Hát persze, hogy magányos merénylő, politikai kapcsolatok nélkül és mentálisan zavart

2024. május 16. 13:20

Ebből a közegből merítettek a nyilasok és a kommunisták is, és a külföldi befolyáslási kísérletek is erre a társadalmi csoportra számítanak.

2024. május 16. 13:20
Paranoid Android
Paranoid Android
Pesti Srácok

„Teljesen megőrült a világ. Mi, magyarok békés nép vagyunk, a Fletó is nyugodtan császkálhat az utcán, csak egy, a Bokros Lajosra felületesen hasonlító emberre ment rá egy nyugdíjas valamikor 1995-ben, de az is csak puszta kézzel és első indulatából. Mondjuk a Lajos (az igazi) rá is szolgált, életemben először az ő csomagja után nyomorogtam, pár száz pofont biztos megérdemelt volna, de azzal se fáradt senki.

De lassan Magyarország is megőrül. Egy teljesen nyilvánvalóan elmebeteg senki által vezetett, nem is létező párt az ellenzék vezető ereje tud lenni, és emberek attól lesznek boldogok, hogy beírhatják a Facebookra, mennyire kellene már itt is ölni.

Sajnos a magyar társadalom is tartalmaz alapesetben talán maximum 20 ezer olyan mániákust, aki világos nappal, frontmentes időben, jóllakottan, miközben kint csicseregnek a madarak, józanul is el tudja komolyan képzelni azt, hogy politikai okokból meglincseljes, lelőjön, agyonverjen valakit. Szerencsére ezek az alakok általában lusták, gyávák és kirívóan buták, ha éppen nem fővárosi, nagyvárosi értelmiségiek. Ez utóbbiak sajnos például a hentesekhez vagy a jegyellenőrökhöz képest túlreprezentáltak ebben a sokaságban. Ebből a közegből merítettek a nyilasok és a kommunisták is, és a külföldi befolyáslási kísérletek is erre a társadalmi csoportra számítanak.

Az egy dolog, hogy nem szeretjük egymást az ellenzékkel, de azért az erőszak elutasítása lehetne nemzeti minimum, különösen a merényletekre, meg a lincselésekre, meg az akasztgatásokra kihegyezve. Vagy legalább abban egyezzünk meg, hogy az egy féreg, aki fizikai erőszakra buzdít vagy azt helyesli, akkor is ha ezt fotelforradalmárként teszi kommentben. Kezdetnek ez is elég. Ja és nem kellene az ilyeneknek fizetni azért, hogy sokat kommentljenek.”

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-91
2024. június 01. 00:30
🍓 ️ ­­­É­r­­t­é­­k­­e­­­l­­­d­­­ ­­a­­ ­­s­­­z­­­e­­x­­i­­ ­­p­u­­­n­­c­­i­m­­a­t­ 👉 𝐖­𝐖­𝐖­­­.­𝐗­𝟏­­­𝟖­­­.­𝐅­𝐔­𝐍
oldcitizen-2
2024. május 17. 09:12
Hazánkban a régi rendszer évtizedei olyan mértékben károsították a társadalom lelkét, hogy az csoda, hogy a rndszváltás után még vagy 10 évet "várni kellett" az igazi polarizáció kialakulására. A társadalom- és politikaromboló bűnők elkövetésében sajnos az szdsz tette meg az első lépéseket, és ez a munka jó táptalajra lelt a liberális tv csdatornák, által azóta is öntött lélekromboló műsorok által még tovább puhított immunrendszerre. A végső döfést a 2002-es lejárató kampány adta meg, melyre a fidesz is már szélsőségesen válaszolt, amikor létrehívta a polgári köröket. A győzelem érdekében egyre fokozódó és mélyülő spirál jött létre mindkét oldalon, és innentől kezdve nagyon nehéz megállapítani, hogy melyik oldalnak van több és agresszívebb szavazója. Mióta pedig a fidesz történelmi győzelmek sorát gyűjti be, az ellenoldal ha lehet még elkeseredettebb, és még szélsőségesebbé válik, de sajnos ez a kormányoldal harcosságát is tovább fokozza, nem akarják elkövetni a hibát, amit 2002-ben
Novicsok-5
2024. május 16. 14:28
"Útočník bol osamelý vlk, tvrdí Šutaj Eštok (kormánypárti)". Vagyis magányos farkas. Na, a szlovákok megint a pofátokba szartak.
Mich99
2024. május 16. 14:18
A merénylő egy régi biztonsági őr, bizonyára voltak még kapcsolatai valahová...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!