Szabályoznák az iszlámot Németországban vezető CDU-sok

2017. április 02. 13:12

Világos játékszabályokat állítana az iszlámnak Németországban a kereszténydemokraták alelnöke, Julia Klöckner. A CDU-s politikus által hatályba léptetni kívánt iszlámtörvény listázná a mecseteket, valamint betiltaná azok külföldi finanszírozását.

2017. április 02. 13:12

A CDU több vezető politikusa is elkezdte követelni, hogy a párt választási programjába bekerüljön egy iszlámot szabályzó törvényjavaslat. Mint azt Julia Klöckner, a kereszténydemokraták alelnöke a Vasárnapi Bildnek elmondta, egy iszlámot szabályzó törvény a Németországban élő muzulmánok jogait és kötelességeit végre új jogi alapra helyezné. A Frankfurter Allgemeine Zeitung cikke szerint a CDU-s javaslat tisztázná a muzulmán szervezetek és vallási csoportok jogi státuszát, valamint megtiltaná ezek külföldi finanszírozását.

Egyúttal elérnék azt is, hogy a börtönökben, kórházakban és idősgondozókban lehetőség legyen muzulmán lelkisegélyt is igénybe venni, ahogy beleírnák az iszlám szertartás szerinti temetés lehetőségét is. Klöckner ezen túl felvetette, hogy vezessenek nyilvántartást minden egyes mecsetről, hogy tudni lehessen, hány mecset működik Németországban, hol találhatóak ezek, ki üzemelteti és ki finanszírozza őket.

Klöckner javaslata azért is izgalmas, mert pénteken a CDU frakcióvezetője, Volker Kauder még visszautasította, hogy szükség lenne egy iszlámot szabályozó törvényre. Mint fogalmazott: a német alaptörvényben foglaltak bőven megteszik, ha pedig valamelyik mecsetben radikális tanokat vagy gyűlöletkeltő tartalmakat hirdetnek, azt a közösséget gond nélkül le tudják kapcsolni. A német iszlámtanács szerint Klöckner javaslata populista, és megbélyegez minden egyes muzulmánt.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luxe75
2017. április 30. 23:10
Az iszlám nem vallás hanem egy hódító és hatalmi ideológia vallásnak öltöztetve. Ami egyébként gyakorlatilag majdnem mindegy mert éppen arra hivatkoznak belőle amilyen célt éppen el akarnak érni vele... Persze a német politikusok (is) csinálnának ezt-azt igy választások előtt, de természetesen kis újjukat sem mozdítanák csak a szájukat. liberális oldalon pedig a teljes ideológiai gyökerü tehetetlenség és töketlenség a valóság.
szancso
2017. április 30. 23:08
Kiváncsi leszek, hányan eszik meg ezt a dumát. Merkel és Co. "vezeti" az országot évek óta. Ha az akarat meg lett volna, akkor már az első probálkozásoknál - kereszt levétel az osztálytermekben, mert sérti az iszlám gyerekeket, kendőviselés engedélyezése az iszlám tanárnőknek, imaszoba az iskolákban az iszlám gyerekeknek, a disznóhús levétele a kantini étkezésről - megálljt kellett volna mondani. Németül nem beszélő imámokat azonnal kirakni az országból, bevezetettni a mosséban kötött házasságok kötelező bejelentését az anyakönyvi hivatalban, és még sorolhatnám. Sajnos szeptember után kimondhatjuk, hogy "Nyugaton a helyzet változatlan".
jóember
2017. április 30. 23:07
"Szabályoznák az iszlámot" Az ötlet nem új és nem kivitelezhetetlen. Ezt már néhányan sikeresen meg is tették, úgy hívták őket, hogy Moammer Kadhafi vagy Szaddám Huszein és persze Mustafa Kemál Atatürk. Ők azért voltak sikeresek ebben mert ők maguk is muszlimok voltak. Tudták, hogy meddig mehetnek el és muszlimok lévén őket el is fogadták vezetőnek. Itt Európában ez az ötlet abszurd, csak a választási retorika része lehet. Bár a CDU muszlim szárnya esetleg bele vághatna a megvalósításba Erdogán iránymutatásaival. De erre még egy kicsit várni kell.
74bro
2017. április 30. 23:07
Ugyan kérem. Választások lesznek. Érdekesebb, hogy No.-szerte 510, a török minisztérium által akkreditált tanár okítja a török nebulókat, hogyan kell a világot Türkiye szemszögéböl értelmezni. Török nacionalizmus, Oszmán birodalom, puritán iszlám orrvérzésig a (föleg) német adófizetök pénzéböl - ahogy Erdogan elképzeli. (Az, hogy a három nem fér meg egymás mellett nem számít, a török mainstream éppoly szelektíven kezeli a történelmet mint román szomszédaink.) A szocik egy új, szabadon választható nyelvet is bevezetnének, csak még nem tudják, hogy az arab legyen-e, vagy a török. És hiába morognak az idösebbek, úgy érzem a fiatalság már elveszett: a '68-as generáció és a fogyasztói társadalom mákonya megtette a hatását. Mai Welt: jeles tanuló zsidó gyereket kivettek az iskolából, mert társai legyilkosozták származása miatt. A cikk utolsó mondatában van elrejtve, hogy nem német neonáci palánták tették ezt a csúfságot. A Welt bátornak számít a 'hiteles' sajtóban... Apu kezdödik! Apu, jó ez nekünk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!