Ukrajna elvesztette a háborút – állítja egy német elemző

2022. június 19. 08:31

A Nyugat a nemzetközi szankciók játékában is vesztésre áll – hangzott el a ZDF műsorában.

2022. június 19. 08:31
null

Ezen a héten már másodszor mondta ki egy szakértő vendég a német közszolgálati ZDF televízió talkshow-jában, hogy Ukrajna elvesztette, Oroszország pedig megnyerte a háborút – írta a hirado.hu.  Wolfram Weimer ismert külpolitikai újságíró szerint

sem a német fegyverszállítások, sem az Oroszországgal szemben hozott nyugati szankciók nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Mint írták, az egyik legnépszerűbb német közéleti tévéműsor házigazdája, Sandra Maischberger műsorának szerda esti adásában Kerstin Palzer, az ARD regionális televízió riportere és Wolfram Weimer újságíró, a Die Welt korábbi főszerkesztője volt a két vendég.

„Oroszország megnyerte ezt a háborút”

Palzer az Ukrajnának küldött nyugati segélyek – köztük a német fegyverszállítások – fontosságát emelte ki. Szerinte Németországnak „nem volt választási lehetősége”, máskülönben Oroszország az agresszív stratégiájával legyőzné Ukrajnát.

 Weimer azonban ellentmondott neki: „Attól tartok, most abban a helyzetben vagyunk, amikor

– fogalmazott a portál szerint Weimer.

Óriási területi fölényben vannak, körülbelül akkorában, mint Hollandia és Belgium területe együttvéve, és biztosított a szárazföldi kapcsolat a Krímmel. Mindezek után hogyan tudná Oroszország elveszíteni ezt a háborút?” – tette fel a kérdést a külpolitikai elemző.

„A Nyugat a „nemzetközi szankciók játékában is vesztésre áll”

A hirado.hu cikkében Weimer azon megállapítását is idézte, mely szerint Ukrajna a nyugati fegyverszállításokkal együtt sem lesz képes a maga javára fordítani az erőviszonyokat. Mindezek mellett 

Moszkva egyidejű nyitása Kína és India felé jelentősen csökkenti a nyugati büntetőszankciók káros hatásait – mutatott rá az elemző.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 251 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Alcofrybas
2022. június 20. 08:58
Na, változik a széljárás? Sajtó.
Szuper
2022. június 20. 08:38
Én ezt nem értem! Felmerült egyetlen normálisan gondolkodó emberben az, hogy az oroszokat legyőzheti ez a töketlen EU nevű ratyibanda... Az a nép még nem született meg, aki alkalmas lenne rá! Még több szankciót! Úgy látom, hogy erőteljesen kezd visszanyalni a fagyi... GRATULÁLOK! :-))))))))))
fogas paduc
2022. június 20. 08:34
Az oroszokat nem lehet legyőzni. Ez egy tény.
esőember
2022. június 20. 06:52
Putyin segít az EU-nak leválni az orosz gázról. A tervezettnél hamarabb. :) Valahogy az az érzésem, hogy nem őszinte a mosolyuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!