Schulz: Merkel idézte elő a menekültáradatot

2017. július 24. 11:55

A szociáldemokrata kancellárjelölt azt nyilatkozta, hiába akart jót Angela Merkel 2015-ben, hiba volt beengednie a Magyarországon várakozó embereket. Szerinte pártja tudja a menekültkérdés megoldását, ám Merkel pártja „nem mondja meg mit akar tenni” és gátolja az SPD megoldásra való törekvéseit. A CDU szerint Schulz kijelentései „hiteltelenek és komolytalanok”.

2017. július 24. 11:55

Martin Schulz német szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt szerint Angela Merkel német kancellár „áradatot” idézett elő 2015-ben azzal, hogy beengedte Németországba a Magyarországon várakozó menekülteket.

„Nem kampánycélból”

Martin Schulz az ARD német országos köztelevízió vasárnap késő esti híradójában sugárzott interjúban Angela Merkelt bírálva aláhúzta, hogy a kancellár az európai partnerekkel folytatott egyeztetés nélkül döntött a Magyarországon várakozó emberek beengedéséről. Mint mondta, nem akar szemrehányást tenni Angela Merkelnek, mert jót akart, de a migrációs válságot még mindig nem sikerült leküzdeni.

Aláhúzta, hogy nem kampánycélból, nem a szeptemberi szövetségi parlamenti választások miatt veszi elő a 2015-ben történtek ügyét, hanem azért, mert ismét „drámai” helyzet következhet be, Olaszországot összeomlással fenyegeti a Földközi-tengeren Észak-Afrikából érkező menekültek tömege, és így megismétlődhetnek a két évvel ezelőtti folyamatok, ezért lépni kell.

Teljesen világos, hogy még egyszer nem tudnánk megbirkózni olyan helyzettel, amely 2015-ben kialakult, politikailag sem” – mondta a szociáldemokrata politikus.

Új megoldás kell

Szerinte a válság megoldásához a bevándorlás egységes, uniós szintű szabályozására van szükség, hogy a "reménytelenség rendszerét” felváltsa az EU-ba való „méltányos bejutás reményének rendszere”. Az SPD eddig is ezt akarta elérni, de törekvéseit meggátolta a koalíciós partner, a Merkel vezette CDU/CSU jobbközép pártszövetség. A válság megoldásához a menekültek tagállamok közötti „igazságos” elosztásáról is gondoskodni kell – tette hozzá Martin Schulz, hangsúlyozva: elfogadhatatlan, hogy a „finanszírozásban szolidaritás van Európában, de a menekültkérdés megoldásában nincsen”.

Arról is gondoskodni kell, hogy az elutasított menedékkérők visszatérjenek hazájukba, a menekülésre késztető okok megszüntetéséhez pedig „teljesen új” gazdasági együttműködést kell kezdeni Afrikával, és csökkenteni kell a hadiipari exportot – mondta a szociáldemokraták kancellárjelöltje.

Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a kormányfői tisztségre pályázó politikusként ismertesse a választókkal, miként kívánja megoldani a migrációs válságot, egyben bírálta Angela Merkelt, amiért „nem mondja meg, hogy mit akar tenni”.

A CDU cáfol

A CDU/CSU részéről élesen bírálták Martin Schulzot. Az SPD-s kancellárjelölt kijelentései „teljesen hiteltelenek és komolytalanok”, hiszen pártja a menedékkérők beáramlásának korlátozását célzó „valamennyi intézkedést elutasította és vehemensen gátolta” – mondta Andreas Scheuer, a CSU főtitkára a Passauer Neue Presse című lapnak.

A CDU/CS Bundestag-frakciójának belügyi szakszóvivője, Stephan Mayer hozzátette, hogy Martin Schulz főleg a választási kampány miatt figyelmeztet újabb menekülthullámra, és inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy pártja ne gátolja, hanem támogassa a Bundesratban – a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarájában -, hogy a biztonságos származási országok közé sorolják az észak-afrikai Marokkót, Tunéziát és Algériát.

A Bundestag-választást szeptember 24-én tartják. A legutóbbi felmérések szerint a CDU/CSU a szavazatok 38-40 százalékát gyűjtheti össze, megközelítve az előző, 2013-ban tartott választáson elért 41,5 százalékot. Az SPD a második helyen áll, 22-25 százalék körül, elmaradva a 2013-ban elért 25,7 százaléktól.

(MTI)

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2017. július 25. 12:25
".. bevándorlás egységes, uniós szintű szabályozására van szükség, hogy a "reménytelenség rendszerét” felváltsa az EU-ba való „méltányos bejutás reményének rendszere”" Most pont fordítva van Schultz elvtárs.. Minek bevándorlás? Nem elég 27+1 tagállam? Miért nem elég nemzeti szintű szabályozás? Szubszidiaritás elve.. Illegális behatoló is bejutás reményével indul el, nem reménytelenül. Ezenkívül mint volt EP elnök, csak emlékszik Schengenre. Külső határ, belső határ.
Tündér_Lala
2017. július 24. 17:57
Oda jutott, hogy kínjában még féligazságokat is mond. Merthogy tényleg Angéla örült lárványosan a menekültnek emlegetett migriknek, DE AZ Ő LELKES TÁMOGATÁSÁVAL. Másrészt a Magyarországon várakozókat ők hívták meg és azzal hogy fasisztázásuk közepette lezártuk a határt őket mentettük ki. Harmadrészt a mai napig képtelenek valami európai szintű megoldást összekalapálni, mert rettegnek, hogy Soros megharagszik. Schultz ostoba, pimasz, tróger.
GV0917
2017. július 24. 15:06
Csak nézek, mint Rozi a Moziba' Schulzi biztonságosnak akarja nyilvánítani Libiát és a többi part menti államot. A migráció megállításának két abszurd módja van, de az totális megoldás. Az egyik:Hermetikusan lezárnia a kontinenset. A másik:Az utolsó emberig nekizavarni a épet a tengernek, hogy a lemmingek módján jussanak el a kívánt célországba. Különben is Merkel a hibás, de előbb Orbán....
Mich
2017. július 24. 14:53
Lám-lám..., akik leginkább erőltették a bevándoroltatást, most ezt másra fogják...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!