A MÁV nem érti, miért akarnak sztrájkolni a vasutasok

2022. augusztus 25. 09:19

A vasúttársaság megalapozatlannak tartja a Mozdonyvezetők Szakszervezetének sztrájkfenyegetését.

2022. augusztus 25. 09:19
null

A MÁV-START az Indexnek eljuttatott közleményében jelezte, javadalmazásukban is kiemelten ismerik el a mozdonyvezetők felelősségteljes munkáját  Úgy fogalmaztak, a mozdonyvezetők keresetük 2016 óta több mint 60 százalékkal növekedett a tavalyi év végéig.

Az idén év elején megvalósított 10 százalékos béremelés tovább növelte járandóságukat”

– jelezték, majd hozzátették, a mozdonyvezetők a MÁV-csoporton belül kiemelkedő mértékű havi átlagkeresete meghaladja a 800 ezer forintot. 

A vasúttársaság kijelentette, az összes alkalmazott júliusban előrehozott, egyszer, egyösszegű kifizetésben részesült, köztük a mozdonyvezetők is. 

A MÁV a szakszervezetekkel kötött megállapodások minden egyes pontját maradéktalanul betartotta és betartja”

– közölték, majd azzal folytatták, hogy a vasúttársaság a bírósághoz fordul, és kezdeményezi a sztrájk jogellenességének megállapítását.

Nyitókép: MTI/Varga György

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. szeptember 14. 11:35
"A MÁV nem érti, miért akarnak sztrájkolni a vasutasok" Nekem van tippem. Több pénzért. Legalábbis ugyanannyiért reálértéken. Egy folyamatosan rontott pénzben nem kunszt "bért emelni", de az nem jelent valódi béremelést.
ZeroTadpole8073
2022. augusztus 25. 18:34
Majd ha be is vetik, amit tegnap felszántottak Miskolc és Nyékládháza között.
Most80
2022. augusztus 25. 13:05
Rettegek, hogy egyszer az esztéták és a szociológusok is sztrájkolni kezdenek...
benedek77
2022. augusztus 25. 11:50
És mit csinál majd a bíróság?:) emlejétek annyival a fizut mint a szoponcoknak az országházban, és túl van tárgyalva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!