Kezdődnek a Katolikus Karitász nyári táborai

2020. június 17. 21:03

Több mint ezer rászoruló gyermek részvételével szervez többhetes napközis gyermektábort a Karitász Szombathely mellett.

2020. június 17. 21:03

Több mint ezer gyermek, köztük állami gondoskodásban élők és halmozottan hátrányos helyzetűek részvételével szervez több héten át napközis gyermektábort a Katolikus Karitász a Szombathely melletti Nardán.

A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász már 25 éve biztosít nyári táborozási lehetőséget. Korábban tizenegy évig Szombathely adott otthont a tábornak, az utóbbi tizennégy évben pedig a nardai plébánián fogadják a gyerekeket. Az évek folyamán a tábor helyszíne folyamatosan változott, szépült, és így vált gyerekbarát, akadálymentes környezetté. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai évről évre azon dolgoznak, hogy a tábor nyolc hetében az ide érkező gyerekek felejthetetlen napokat tölthessenek el, kipihenve a tanév fáradalmait is.

Az idei nyári tábor megnyitó ünnepségére 2020. június 16-án délelőtt került sor, ahol Dr. Székely János megyéspüspök szentmisén köszöntötte a táborlakókat, a Karitász munkatársakat és a befogadó nardai híveket. A püspök atya a szentmise kezdetén elmondta: „Azt kívánom ezekre a napokra, hogy mindig mindenkivel jót tegyetek, hogy itt a nardai plébánia kertben meghalljátok a szeretet hangját.”  Homíliájában két mesével is megszólította a gyerekeket. Az első mesében szereplő néma óriást a hallgatag gyerekekhez hasonlította, akihez akkor is érdemes beszélni, ha ő maga nem szólal meg. A második mesében a mennyország kulcsait kereső királyhoz hasonlította a tábor idejét. Kiemelte: „Azt kívánom, hogy minden nap keressetek legalább egy arany kulcsot! Például úgy, hogy vigyáztok a növényekre, segítetek egymásnak, ha valamitek van, megosztjátok egymással, játszani örömmel mentek a másikkal. Azt kívánom minden nap találjatok egy ilyen aranykulcsot, akkor olyan lesz a tábor, mint a harangzúgás, amiben mindnyájatok öröme benne van!”

A teljes beszámolót itt olvashatja el.

(Katolikus Karitász)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crusader
2020. június 18. 04:46
A Katolikus Karitász munkája felbecsülhetetlen... hasonlóan fontos, mint 800 éve a Szentföldön a sebesült, beteg katonákat és embereket ellátó Templomos vagy Ispotályos Rend munkája. Viszont jó lenne visszatérni a gyökerekhez végre. Ezeknek a Rendeknek voltak lovagjai is, akik megvédték ezeket az embereket, betegápoló rendtársaikat és a keresztény hitet. Ma is nagy szükség lenne ezekre az európai kultúrát örzö harcosokra és rendekre.
Gyéressy Károly
2020. június 18. 00:37
Helyes. Jó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!