Hodász András másik, kormánymédia-szerte citált kijelentése szerint az a legfontosabb, hogy a gyerekek boldogok legyenek, hogy figyeljünk rájuk, hogy ne hagyjuk őket magukra, és minden csak ezután jöhet, még az olyan alapvető ügyek is, mint a gyíkemberek támadása az óvodások nemi jellege ellen – ez pedig színigaz: olyan állítás, amellyel keresztény ember, civilizált ember, bármilyen értelemben normális ember nem száll vitába. Ebben a jó szándékot, a krisztusi szeretetre irányuló törekvést, az arany középút keresését nem meglátni szellemi és lelki vakság, nem tudomásul venni hallatlan cinizmus. Hodász atya nem vitatta el a szélsőjobb igazságait, mert bizony azok is megvannak, hisz tényleg létezik radikális és agresszív, társadalomtudománynak feltüntetett genderideológia, és a nyugati féltekén valóban megfigyelhető egy beteges kultusz a nemváltó műtétet vállaló, »bátor« kisgyerekek iránt – de azt, hogy Hodász András miként kerül egy csomagba ezekkel, csak a politika segédcsapatává züllött értelmiségiek polgárháborús megszállottsága értelmezi. Csoportosan rohamoznak a Sturmabteilung melegbárokból egyébként ismerős, szélsőjobbos legényei, hogy alaposan megrugdalják az okoskodó papot, és kifejezzék, hogy a korszellem a weimari köztársaság utcáin és terein csak nekik meg a szélsőbaloldali Roter Frontkämpferbundnak osztott lapot.
Hallatlanul büszke vagyok Hodász Andrásra, akivel korábban nekem is volt vitám egy általam kifogásolt kijelentése kapcsán. Hitet és tanúságot tett a meggyőződése mellett, s azóta némán tűri, hogy a hitetlen pogányok, a szemforgató farizeusok és a ravaszdi pénzváltók nyilvánosan megkövezzék. Bűne csak annyi, hogy valódi problémáról akart beszélni a kormány hecckampánya helyett – ez azonban nincs megengedve a törzsi gyűlölködés közegében, ahol mindössze kétféle őrület, az abszolutizálás hisztériája és a tagadás tébolya elfogadott.”
Nyitókép: MTI/Komka Péter