Ahogy megnyerték a Nobel-békedíjat, máris elrendelték a moszkvai irodájuk közcélú kisajátítását

2022. október 07. 22:05

A Memorial jogvédő szervezet közölte: folytatja a harcot.

2022. október 07. 22:05
null

Az Oroszországban tavaly felszámolt jogvédő szervezetet mindössze pár órával korábban tüntették ki az idei Nobel-békedíjjal Alesz Bjaljacki bebörtönzött fehérorosz aktivista és az ukrán Polgári Szabadságjogok Központja mellett. A Memorial közölte, hogy a bírósági döntés ellenére folytatja harcát az emberi jogokért és ünnepelni fogja kitüntetését.

A Memorial szándéka és hivatása az emberekről, a történelemről, az elnyomás áldozatainak nyújtott segítségről és az állami erőszak elleni küzdelemről szól”

– olvasható a szervezet állásfoglalásában, amely hozzátette, hogy az oroszországi jogvédők erős nyomásnak vannak kitéve.

A tverszki kerületi bíróság megállapítása szerint viszont a jogvédő szervezet részese volt náci háborús bűnösök rehabilitálásának, aláásta az orosz hatóságok tekintélyét, és hamis képet festett a Szovjetunióról.

(MTI)

A nyitóképen a Memorial vezetői láthatóak. Fotó: Alexander Nemenov/AFP

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brandon the great Negro
2022. október 09. 14:16
Barack Obamának is odaítélte valami szuperobjektív grénum. Az ember erre nem nagyon tud mit reagálni csak legyint. #súlytalan
gacsat
2022. október 09. 14:13
Kevés röhejesebb dolog van, mint a béka nóbeldijj.
nempolitizálok
2022. október 08. 15:02
Logikus, a Nobel békedíjat kizárólag a háttérhatalom kegyencei nyerhetik el.
foldizs
2022. október 08. 14:40
Milyen sürgős lett hirtelen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!