Francia belügyminiszter: Nem tudunk mindenkit befogadni, szelektálnunk kell

2018. február 11. 16:53

Gérard Collomb szerint egy bizonyos ponton túl nem lehet folytatni a migránsok befogadását, mert az szélsőséges gondolkodáshoz, és a szélsőjobb erősödéséhez vezet.

2018. február 11. 16:53

Gérard Collomb francia belügyminiszter szerint muszáj szelektálni a migránsok között; szétválasztani a politikai menekülteket és a gazdasági bevándorlókat, mert Franciaország nem tudja őket „exponenciális módon” befogadni.

„Tavaly 100 ezer menedékkérő érkezett, ez 7 százalékkal több mint az előző évben, ami 23 százalékos növekedés volt az azt megelőző évhez képest” – mondta vasárnap a belügyminiszter a France Inter közrádióban.

„A menedékjogi elhelyezés 2012 óta duplájára nőtt. A sürgősségi szállások száma megduplázódott. Nem tudjuk ezt a végtelenségig fokozni” – hangsúlyozta a tárcavezető, megemlítve, hogy évente 2 milliárd eurót (mintegy 624 milliárd forint) költ a kormány a menedékkérők ellátására.

„Nem fogadhatunk be mindenkit exponenciális módon, ahogy egyesek azt szeretnék. Azt mondják, hogy nem szükséges szelektálnunk, nem kell választanunk azok között, akiknek menedékre van szükségük és a gazdasági bevándorlók között. De igen! Muszáj megtennünk, mert egy adott pillanatban nem fogunk tudni mindenkinek jövőt biztosítani” – fogalmazott Gérard Collomb.

A miniszter szerint amennyiben a törvények tiszteletben tartása mellett a kormány nem rendezi a problémás kérdéseket „egyrészt befogadással, másrészt azok kitoloncolásával annak, akiknek nem jár a befogadás, akkor olyan mozgalmat gerjeszt, amely szélsőséges gondolkodáshoz vezet” – szögezte le, utalva arra, hogy a német parlamentbe „99 szélsőjobboldali képviselő” jutott be a választásokon.

„Az idei januárban a tavalyihoz képest 29 százalékkal több embert toloncoltunk ki” – mondta a miniszter, kiemelve, hogy a kormány a befogadás elvét maradéktalanul tiszteletben tartja.

„Igen, maradéktalanul. De ez érvényes most, viszont nem tarthat tíz éven át. Meg kell hozni bizonyos intézkedéseket, hogy az átmeneti állapot helyett jövőt biztosítsunk (a menedékkérőknek)” – hívta fel a figyelmet a belügyminiszter.

Franciaországban egyes menekülteknek éveket kell várniuk sürgősségi ellátóhelyeken arra, hogy megfelelő szálláshoz jussanak és megkezdődhessen az integrációjuk a társadalomba. A kormány ennek felgyorsítása érdekében márciusban új menekültjogi és bevándorlási törvényt terjeszt a parlament elé. A tervezetet a február 21-i kormányülésen vitatják meg a miniszterek. Ebben az is szerepel, hogy az elutasított menedékkérők fogvatartási ideje megduplázódik 90 napra (egyes esetekben 135 napra) annak érdekében, hogy a kitoloncolást végre lehessen hajtani. Ezzel párhuzamosan pedig a kiutasítási határozattal szembeni fellebbezési idő lerövidül.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Flagellator1974
2018. február 11. 19:55
"Azt mondják, hogy nem szükséges szelektálnunk, nem kell választanunk azok között, akiknek menedékre van szükségük és a gazdasági bevándorlók között. De igen! Muszáj megtennünk, mert egy adott pillanatban nem fogunk tudni mindenkinek jövőt biztosítani” Fasiszta gané.
pemete jakab
2018. február 11. 19:30
"Francia belügyminiszter: Nem tudunk mindenkit befogadni, szelektálnunk kell" A demokráciában miért nincs szelekció? Így is kérdezhetem: a pártok miért nem olyan finnyásak, hogy egyesek szavazatát visszautasítsák?
kulalak
2018. február 11. 18:51
Tessék kérni Dublin III eltörlését. Zárt táborok, nyista segély, kitoloncolás biometrikus adatfelvétel után, hogy legközelebb gyorsabban menjen. A franciák kérhetnék, át is menne. Persze Mogherini-t seggbe kell rúgni hozzá, de most mind Merkel mind Juncker sebezhető. Ja, hogy lassan egy év telt el Macron megválasztása óta és egy év múlva EU választások meg Brexit határidő is van? Igyekezni kéne.
mr.Marcang
2018. február 11. 18:37
"...mert az szélsőséges gondolkodáshoz, és a szélsőjobb erősödéséhez vezet." Nem, baszd meg! Ez a szegények, a fiatalok és a nyugdíjasok legatyásodásához vezet, meg ahhoz természetesen, hogy az egészért senki nem fog felelősséget vállalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!