Ismét lázonganak a kiskunhalasi migránsok

2016. június 2. 12:44

Újra tiltakozó akcióba kezdtek a kiskunhalasi befogadóközpontban elhelyezett migránsok – tudósít az M1. A tábor lakói csoportokba verődve „freedom” kiáltással próbálnak fellépni a zárt körülmények ellen, miközben három szószóló beszédeket intéz hozzájuk. Ez zsinórban a harmadik nap, hogy valamiféle zavargás tör ki a kiskunhalasi központban.

Ismét csoportosan tiltakoznak a migránsok Kiskunhalason; a Bács-Kiskun megyei befogadóközpontnál továbbra is fokozott a rendőri jelenlét – számolt be csütörtöki híradójában az M1.

A csatorna helyszíni tudósítója szerint az elmúlt egy órában ismét indulatosabbá váltak a migránsok. A „freedom” szót skandálják, három szószóló pedig beszédeket intéz hozzájuk.

A tudósító felidézte, zsinórban ez a harmadik nap, hogy valamilyen zavargás tör ki a kiskunhalasi táborban.Kedden az egyik afgán migráns egy másik társa füléből kiharapott egy darabot. Szerdán a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint az ötszáz menekültügyi őrizetes közül mintegy háromszáz fogalmazott meg követeléseket, „a zárt körülményeket és a lassú ügyintézést kifogásolva”. Három választott szószólójuk közül egy szíriai férfi pedig petíciót juttatott el a menekültügyi hatósághoz, majd arra szólította fel társait, hogy induljanak el Budapestre.

A szabályozott napirend szerda estére állt helyre a központban. A szerdai zavargások során senki nem sérült meg.

A bejegyzés trackback címe: http://migracio.mandiner.hu/trackback/22896