Migráció

Németország megvédi az EU-török megállapodást

2017. március 17. 15:39

Sikeres és működik az illegális migráció feltartóztatásáról született EU-török megállapodás a német kormány szerint.

A német kormány szerint sikeres és működik az illegális migráció feltartóztatásáról egy éve kötött EU-Törökország menekültügyi megállapodás.

A megállapodás közös siker

Georg Streiter helyettes kormányszóvivő pénteki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a megállapodás „közös siker”, és eredményes működését a többi között az is mutatja, hogy az embercsempészet jelentősen visszaszorult az égei-tengeri görög-török uniós külső határon. A megállapodás valamennyi érintett érdekét szolgálja, és a német kormány arra számít, hogy Törökország folytatja végrehajtását.

Sebastian Fischer külügyi szóvivő hozzátette: a megállapodás egy részének felfüggesztéséről szóló török külügyminiszteri nyilatkozat ellenére a tények azt mutatják, hogy folytatódik a megállapodás végrehajtása, és semmilyen jel nem utal arra, hogy bármilyen változás történt volna az utóbbi hetekben vagy napokban. 

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán bejelentette, hogy Ankara felfüggeszti a megállapodás azon részét, amely a Törökországból Görögországba illegálisan átkelő emberek visszafogadásáról rendelkezik. Egyben azzal vádolta az Európai Uniót, hogy nem valósítja meg a török állampolgároknak szerinte ígért vízumliberalizációt.

Ezzel kapcsolatban Georg Streiter kiemelte, hogy a vízummentesség megadásához Törökországnak teljesítenie kell az EU valamennyi feltételét, és ez eddig nem történt meg. Amennyiben Ankara teljesíti a feltételeket, „lehet tovább tárgyalni a vízumliberalizációról” – mondta.

Az EU jobban teljesít

Tobias Plate belügyi szóvivő a legutóbbi kimutatásokat idézve hozzátette, hogy Görögországból 916 embert szállítottak vissza Törökországba, az EU viszont már 4100 menekültet vett át Törökországtól. Ez azt jelenti, hogy az EU a török külügyminiszter nyilatkozatában érintett területen a kötelezettségénél jóval többet teljesít, hiszen a megállapodás azt írja elő, hogy ugyanannyi szíriai menekültet kell átvenni Törökországtól, ahányat Görögországból visszaszállítanak.

Plate arról is beszélt, hogy a megállapodás jóval nagyobb mértékben járult hozzá az EU-ba irányuló menekülthullám csillapításához, mint a balkáni migrációs útvonal „úgynevezett lezárása”. Mint mondta, a migrációs útvonalon bevezetett intézkedések ugyan hozzájárultak a hullám csillapításához, de továbbra sem lehet arról beszélni, hogy az útvonal zárva lenne, a Törökországból az EU területére érkező menedékkérők számának nagymértékű és fenntartható csökkenése pedig egyértelműen az EU-Törökország megállapodásnak tulajdonítható. 

Ezt mutatják a legfrissebb statisztikák is, amelyek azt mutatják, hogy az utóbbi hat nap közül három nap is úgy telt el, hogy egyetlen ember sem érkezett illegális úton az égei-tengeri görög szigetekre Törökországból – mondta a német belügyminisztérium szóvivője.

Egy éves a megállapodás

A 2016. március 18-án Brüsszelben, az EU csúcstalálkozóján kiadott nyilatkozatban lefektetett megállapodás alapján vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre 2016. március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékkérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. 

Uniós tagországok cserébe, a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás a többi között arról is rendelkezik, hogy az EU 6 milliárd euróval támogatja a Törökországban tartózkodó menekültek ellátását, és felgyorsítja a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint tavaly júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://migracio.mandiner.hu/trackback/29236