Cseh államfő Orbánnak: „A magyar nép támogat, mert mindig a magyar érdekeket helyezed előtérbe”

2022. április 04. 16:26

Milos Zeman hangsúlyozta, hogy a cseh-magyar kapcsolatok kitűnőek.

2022. április 04. 16:26
null

„A magyar nép támogat téged, mert tudatosítja, hogy mindig a magyar érdekeket helyezed az első helyre, és hazád szolgálata számodra küldetés” – írta Milos Zeman cseh államfő az Orbán Viktor magyar kormányfőnek írott gratuláló táviratában hétfőn.  

A cseh államfő hangsúlyozta, hogy

a cseh-magyar kapcsolatok kitűnőek, jól fejlődik az együttműködés

az Európai Unióban és a NATO-ban. A V4-es együttműködést szerinte kiemelten kell kezelni. „Meggyőződésem, hogy Közép-Európa nagy lehetőségekkel rendelkezik mind a kölcsönös, mind a nemzetközi együttműködés terén” – szögezte le Milos Zeman, s kifejezte reményét, hogy jövő márciusban lejáró mandátuma végéig még találkozni tud Orbán Viktorral.    

Petr Fiala, cseh miniszterelnök levélben

gratulált Orbán Viktor magyar kormányfőnek a választási győzelméhez,

majd a CTK hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: „Európának egységesen ki kell állnia Ukrajna mellett, amelynek területén Oroszország háborús bűncselekményeket követ el”. Fiala kifejtette, bízik abban, hogy Magyarország a parlamenti választások után aktívabban bekapcsolódik az Ukrajna elleni orosz háború okozta helyzet megoldásába.    

Andrej Babis volt miniszterelnök kijelentette: Orbán Viktor bebizonyította, hogy egyike

az Európai Unió legtapasztaltabb politikusainak.    

Ivan Bartos, kormányfőhelyettes, regionális fejlesztési miniszter, a Kalózpárt elnöke a Twitteren megjelent bejegyzésében bírálta Orbán Viktort, mert szerinte arra alapozta a kampányát, hogy nem bántja meg a Kremlt, valamint terjesztette az ukrán vezetés elleni orosz propagandát.    

Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház, valamint a TOP 09 párt elnöke szerint a magyar választások egyik következményeként legalábbis egy időre vissza kellene fogni a visegrádi együttműködést.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ernest01
2022. április 05. 09:47
„A magyar nép támogat, mert mindig a magyar érdekeket helyezed előtérbe” Ez a lényeg! Az ellenzék tanulhatna ebből a mondatból!
néhai Ch.Pilot
2022. április 04. 20:44
Hát, akkor lassan ideje, hogy önkritikát gyakoroljak! Sajnos, bár elég tapasztalt kommentelőnek tartom magam, az elmúlt hetekben kissé felültem a bel- és külföldi ballib sajtónak és kezdtem elhinni, hogy a többi V4-es országok szakítanak velünk. Tettem is durva "kritikai" megjegyzéseket a többi 3 tagállamra. Ezekért most bocsánatot kérek! A csehek és a lengyelek részben már békülékenyebb hangot ütnek meg, a szlovákok pedig nálunk is jobban elárulták az Oroszországellenes szankciókat: kijelentették, hogy hajlandók rubelben fizetni az orosz gázért, mert arra bizony mág sokáig szükségük lesz!!! :-D Hogy ezért mit kapnak majd Mr. Bean-től (Zelenszkij et.)?! :-D Vagy a szláv testvériség okán ők semmit? :-D
Globalfake
2022. április 04. 20:43
Orbán Elszigetelt Viktor...
nempolitizálok
2022. április 04. 20:21
A cseh fazonnak azonnal lejött, amit a "német" média 12 éve nem ért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!