Elindult a Katolikus Karitász adventi segélyprogramja

2020. november 20. 11:35

A „Tárjátok ki a szíveteket” segélyprogram-sorozattal a szervezet rászoruló családokat kíván segíteni a téli időszakban és karácsonykor.

2020. november 20. 11:35
null

A szervezet holnapján írt közleményben számol be róla, hogy ismét megszervezésre kerül az adventi adománygyűjtés, igaz, a koronavírus miatt a Katolikus Karitász több nagy rendezvényen, karácsonyi vásáron sem tud részt venni.

A „Tárjátok ki a szíveteket” címre keresztelt, november 20-án induló segélyprogram-sorozattal a szervezet rászoruló családokat kíván segíteni a téli időszakban és karácsonykor. „Mindig vidáman mosolyogjatok a gyermekekre, a szegényekre, minden szenvedőre vagy magára hagyottra! Ne csak figyelemmel forduljatok feléjük, hanem tárjátok ki a szíveteket is nekik.” – Kalkuttai Szent Teréz anya ezen gondolata lett néhány évvel ezelőtt a Karitász adventi segélyprogramjainak jelmondata. Spányi Antal, a szervezet püspök elnöke elmondta: „Az akció plakátján látható, nyitott tenyérben tartott hóból formált szív szimbóluma annak, hogy kezünkben van a lehetősége a segítségnyújtásnak. Szívünk kitárásával felmelegíthetjük mások hideg otthonát, ünneppé tehetjük küzdelmekkel teli napjait. A szeretet kézzel foghatóvá válhat, ha olyat adunk másnak, ami örömet okoz neki, ami kisegíti a bajból, vagy ha egyszerűen csak megajándékozzuk és megélheti, hogy nincs egyedül.”

Écsy Gábor atya, a Karitász országos igazgatója szerint a nélkülözőkért indított ünnepi összefogásnak 2020-ban is kettős célja van: ünnepé tenni a karácsonyt és könnyebbé tenni a hétköznapok terheit. Meleg otthont biztosítani téli ruhákkal, kályhákkal és tűzifával. Élelmiszert vinni a családoknak, hogy ne üres asztalnál kelljen megélni a karácsonyt, lakhatási támogatást adni, hogy emberi körülmények között élhessék a családok hétköznapjaikat és ünnepeiket.

– tette hozzá.  Az akció keretében számos országos program zajlik karácsonyig, a hatályos rendelkezéseknek megfelelően a lehető legnagyobb körültekintéssel, az egészségügyi ajánlásokat betartva.

Számos helyen osztanak egész télen a vírushelyzetnek megfelelően előre csomagolt, meleg ételt hajléktalanoknak és krízishelyzetben élőknek. Több száz családot szeretnének kályhával és igény szerint tűzifával és más speciális támogatásokkal segíteni. A határon túli magyar családokat is kályhával, tűzifával és élelmiszer-csomaggal, édességekkel, egyéb ajándékokkal segítik az ünnepek előtt.

Az Angyalbatyu ajándékgyűjtő akció keretében nehéz sorsú gyermekeknek lehet ajándékcsomagot készíteni és leadni az ország különböző gyűjtőpontjain. Az ajándékcsomagokat a Karitász önkéntesei juttatják el az országos hálózaton keresztül a rászoruló családok gyermekeinek. Számos iskolában és templomban gyűlnek a játékok, amelyekből – édességgel, meglepetésekkel kiegészülve – névre szóló ajándékcsomagok készülnek.

Címlapfotó: MTI/Vajda János

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2020. november 20. 20:34
Nálunk (máltások) most elég nagy problémát jelent sajnos, hogyan készüljünk. Először is: nem gyújthetünk. Egyik áruházláncunk több termék vételére fogja buzdítani a vásárlókat, az rendben is lenne, hogy nekünk eljuttatják, de azokat be kell csomagolni, és azt hogyan? 60+ az átlagéletkor, a máltai házban nincs annyi hely, hogy másfél métert bárki betartson, a csomagolás pedig eleve olyan, hogy mindenféle termékből kerül egy-egy dobozba, a termékek egy helyen vannak fölstócolva, azokból mindenki a saját maga összeállításába vesz, de akkor is egymást kerülgetjük. Arra pedig, hogy csak egy-két ember csomagoljon, igencsak kevés az idő, mert sok helyre kell csomag. Ráadásul a vezetőnek végig ott kellene lenni (fűtetlen minden), szóval igencsak föl van adva a lecke.
péterx
2020. november 20. 20:21
A tevékeny segítés fejezi ki a leghatékonyabban, hogy a szeretet vallása vagyunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!