A radikális iszlám maga alá gyűri a várost

2017. január 31. 07:36

Abdesszamad Belhadzs
Mandiner

Az iszlamizmus a városok perifériájára költözött sivataglakó népek félurbánus terméke. Ha a város ellenáll, akkor az iszlamisták fegyvert fognak, hogy megszállják.

 

Abdesszamad Belhadzs iszlámkutató, egyetemi tanár írása

 

Párhuzamos terek, párhuzamos társadalmak: migráció és a tér

A radikális iszlám maga alá gyűri a várost


A tér és az integráció

Mára már elismert tény, hogy Európában kudarcot vallott a muszlim közösségek integrációja, ám még mindig nem látjuk át, hogy a muszlim közösségekre jellemző gondolkodás- és viselkedésmód – és az ezeket megjelenítő kulturális intézmények és szimbólumok, amelyek elutasítják vagy felülbírálják a befogadó társadalom értékrendjét – milyen hatással vannak a társadalmi beilleszkedésre, és hogyan bomlasztják a társadalmi kohéziót.

A bevándorlók térhez való viszonya meghatározó ebben a folyamatban. Az Európába újonnan érkező egyén vagy csoport gyorsan megtanulja, hogyan igazodjon el a térben: felismeri a fizikai határokat, szállást keres, megtudja, hogy hol érhet el bizonyos szolgáltatásokat, kapcsolatba lép a helyi hatóságokkal, akik regisztrálják, stb. – ezek összessége kijelöli a helyét a város lakójaként, akinek törvényes kötelezettségei és jogai vannak. Ha az egyén vagy a csoport elzárkózik a várostól, mert nem hajlandó eleget tenni a kötelezettségeinek, vagy a város egy bizonyos részét a sajátjának tekinti, akkor ezzel megtöri a közös teret. A vandalizmust bünteti a törvény, mert a köztereket és épületeket rombolja.

A város lakosaitól történő elzárkózás azonban a várost magát is bomlasztja. Így jönnek létre az úgynevezett szürke zónák, amelyek számos fenyegetést és kihívást jelentenek a lakosok számára Nyugat-Európa szinte minden nagyvárosában. A mecsetek építését a rituális célokon túl ezeken a helyeken iszlamizációs folyamat kíséri. A migráció következtében a városban eltűnnek a határok, csökken a közbiztonság és lendületet vesz a radikalizálódás.

Urbanizáció és iszlamizmus a Közel-Keleten és Észak Afrikában

Amit ma tapasztalunk, az nem más, mint a muszlim városokra jellemző félurbánus struktúrák elterjedése az európai külvárosokban: a közel-keleti és az észak-afrikai országok függetlenedése után a városokat elárasztották a terméketlen területekről elköltöző tömegek. A metropolisszá váló települések arculata mindenütt negatívan változott: „a város elveszítette a lelkét”, a zöld területeket felszámolták, a városok többségében nincsenek rendezett közterek a polgárok számára, nincs kultúra. A betelepülő népesség a törzsi területek hagyományait és kapcsolatrendszerét egyszerűen átköltöztette a városok perifériáira. A harmincas és a negyvenes években ezeket a félig urbánus területeket árasztották el propagandájukkal az első kommunisták, az arab nacionalisták és az iszlamisták azért, hogy totalitárius elképzeléseikhez tömegbázist toborozzanak a fiatalokból.

Az iszlamizmus a városok perifériájára költözött sivataglakó népek félurbánus terméke. Mi teszi az iszlamista mozgalmakat a kommunistáknál és a nacionalistáknál sikeresebbé a városok peremén? Az iszlamizmus a városban vagy annak környékén ver gyökeret, elég közel ahhoz, hogy hatással legyen rá, de elég távol ahhoz, hogy elkerülje annak „tisztátalanságát”. Ezt az iszlám által meghatározott teret jótékonysági szervezetekkel, iszlám iskolákkal, muszlim viselettel és imával tölti meg. Az iszlamista távolról szemléli a várost, meg akarja hódítani, megtisztítaná az erkölcstelenségektől, és helyén egy utópisztikus várost akar alapítani. Európába települve kritizálja a nyugati materializmust, ugyanakkor uralni akarja annak vívmányait. Ha a város ellenáll, akkor az iszlamisták fegyvert fognak, hogy megszállják.

Importált külvárosok

A Nyugat-Európába tartó migráció zömét adó Közel-Kelet és Észak Afrika törzsi területei egytől egyig az államhatalom befolyásától független régiók társadalmi és kulturális jegyeit mutatják. Ezek a kibocsátó peremterületek, amelyek általában a hegyekben, a sivatag elzártságában helyezkednek el, értéktelennek számítanak saját országuk gazdasági központjaihoz képest. Az ugyanazon régióból származó bevándorlók nem szükségszerűen erőszakosak, politikailag szakadárok vagy kulturálisan bomlasztók.

Ugyanakkor tény, hogy a közel-keleti és észak-afrikai területekről érkező, a szabályozott városi létformához nem szokott migránsok nem rendelkeznek az urbanitás és az állam, a rend és a törvény társadalmi, politikai és történelmi kultúrájával. Mivel általában megőrzik a saját családi és törzsi társadalmi hagyományaikat és kapcsolataikat, attitűdjükben ott lappang az erőszak – az államtól és törvényeitől való függetlenedés, a várostól való elzárkózás és az autonóm perifériák kialakítása iránti igény. A közel-keleti és észak-afrikai országok kormányainak ösztönzésére tömegesen elvándoroló népesség ezt a létmódot exportálja az európai országokba.

A gyermekként elvándorolt vagy már Európában született második generáció tagjai között aggasztó méreteket ölt a bűnözés: a városban tudatosan rongálnak, nőket támadnak meg, bandákat szerveznek, üzleteket rabolnak ki, és lopnak; ez már az 1980-as években is mindennapos probléma volt a második generációs bevándorlók körében. A városok perifériáin az élet komoly biztonsági kockázattal jár. Csupán egy példa erre: Xavier Raufer, francia kriminológus 2000. március 28-án a francia szenátus decentralizációs bizottsága előtt kijelentette, hogy a városban elkövetett erőszakos cselekedetekért 3000-ből 2950 esetben bevándorlók vagy bevándorlók leszármazottai a felelősek.

A szürke zónák bűnözői a belvárost támadják

Biztonság tekintetében a szürke zóna kisebb fenyegetést jelent a lakosaira, mint a zónán kívüli területekre vagy az arra sétálókra. Tanulmányok szerint azoknak a nagyvárosoknak a külvárosaiban, amelyekbe erős a migrációs beáramlás, a központban nagyobb, a külvárosokban pedig – a betöréses lopásoktól és az autórablásoktól eltekintve – kisebb a biztonsági kockázat; a külvárosokban kevésbé kerül sor utcai támadásokra és zaklatásra. A történelmi központban, a belvárosban és a középosztály által lakott városrészekben magasabb a bűnözés, mint a külvárosokban.

Másképp fogalmazva, a külvárosok nem jelentenek fenyegetést saját állandó lakosaik számára, bár a kisebbséghez tartozó lakosait nem védelmezi.1 A szürke zónából származó bűnöző más területeken „vadászik”, és keresi prédáját.

Perifériák és a térítés

Az iszlamista térkultúra hatással van az európaira. A városok perifériáján a bevándorlók együtt élik mindennapjaikat az európaiakkal, üzleti és társadalmi kapcsolatokon keresztül meg tudnak szólítani – és győzni – egyeseket azzal, ahogyan ők látják az iszlámot. Sokan vannak azok, akik így térnek át az iszlámra és annak is a radikális ágához.

A statisztikák szerint Irakban és Szíriában a francia dzsihádisták 20-25%-a nem született, hanem áttért muszlim. A szalafita csoportok nagyon aktívan térítenek, a misszionálás (da'wa) kötelességük. Mivel erre csak a „peremvidéken” van lehetőségük, a marginalizálódott helyi emberekre vannak hatással, vagyis azokra, akik a periféria vagy a szomszédos kerületek „őslakosai”. A periféria társadalmi-vallási átalakulása abban is tetten érhető, hogy a külvárosokban élő helyi konvertiták a muszlimokkal azonos társadalmi identitást alakítanak ki. Az iszlámra való áttérés ugyanakkor megerősíti, és egyben fel is magasztalja marginalizált helyzetüket.

Szegregáció és terrorizmus

Azt a tényt, hogy az idegenség érzete fontos szerepet játszik az áttérésben és a radikalizálódásban, jól szemlélteti egy nalcsiki férfi története. Nalcsik Kabard- és Balkárföld fővárosa Oroszországban, a Kaukázus hegységben, fontos szerepet játszott a csecsen háborúban. A 26 éves orosz fiatalember már évek óta Belgiumban élt, ahol áttért az iszlámra. A férfi áttérése valószínűleg az ott élő csecsen kapcsolatokkal kezdődött, akiknek többsége háborús menekült volt.

A férfi tehát Oroszország peremvidékéről Belgium perifériájára költözött, ahol ezek a menekültek élnek. Ezt követően Egyiptomban egy vallási iskolában tanult, amely szintén a város peremén volt. Törökországon keresztül Szíriába ment, egy szétrombolt országba, hogy csatlakozzon egy csecsen egységhez. Végül pedig hazament, Nalcsikba hogy terrortámadást készítsen elő a saját városában. A terroristák életében figyelemre méltó közös szál, hogy vágynak a városokba, és rendszeresen visszatérnek ezekbe, de mindig a periférián maradnak.

A külváros maga alá gyűri a várost

Az iszlamista térkultúra időben és földrajzilag is átjárja az európai teret. A szabad mozgáshoz, a szabad vallásgyakorláshoz és a magánélet tiszteletben tartásához való jog törvényessé teszi a terjeszkedést.

Németországban Petra Kuppinger, aki muszlimok által lakott területeket tanulmányoz a német városokban, arra a megállapításra jutott, hogy az iszlám által uralt terek már évtizedek óta szerves részei a huszonegyedik századi német városképnek. Az iszlám terjeszkedése fokozatos és gazdaságilag a várostól függ, ezért nem alakíthatja át a város rendjét egyik napról a másikra, és ez nem is áll érdekében. A helyiek csak akkor tiltakoznak, ha észreveszik, hogy a terjeszkedésből megszállás lett, vagyis amikor azt látják, hogy már nem szívesen látják őket az iszlamizált területen, hacsak nem fogadják el annak öltözködési és viselkedési szabályait.

Az iszlamizált terület azonban nem lesz a város része. A perifériák dinamikája bomlasztja, és maga alá gyűri a várost abban az értelemben, hogy a külváros és a város között zéróösszegű játszma folyik: a külváros a város kárára terjeszkedik; minél nagyobb teret hódít, annál kevésbé életképes a város. Egyre kevesebb a befektető, a turista és azok száma is, akik a környéken akarnak élni. Így a város adókat és forrásokat veszít, beleértve a képzett munkaerőt is.

A rituális tér és az elzárkózás

Európában a muszlim közösségek a szekuláris közegről tudomást sem véve egyre több aktív társadalmi, gazdasági és politikai szerepkörökkel felruházott mecsetet építettek. A mecset – vegyük most egy hivatalosan elismert mecset esetét – létrehoz egy alapítványt, ami lehetővé teszi számára azt, hogy tevékenységét kiterjessze az oktatásra, kereskedelemre, jótékonykodásra, stb. Így már nem csupán egy mecset, hanem a közösség társadalmi és gazdasági központja is.

Nos, ha az egyesületnek törvény tiltja egy bizonyos tevékenységi típus gyakorlását, mondjuk az oktatást, akkor a mecset attól még megszervezheti azt „vallási tudatosságra ösztönző összejövetelnek” nevezve. A mecset tevékenységeinek terjeszkedése megváltoztatja a teret. Például a mecset közelében több arab nevű bolt lesz, mert a mecset megszenteli a körülötte lévő teret, ez vonzza a vásárlókat, a bolt pedig támogatja a mecsetet és tevékenységei bővülését.

Az is igaz, hogy a mecsetépítés egy-egy adott területen általában ütközetet jelent: a város lakosai ellenállnak – néha sikerrel, néha sikertelenül – saját környékük iszlamizációjának. A mecsetek miatti harcok már sok európai várost megosztottak. Dalil Boubakeur, a CFCM (a Francia Muszlimok Tanácsának) volt elnöke, ami a muszlimok legmagasabb képviseleti szerve Franciaországban, a helyiek véleményével mit sem törődve kijelentette: „2200 mecsetünk van Franciaországban, és 2 év alatt meg akarjuk duplázni a számukat, mert nincs elég mecset Franciaországban a 7 millió muszlimnak”.

A mecsetegyesület azonban sok esetben az iszlamisták trójai falova. Kihasználják az európai társadalmak gyengeségeit, ahol a rituális hely kialakítása szabadságjog. A mecsetépítés emellett az identitás megőrzését is szolgálja. Először épül egy mecset a muszlimoknak, aztán egy másik már csak a szunnitáknak és egy másik a síitáknak, majd egy mecset az észak-afrikai szunnitáknak, aztán a tunéziaiaknak, majd az egyik tunéziai régióból vagy egy afganisztáni tartományból érkezőknek, stb. Ez tovább töredezi és rombolja a társadalmi kohéziót.

Ki a felelős?

Az iszlamisták úgy tartják, hogy az egész föld Istené, aki azoknak adja, akiket kiválaszt.

Ezt a folyamatot két tényező támogatja: egyrészt egyes nyugat-európai politikai pártok törekvése szavazóbázisuk erősítésére, másrészt az iszlamizmus igénye a terjeszkedésre. Mindkét fél saját politikai céljának megvalósításához egymás kölcsönös, hallgatólagos beleegyezésével felhasználja a szürke zónákat. Ennek érdekében a nyugat-európai kormányok bevándorláspolitikájukat összhangba hozták a muszlim közösségek párhuzamos társadalmainak belső dinamikájával.

Ez egyidejűleg messzemenően szolgálja az iszlamizmus haszonelvűségét, arra való készségét, hogy a helyi lehetőségeket teljes mértékben felhasználja saját terjeszkedése érdekében. Sok muszlim azért él a szürke zónákban, mert olcsóbbak és diszkrétebbek. Ugyanakkor sokan felismerik a gettósodás torzító hatását és vannak, akik el is költöznek ezekből.

Bármely integrációs vagy radikalizálódást megelőző és kezelő erőfeszítés és migrációs politika csak akkor lehet hatékony, ha az állam teljesen ellenőrzése alatt tudja tartani ezeket a területeket.

 

A cikk a Migrációkutató Intézet számára készített tanulmány rövidített változata. Speidl Bianka fordítása.

 

A bejegyzés trackback címe: http://migracio.mandiner.hu/trackback/28155