazást, ugyanakkor jelezte: az alaptörvény módosítása egyértelművé tette volna a helyzetet. Ismertette azt is, hogy az Alkotmánybíróság jövő héten fogja tárgyalni Székely László ombudsman beadványát, amelyben alkotmányossági kérdéseket vetett fel a betelepítéssel kapcsolatban.

Új KRESZ jöhet?

A tárcavezető közölte azt is, hogy Magyarország kész felülvizsgálni az unió kohéziós politikáját, ugyanakkor értékelése szerint a pénzek elvonásával kapcsolatos nyomásgyakorlási kísérletek az amerikai elnökválasztás óta „gyengébb lendülettel jönnek”.

A miniszter azt is bejelentette, hogy hétfőn szerb-magyar közös kormányülés lesz, amelynek egyik fő témája az illegális bevándorlás.

Lázár János közölte azt is: kerekasztal-tárgyalást indít a kormány az érintett érdekképviseletekkel az autózásról, annak adminisztratív terheiről, az üzembe helyezés és az üzemben tartás költségeiről. A miniszter jelezte, megfontolandónak tartja egy új KRESZ megalkotását is. Azt is mondta, hogy Magyarországon a többi visegrádi országban fizetendőhöz képest magasabbak például egy új autó üzembe helyezésének költségei.

Végre jöhet a ferihegyi vasút

Bejelentette: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Nyugati pályaudvar vasúti összekötéséről döntött a kormány. A Miniszterelnökséget vezető miniszter közlése szerint erre több megoldás is létezik, a kormány egy 29 kilométeres új vasúti pálya kiépítését részesíti előnyben, amely a Budapest – Cegléd – Szolnok vasúti vonal új nyomvonala is lesz.

A beruházás nagyságrendileg 100 milliárd forintba kerül – ismertette a tárcavezető, aki azt is elmondta, hogy a vonatok 20 percenként járnának a vonalon és 18-20 perc lenne a belváros és a reptér közötti menetidő.

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Területvédő
2016. november 17. 22:08
Jávorzsidó 2,5 éves működése értelmetlen volt. Jó ezt olvasni. Nyilván fog még akadékoskodni a kis féreg, hogy Magyarország ne legyen önellátó az áramot tekintve. Ezért fizetik, ezért dolgozik a háttérerőknek. Láthatóan nem túl nagy hatékonysággal.
hátakkor
2016. november 17. 20:46
Jávor Benedek szerint Paks II. energetikailag, pénzügyileg és külpolitikailag egyaránt súlyosan káros Magyarországnak, és az EP-képviselő a jövőben is mindent megtesz majd annak érdekében, hogy "az ország feje fölül elhárítsa ezt a fenyegető veszélyt".
Mutimi
2016. november 17. 19:22
Vannak akik amellett érvelnek, hogy ne állítsunk elő áramot, vegyünk inkább, mert az éri meg. Azt is elárulhatnák, hogy annak miért éri meg előállítani, akitől vehetnénk. Ez ugyanaz lenne, mint ahogyan 20-25 éve leépítették az iparunkat, azóta mindent veszünk. Csak miből. Köszönjük, az a kísérlet sem jött be.
hátakkor
2016. november 17. 18:55
A Paks II. projekttársaság benyújtotta telephelyengedély-kérelmét 2016. október 28
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!