Újrajátszották a Rezešová-balesetet

2014. június 22. 09:27

Helyszíni bizonyítást tartottak az éjszaka az Eva Rezešová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben. A bizonyítási kísérlet során olyan járműveket használtak, amelyek a baleset részesei voltak és ezekkel próbálták rekonstruálni az eseményeket. A vádlott nem akart jelen lenni a helyszíni bizonyításon.

2014. június 22. 09:27

Helyszíni bizonyítást tartott a bíróság az Eva Rezešová ellen négy halálos áldozatot okozó ittas járművezetés vádjával folyó másodfokú büntetőperben az M3-as 39 és 55 kilométerszelvénye között szombatról vasárnapra virradó éjszaka – közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.

A bizonyítási kísérlet lefolytatásáról a legutóbbi, májusi tárgyaláson kirendelt új szakértő indítványára döntött a törvényszék. Közlekedési ügyekben másodfokon ez nem gyakori, de nem is nevezhető példátlannak. Jelen ügyben indokolja többek között a vádbeli cselekmény jelentős tárgyi súlya, a baleset négy halálos áldozata – mondta el Koszta János.

A helyszíni bizonyításon olyan típusú járműveket használtak, amilyenek a balesetben is részt vettek – azaz egy BMW X5-öst és egy Fiat Puntot – továbbá egy kamiont, amelynek vezetője szemtanúja volt az esetnek. A járművekkel az éjszaka folyamán többször rekonstruálták a járművek baleset előtti mozgását, amit kamera rögzített és szakértő vizsgált a helyszínen, például a járművek sebessége, mozgása, láthatósága szempontjából – tette hozzá.

A bizonyításon a szakértő mellett részt vettek az eljáró bírói tanács tagjai, az ügyész, a védő, a sértetti képviselő és a technikai személyzet, összesen mintegy 20 ember. A helyszínt rendőrök biztosították, ugyanis az M3-ast Budapest felé mintegy 15 kilométeres szakaszon le kellett zárni szombaton késő estétől vasárnap hajnali órákig – mondta a szóvivő. A bizonyításon részt vehetett volna a vádlott is, de ő nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel – fűzte hozzá.

A helyszíni bizonyítás költsége néhány százezer forint, ami ilyen ügyekben nem számít kiugróan magasnak. Ezt a költséget az állam megelőlegezi, arról a bíróság dönt majd, hogy végül ki viseli. Általában a bűnügyi költséget bűnössége esetén a vádlottnak kell megfizetnie.

A szóvivő azt is elmondta, hogy július elejére van kitűzve a legközelebbi tárgyalás a Rezešová-ügyben, másodfokú döntés leghamarabb július 14-én lehet.

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Karúszó
2014. november 14. 12:16
Remélem, most nem ment rá négy ember erre az "újrajátszásra"!
koronaszepe
2014. november 02. 20:01
Sajnos, nem lehet újrajátszani, ha lehetne, akkor Rezesova kisasszony lesz szíves lassítani, a négy ember pedig életben maradni. Nem értem, mi a faszt(!!!) kell, lehet itt újrajátszani? A kiszabható maximum büntetést neki. Ez a minimum. Rohadt gyorsan ment, piás volt, ergo mindenképpen Ő a hibás! Halmazati büntetésként pedig a vagyoni helyzetének MEGFELELŐ pénzbeli "kárpótlás" a hátramaradt családtagok részére!
Ángyán Páván
2014. június 24. 00:30
Fenyő gyilkosság.
James
2014. június 24. 00:30
Normális országban egy ilyen ügyet egy hónap alatt lezárnak, nálunk lassan két éve megy. Anders Behring Breivik 2011. július 22-én Norvégiában 77 embert gyilkolt meg. 2012. júliusában megvolt az ítélet. Ha ez nálunk történt volna, akkor az ügyészség még kb. a 13. helyszíni szemlénél és 86. szakértő kirendelésénél tartana, az ítélethozatal pedig talán 2118-ban lenne várható. A magyar "igazságszolgáltatásnak" van hová felküzdeni magát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!