Görögország szigorítja menedékkérőkre vonatkozó törvényt

2019. november 01. 10:25

Jelenleg mintegy 35 ezer ember él a görögországi fogadótáborokban, ami a hatszorosa annak, ahány embert e táborok el tudnak látni.

2019. november 01. 10:25

Elfogadta a görög parlament péntek hajnalban a menedékkérőkre vonatkozó szigorúbb törvényt, amelynek tervezete ellen több emberi jogi szervezet is tiltakozott. A parlament egy csütörtök reggeltől péntek hajnalig tartó maratoni vita végén szavazott a tervezetről, és fogadta el azt. A dpa hírügynökség a szavazati arányról nem tett említést.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök júliusban hatalomra került konzervatív kormánya szerint a tervezet célja a menekültügyi kérelmek elbírálásának, valamint az elutasított kérelmezők kitoloncolásának egyszerűsítése, ugyanis az ország hatóságai a jelenlegi rossz hatásfokú intézkedési keretben nem tudnak megbirkózni a migrációs helyzettel. A szavazás előtti felszólalásában Micotákisz azt mondta: az új rendszer védelmet nyújt majd a menekülteknek, „de nem hagyja nyitva a kaput mindenki előtt”. „Nem maradhatnak az országban azok, akik nem szorulnak menedékre” – szögezte le.

Jelenleg mintegy 35 ezer ember él a görögországi fogadótáborokban, ami a hatszorosa annak, ahány embert e táborok el tudnak látni. A törvénynek már a tervezetét bírálta a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR). A HRW szerint a törvény korlátozza a Szíriából, Irakból és Afganisztánból érkezők menedékkérelemre vonatkozó jogait, munkavállalási esélyét, és kiszolgáltatottabbá teszi a különösen veszélyeztetett menedékkérőket, köztük a kísérő nélküli gyerekeket.

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa csütörtökön Athénban, görögországi látogatása végén kijelentette: Görögországnak sürgősen javítania kell az égei-tengeri szigeteken tartózkodó menedékkérők helyzetén. Miután a migránsok helyzete drasztikusan romlott a görög szigeteken az elmúlt 12 hónapban, ezt azonnal orvosolni kell - szögezte le a biztos, aki befogadó létesítményeket látogatott meg Leszboszon, Számoszon és Korinthoszon.

Mijatovic kiemelte, hogy az EU pénzügyi támogatása nagyon fontos a helyzet megoldása érdekében, viszont görög hatóságoknak le kell küzdeniük az összes olyan bürokratikus akadályt, amely akadályozza az alapok hatékony felhasználását. Ugyanakkor – tette hozzá – az európai országoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a menedékkérők áthelyezésével kapcsolatban, hogy Görögország lélegzetvételhez tudjon jutni, és legyen lehetősége javítani a szigeteken uralkodó körülményeken.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. november 02. 07:47
Amíg legális üzlet a betelepítés, addig menni fog.
Kegyes urunk Karolus
2019. november 01. 17:27
Jó reggelt!
luzitanxaver
2019. november 01. 14:37
Időszerű így, öt év után...
zakar zoltán béla
2019. november 01. 10:54
Home Eros.....CipRASSZ...? Késő!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!