Erdogan Kijevben: Törökország nem ismeri el a Krím orosz elcsatolását

2017. október 10. 07:44

Törökország támogatja Ukrajna szuverenitását, területi épségét, és továbbra sem ismeri el legitimnek a Krím félsziget orosz bekebelezését – mondta Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Kijevben.

2017. október 10. 07:44

Törökország továbbra is támogatja Ukrajna szuverenitását, területi épségét, és továbbra sem ismeri el legitimnek a Krím félsziget orosz bekebelezését – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő hétfőn Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet Petro Porosenko ukrán elnökkel közösen tartottak megbeszélésüket követően.

Erdogan egynapos hivatalos látogatásra érkezett az ukrán fővárosba abból az alkalomból, hogy a két ország 25 éve vette fel a diplomáciai kapcsolatokat. Az ukrán elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két államfő csaknem háromórás négyszemközti tárgyalást folytatott egymással. Ezután a két küldöttségnek és az államfőknek a részvételével ülést tartott Ukrajna és Törökország úgynevezett stratégiai bizottsága. A török elnök közölte: országa törekszik arra, hogy kétoldalú kereskedelmi forgalma Ukrajnával mihamarabb elérje az évi 10 milliárd dollárt.

Porosenko kiemelte: Kijev érdekelt abban, hogy nagyobb képviselettel rendelkezzen Törökország az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai missziójában. Hozzáfűzte, hogy ezen túlmenően Kijev számít Törökország támogatására ENSZ-békefenntartóknak a Donyec-medencébe küldését illetően is. Megjegyezte, hogy ezt a kérdést is megvitatták Erdogannal kétoldalú megbeszélésükön. 

Porosenko szerint megállapodtak abban, hogy Törökország és Ukrajna folytatja lépéseik összehangolását nemzetközi téren, főként az ukrán állampolgárok jogainak és szabadságának védelmét érintő kérdésekben. Elmondta továbbá, hogy Ukrajna kész növelni együttműködését Törökországgal az atomenergetika terén, beleértve török szakértők képzését. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy a megbeszélések után optimista az ukrán-török kétoldalú kapcsolatok minden területre kiterjedő fejlődését illetően. Úgy ítélte meg, hogy Ukrajna és Törökország között az elmúlt évben dinamikusan fejlődött a politikai párbeszéd – mint fogalmazott – olyan érzékeny területeken is, mint a védelem, a nemzetbiztonság és a bűnüldözés.

Erdogan odaszólt Washingtonnnak is

Erdogan a sajtóértekezleten „elkeserítőnek” nevezte azt az amerikai döntést, hogy Washington felfüggeszti a vízumok kiadását török állampolgároknak az ankarai amerikai konzulátus egy alkalmazottjának őrizetbe vétele miatt. Az illetőt azzal vádolják, hogy kapcsolatban áll az Egyesült Államokban száműzetésben élő Fethullah Gülen mozgalmával, amelyet Törökországban terrorszervezetnek minősítettek. Válaszul Törökország is felfüggesztette a vízumok kiadását amerikai állampolgárok részére, majd török médiajelentések szerint az amerikai konzulátus egy újabb alkalmazottja ellen is letartóztatási parancsot adott ki. 

Az UNIAN ukrán hírügynökség jelentése szerint a török államfő hivatalos látogatása alkalmából a két ország kormányzati képviselői kilenc kétoldalú egyezményt írtak alá, köztük egy jegyzőkönyvet a kettős adóztatás elkerüléséről.

(MTI)

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mindjárt
2017. október 10. 17:54
Csak a fideszbarmok tagadják, hogy kádár spiclije volt a kommunista kisztitkár, sorostanítvány felcsúti cigány gazdájuk. Az apósa meg a rákosi ávó spiclije. A szülei meg a lehető legmocskosabb kommunisták. Ezek tények. Ezt vagy nem veszik figyelembe vagy mocskolódásal próbálják eltakarni a felcsúti cigány kutyái. Azért fizeti őket a gazdájuk. Orbán Viktor és Lévai Anikó elhallgatott titka: "apuka" állambiztonsági ügynök volt Forrás: https://kuruc.info/r/2/139965/ "...Ha valakinek a tagok közül összeütközése van a törvénnyel, rendőrséggel, ha valakit ki kell hozni a börtönből, Horváth elintézi. A doktornő (Lévai Anikó, - a szerk.) elmondta, hogy nem számít, ha esetleg lázításért vagy valami másért letartóztatnák a vőlegényét (Orbán Viktort, - a szerk.), mert Horváth azonnal intézkedne és a vőlegénye azonnal szabadulna." A Kádár diktatúra kegyeltjei és védettjei voltak ezek a hazaáruló tetvek!
alter_ego
2017. október 10. 10:38
Hát ugye... Kirim tatárdzsasi... Hátha egyszer... --------------------- Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára! Az ördögbe is, hát milyen lovag vagy te, ha csupasz seggel még egy sünt sem bírsz agyoncsapni? Az ördög kiszarja, a sereged meg felzabálja. Nem vagy te jó arra, hogy keresztény fiak éljenek alattad, a seregedtől nem félünk, földen és vízen megütközünk veled. Te babilóniai szakács, makedóniai kerékbetörő, jeruzsálemi serfőző, alekszandriai kecskebaszó, a Nagy és Kis Egyiptom disznópásztora, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszkiji gonosztevő, a világ és alvilág bohóca, magának a viperának unokája, és a faszunk görbülete. Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej, hogy baszom azt anyádat. No, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony. Még a keresztények disznajait sem fogod te terelgetni. Most befejezzük, mivel a dátumot nem tudjuk, kalendáriumunk nincs, a Hold az égen (szójáték, mert hónapot is jelent a „meszjac”), az év az évkönyvben, a nap meg ugyanaz, mint nálatok. Ezért seggbe is csókolhatsz minket. Aláírók: Iván Szirko ezredatamán és az egész zaporozsjei sereg.”
Csigorin
2017. október 10. 10:00
Pavatancert neki se kell a szomszedba mennie.
koronaszepe
2017. október 10. 09:22
Ebben speciel igaza van. Oroszorszàg nemzetközi szerződèsben vàllalt kötelezettsègèt veszi semmibe. Remèlem, a következő kormàny így tesz PaksII. vel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!