Még idén vízummentességet adna az EU Ukrajnának

2014. június 13. 07:36

Az Európai Unió az év végéig megadhatja a vízummentességet Ukrajnának. A vízummentesség bevezetése nem kapcsolódik közvetlenül az EU és Ukrajna között létrejövő társulási szerződéshez, és nem az Európai Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, hanem elsősorban a tagállamok döntésétől függ. Az ukrán társulási szerződés gazdasági részét június végén írják alá.

2014. június 13. 07:36

Jan Tombinski, az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője csütörtökön egy nemzetközi konferencián arról beszélt: az EU még az év végéig vízummentességet adhat Ukrajnának. „Ez azonban a vízumkötelesség feloldásához vezető folyamat első szakaszában felvázolt feladatok teljesítésétől függ” – tette hozzá a diplomata.

Tombinski úgy nyilatkozott, hogy a vízummentesség bevezetése nem kapcsolódik közvetlenül az EU és Ukrajna között létrejövő társulási szerződéshez. Emellett nem az Európai Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, elsősorban a tagállamok döntésétől függ. „Az előzetes értékelések biztatóak, a döntés azonban egyelőre még nem született meg” – mondta a delegáció vezetője.

Tombinski azt is elmondta, hogy Ukrajna és az EU képviselői a társulási szerződés gazdasági részét június 27-én írják alá. A megegyezés politikai részét a felek már korábban megkötötték, és az EU egyoldalú vámkönnyítésben részesít ukrán termékeket, valamint 11 milliárd euró értékű támogatást ajánlott a kelet-európai országnak.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. június 13. 18:05
Sokba fog ez még kerülni! Ajánlatos gyorsan egy földtörvényt csinálniuk, amíg nem késő!
Akitlosz
2014. június 13. 13:19
Van az EU-nak ilyen hatásköre egyáltalán? Minden ország maga dönti el, hogy melyik országnak ad vízummentességet, nem pedig az EU. Ráadásul fordítva is így van, egyetlen ország sincsen a Földön, amelyik úgymond az EU-nak adna vízummentességet, hanem természetesen konkrét országnak adnak.
Türelem
2014. június 13. 13:14
Az USA szép ajándékkal lepi meg atlantista szövetségeseit. Nem elég az EU-nak a déli szárnyon elviselhetetlenné vált migrációs hullám - ugye amíg Kadhafit az az USA nem puccsolta meg, addig Líbia gátolta a területéről kiinduló migrációt - , most jöhet keletről is az áldás. Már így is megy, Angliában készítettek egy filmet a cigány bevándorlókról, s azt be is mutatták a TV-ben. A szlovákiai, romániai cigányok több százezres segélyből, napi lopásból kitűnően élnek. Olyanokat nyilatkoztak a riporternek, hogy soha sem hagyják el Angliát, annyi jó ott nekik. A magyar kormányok csak retorikai szintű ellenvéleményt voltak képesek megfogalmazni már korábban is. Amikor dönteni kellett, megalkuvókká, idegen érdekek kiszolgálóivá váltak, a Fidesz is. A román EU csatlakozást csak akkor lett volna szabad megszavazni, ha Erdély autonómiát kap. A többi csak mellébeszélés. A százezrével felkerekedő ukránok elsődleges célpontja várhatóan nem Magyarország lesz. Számunkra a legnagyobb veszélyt az egyoldalú vámkedvezmény bevezetése lesz, amibe szintén nem lesz beleszólási jogunk. Mindez óriási károkat fog okozni a magyar agráriumnak, a magyar vidéknek, amelyet eddig még nem sikerült életre kelteni huszonöt éve senkinek sem. Hazánk csak áldozata lesz ennek az amerikai geopolitikai, gazdasági érdekérvényesítő, piacszerző, az európai népeket összekeverő, identitásuktól megfosztani szándékozó játszmának.
csuka
2014. június 13. 12:39
„Érdekesség, hogy az alábbi videóban az ukrán oldalon egyes katonák angolul beszélnek...” http://alfahir.hu/az_ukran_fegyveres_erok_elfoglaltak_mariupol_kozpontjat_video
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!