Menekültválság: Leszbosz nem bír el ennyi hullával

2015. november 02. 14:41

Már nem tudja hol eltemetni a tengerben megfulladt menekülteket a leszboszi polgármester. Szpirosz Galinosz elmondta, jelenleg ötven holttest fekszik a helyi hullaházban, amivel egyszerűen nem tudnak mit kezdeni.

2015. november 02. 14:41

Nincs több hely a tengerben megfulladt emberek eltemetésére Leszboszon – közölte Szpirosz Galinosz, a török partoktól egyik legközelebb eső görögországi sziget vezetője a Süddeutsche Zeitung híradása szerint. Galinosz elmondása szerint a helyi hullaházban már így is fekszik ötven olyan holttest, aminek egyelőre még keresik a temetkezési helyet, így most azon dolgozik, hogy felgyorsítson egy engedélyeztetési folyamatot, hogy a Mitilini temetője melletti földterületen állíthassanak új sírokat.

A leszboszi politikus szerint ahhoz, hogy a helyzet ne súlyosbodjék, arra van szükség, hogy kompok szállítsák el Törökországból Görögországba a menekülteket, hogy aztán a partra érve regisztrálják őket a hatóságok. Amíg ugyanis az unió nem helyezi nyomás alá a törököket a migránsáradat ellenőrzése céljából, addig ez az egyetlen megoldás, hogy ne fulladjanak meg a tengerben, mondja Szpiros Galinosz.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
néhai Ch.Pilot
2015. november 02. 22:49
Leszbosz a leszbikusok névadója. Nos, mit is kezdhetnének a hullákkal? Hát volna pár ötletem. 1. A leszbikusság is perverzió, hát szolgálhatnák egy másik perverz társaság a nekrofilek örömét is. Eladhatnák a hullákat ilyeneknek jó pízért. A befolyt összegből bővíthetnék a hullaházat, vagy más közérdekű fejlesztést hajthatnának végre a szigeten. 2. Nem tudom, van-e kutyamenhely ott? Megoldhatnák a táplálék biztosítását egy időre. 3. A hullákat mumifikálhatnák, és azután madárijesztőnek használhatnák szőlőültetvényeken. Soroljam még? Ha már ilyen töketlen banda lakja a szigetet...
hartnesz
2015. november 02. 22:19
viccen kívül: hamvasztani miért nem lehet? Ifj. Kennedynek is a tengerbe szórták a hamvait akkor talán ebben az esetben is megfelelhet.
kuwiq
2015. november 02. 17:06
Érdekes, amint lassan a migránshullám csillapításáról van szó, és már már látszik a vége, valaki bedob valamit, ami a hullám stabilizálására, a gyorsabb, biztonságosabb utazásra lépés. A görögöknek nem az lenne a dolga, hogy segítsék az áradatot, hanem hogy megállítsák. Elvégre ők az EU határa, vagy mi a fene???
Morgen
2015. november 02. 16:46
Temesse el őket az, aki idehívta! Száradjon a lelkén a haláluk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!