A horvátországi földrengés károsultjait támogatja a Katolikus Karitász

2021. január 04. 10:27

Több, mint 1,5 millió forint értékű gyors segítséggel támogatja a Katolikus Karitász a horvátországi földrengés károsultjait.

2021. január 04. 10:27

Számos áldozata volt a horvátországi földrengésnek, sok család került nehéz helyzetbe a természeti katasztrófa miatt. Sisak (magyar nevén: Sziszek) és Glina települések is erősen rongálódtak, az itt élő családok közül rengetegen kerültek nehéz helyzetbe. Az első felmérések alapján mintegy 5 ezer gyerek maradt iskola nélkül, mivel 5 iskolaépület teljesen megrongálódott, 9 jelentős felújítással majd még rendbe hozható és 13 maradt működőképes – írja a Karitász közleménye.

A Katolikus Karitász kötelességének érzi az azonnali segítségnyújtást, és a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászon keresztül felhívást tett közzé adománygyűjtésre, valamint 1,6 millió forint értékben szerzett be létfontosságú eszközöket és élelmiszereket.

A szilveszter napjának délelőttjén útnak indított szállítmányba több ezer műanyag evőeszköz (tányér, kanál, pohár), takarók és plédek, benzinmotoros áramfejlesztők, Siesta gázkályhák, infra hősugárzók, készételek, valamint instant levesek kerültek. A sziszeki karitásszal napi kapcsolatban van a segélyszervezet. A helyiek már tudják, mi érkezik az gyors segítséggel, valamint ezzel a Karitász is naprakész információkat kap arról, mire van kinn a legnagyobb szükség. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!