Romániában nem működik a betelepítési kvóta

2017. augusztus 14. 11:23

A kötelező betelepítési kvóta alapján már több mint négyezer migránst kellett volna Romániába telepíteni, ehelyett mindössze hétszáztíz menedékkérőt helyezett el a kvótát kezdetektől ellenző ország a román bevándorlási hivatal adatai szerint.

2017. augusztus 14. 11:23

Eddig az eredetileg tervezettnél jóval kevesebb, mindössze hétszáztíz menedékkérőt vett át Románia más európai uniós tagállamoktól a kötelező betelepítési kvóták alapján, mivel a feltételezettnél jóval kevesebben teljesítik az áttelepítési feltételeket – tudta meg a Gandul hírportál a román bevándorlási hivataltól.

Románia 2015-ben a kötelező kvóták ellen szavazott, azt hangoztatva, hogy a tagországoknak önkéntes felajánlások alapján kellene menedékkérőket átvenniük a migrációs nyomás által leginkább sújtott uniós tagállamoktól. A román hatóságok mindazonáltal nem tagadták meg a kvótarendszer alkalmazását. A Gandul által vasárnap este ismertetett hatósági válasz szerint a bukaresti, giurgiui, radóczi, galaci illetve a Máramaros megyei nagysomkúti befogadóközpontban 521 szíriai, 131 iraki, 45 eritreai és 13 jemeni – más uniós tagállamoktól átvett – menedékkérőt helyeztek el.

A brüsszeli kvóták szerint Romániának elvileg a menedékkérők 3,8 százalékát kellene átvennie. Az első 160 ezer menedékkérő szétosztása nyomán 4180, Olaszországba vagy Görögországba érkezett migránst kellett volna Romániába telepíteni. A bevándorlási hivatal szerint azért érkezett a tervezettnél jóval kevesebb, nemzetközi védelemre szoruló ember Romániába, mert az Európai Unió eredeti becslésénél jóval kevesebben teljesítették az áthelyezés feltételeit – írta a Gandul.

A román hatóságok az Európai Bizottság egy idei jelentésére hivatkoztak, amely szerint Görögország és Olaszország továbbra is migrációs nyomás alatt áll. „Ennek ellenére, túlnyomó többségük nem olyan nemzetiségű, amilyennek egyértelműen nemzetközi védelemre volna szüksége, márpedig ez a (más tagállamokba történő) áthelyezés egyik alapfeltétele” – idézte az Európai Bizottság májusi jelentését a román lap. Korábban a bukaresti sajtó azzal magyarázta a kvótarendszer által Romániának szánt menedékkérők távolmaradását, hogy maguk az érintettek nem akarnak – a schengeni tagállam Olaszország vagy Görögország helyett – Romániába költözni.

(MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerintem
2017. augusztus 14. 13:36
"Görögország és Olaszország továbbra is migrációs nyomás alatt áll. „Ennek ellenére, túlnyomó többségük nem olyan nemzetiségű, amilyennek egyértelműen nemzetközi védelemre volna szüksége, márpedig ez a (más tagállamokba történő) áthelyezés egyik alapfeltétele” " Ebből is tisztán látszik, hogy NINCSENEK MENEKÜLTEK, csak kalandor, illegális beözönlők.
Berecskereki
2017. augusztus 14. 12:39
"Romániában nem működik a betelepítési kvóta" Bezzeg a kitelepítés jobban működött.
Zsolt75
2017. augusztus 14. 11:45
"A kötelező betelepítési kvóta alapján már több mint négyezer migránst kellett volna Romániába telepíteni," Miféle "kötelező betelepítési kvóta "??? Olyan nem is volt, nem is lesz, meg nincsen is.
аvmanster
2017. augusztus 14. 11:41
milyen fasiszta, liberálnáci brüsszeli beteg elme találta ki, hogy AKARATUK ELLENÉRE olyan országokba kényszerítsék, majd kössék ott röghöz szerencsétlen sorsú migránsokat, ahova ők még rémálmukban sem akarnak jutni?! stílszerűen marhavagonokban akarják a brüsszel-nácik deportálni a kvóta-migránsokat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!