Kovács Ákos az utóbbi három évtizedben a magyar könnyűzene frontján csiszolta hol személyes, hol látnoki, hol renegát líraiságát, és ez átüt e kötetének nemcsak a századelő világába visszavezető, romantikus történetein, hanem azokon a szövegein is, amelyek a jelenben vagy a közelmúltban játszódnak.
2021. október 23. 07:00
p
13
7
30
Mentés
Ádám Rebeka Nóra írása a Mandiner hetilapban.
Az életet, pontosabban azokat a sorsfordító próbákat, amelyekkel időről időre szembesülünk, valóban nem lehet megúszni. A művész kalandozó életmódja éppúgy tele van próbákkal, mint a megállapodott házasemberé, még ha ezeket nem érezzük is egy lapon említhetőknek. Az egyén minden döntésével megteszi tétjeit egy képzeletbeli kártyaasztalnál, és ha rá kerül a sor, fel kell fednie, milyen lapokkal játszik. Hogy ez a felfedés miként történik, leleplezéssel vagy bevallásos alapon, sokszor mindegy is, főleg akkor, ha olyan jó tollú mesélő, többféle karakter megszólaltatásában jártasságot szerző író működik közre, mint Kovács Ákos. A Kossuth-díjas énekes és dalszerző első prózakötete, az Ezt nem lehet megúszni ugyanis igazi sorskatalógus, tele olyan, néha andalító, néha kifejezetten profán emberi történettel, amely közelebb viszi az olvasót a megúszhatatlannak tűnő próbatételek természetrajzához.
Kovács Ákos elbeszélői kvalitásai eddig aligha voltak ismertek a szélesebb nyilvánosság előtt, lírai látásmódjáról jóval biztosabb fogalmunk lehet. Az utóbbi három évtizedben a magyar könnyűzene frontján csiszolta hol személyes, hol látnoki, hol renegát líraiságát, és ez átüt e kötetének nemcsak a századelő világába visszavezető, romantikus történetein, hanem azokon a szövegein is, amelyek a jelenben vagy a közelmúltban játszódnak. Kovács szeret hősei (legyen szó akár egy Vajdaságból származó szobakiadó asszonyról, akár egy, a korfui családi vakációról lázzal hazatérő apáról) bőrébe bújva E/1-ben megszólalni, amivel lehetősége nyílik arra, hogy rendkívüli stílusérzékét is mozgósítva tárjon fel sorsokat, és a nyelven keresztül vizsgálódva beszéljen a véletlenről, a vágyról, a szerelemről vagy a hasogató fejfájásról.
A kötetben több művészalak is megjelenik, így a művészléttel járó, sajátos tapasztalatok, az ihletettség (vagy éppen annak időleges hiánya), az alkotás mint aktus az elbeszélések visszatérő témáiként éppúgy jelen vannak akár egy író, akár egy hegedűművész szerepeltetése révén, mint egy taxisofőr vagy éppen egy Egyesült Államokba települt táncosnő. A közös bennük nem csupán a szócsövükké váló író személye, hanem a közlés elemi vágya, ami olykor megállíthatatlannak tűnő, a helyzethez képest túlságosan is bőbeszédű szövegekben ölt testet. Jó példa erre a Nomen est omen című novella, amely szokatlan fénytörésbe helyezi egy család görögországi utazását, szinte mindvégig az irónia és a tragikomédia eszközeivel operálva. A kötet fülszövege szerint két évtized novellatermését gyűjtötte össze a könyvben a szerző. Akinek volt szerencséje olvasni már a három ciklusba rendezett prózakötetet, és hagyta magát elragadni egy-egy szereplő beszédáradatával vagy éppen valamelyik, akár Krúdy Gyula tollára is kívánkozó ködlovag történetén keresztül, az biztosan abban reménykedik, hogy Kovács Ákos következő prózakötetéig nem kell újabb húsz évet várni.
Kovács Ákos: Ezt nem lehet megúszni. Novellák, elbeszélések. MCC Press, Budapest, 2021
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Olvasni jó, sőt érdemes is, izgalmas regényekből pedig akad bőven. Ezúttal három teljesen eltérő könyv került a kosárba, egyetlen közös vonással: izgalomból egyikben sincs hiány.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Amit olvasni lehetett a bírálati folyamatokról olyan, mintha az ember a Pesti Srácok egy gyenge paródiáját olvasná a politikai korrektségbe megőrült Nyugatról.
A professzor szerint az újabb elméletek csak a régiek felfrissítései, sem a hun-török eredet, sem a „szökevény székelyek” teóriája nem tartható, az archeogenetika pedig komoly előrelépést hoz majd.
p
1
1
8
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 30 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Hát elég nagy szar a kötet... (Tudom, mindjárt jönnek a mínuszok azoktól, akik amúgy nem is olvasták... D)
"ÖregPéter csak később értette meg, hogy élete hanyatló horizontján az utolsó fényes pont, világítótorony villanása volt ez az ölelés, közvetlenül az elkeseredett, elhúzódó válás csatájának szürkülete és a jóvátehetetlen magány sivatagi vaksötétje előtt, amely végképp kiszárította elgyötört szemét."
Ennél gicsesebben nem lehet írni... D