Luxemburg: Ha Izrael annektál, az EU ismerje el a palesztin államot!

2020. június 15. 23:17

Luxemburg külügyminisztere szerint „Izrael földet akar lopni, amivel megszegik a hetedik parancsolatot” – írja a Nekohn.

2020. június 15. 23:17

A luxemburgi kormány fogalmazta meg a legkeményebb és legelutasítóbb véleményt Izrael annexiós terveivel kapcsolatban. Jean Asselborn külügyminiszter azt nyilatkozta a Der Spiegelnek, hogy az Európai Uniónak a telepek annektálására azzal kellene válaszolnia, hogy elismeri a palesztin államot.

Jean Asselborn szerint a Jordán-völgy és más júdeai és somroni területek annektálása pont olyan, mint mikor az oroszok bekebelezték a Krím-félszigetet. Szerinte a lépés a nemzetközi jog súlyos megsértése lenne.

„A Közel-Keletet jelentősen meghatározza a vallás, ezért azt is mondhatnám, hogy az annektálás megszegi a Tízparancsolat hetedik parancsolatát, vagyis azt, hogy: Ne lopj! Ciszjordánia egyes részeinek átcsatolása pedig lopás lenne”

– mondta az európai vezető diplomata a német lapnak.

Arra a kérdésre, hogy támogatna-e esetleges gazdasági szankciókat Izraellel szemben, a miniszter kitérő választ adott. Májusban már Belgium és Írország is jelezte, hogy támogatná, hogy az Unió kemény gazdasági szankciókat vessen ki Izraelre az annektálás után. Azonban Németország  valószínűleg megvétózná az Izrael elleni szankciókat.

Az eredeti, teljes bejegyzést, ide kattintva olvashatja el.

(kép forrása: Kibic Magazin)

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kandeláber
2020. június 19. 11:39
Mi köze van az EU-nak ahhoz, hogy a Közel-Keleten mit csinálnak egymással a sémik? Inkább fékezzék meg a százezer számra beözönlő arabokat, pakikat, afgánokat, négereket.
bagira
2020. június 17. 03:30
Európának eunak nincs elég baja ,csinálnak.
bagira
2020. június 17. 03:21
Eunak semmi köze az Izrael Palesztin konfliktushoz ,miért kéne még egy háborús gócpontba beavatkozni . Izrael 380 atomtöltetű rakétával rendelkezik ami Európára van irányítva nyilván Merkel háborúzni akaró kedve miatt Eut ismét belerángatnák még egy bajba . Nem elég a tökéletlen kommunista Brüsszel és a kishitler beleavatkozott arab háborúba. Európára ráhozták a pusztulást a sok élősködő betolakodókkal a vírus pártisággal. Izrael és Palesztinok ügye ,egymás közt intézzék . Gazdag nyugati kommunisták mán meg a zsidókkal akarnak kötözködni . Folytatódik a nyugati nácizmus , még egy holokausztot akarnak .
bagira
2020. június 17. 03:04
Mi történik , a nyugati tőkés világ és a kommunisták ismét egyesültek . Tőkés világ euba csoportosulva a hozzájuk csatlakozó kommunizmus által tönkre tett országokat magukhoz kecsegtették szintén a szabad világ szabad élet hazugságával . Közben a helytartó kommunisták országokon belül folytatják azt az akna munkát amivel Brüsszel megbízta őket . Nem kell hozzá fegyver elég hozzá a Brüsszel telezsák pénze , amit a volt kommunista országokból kiszípolyoz pénzeli a bevándorlást , közben még egy láthatatlan fegyver is elindul a vírus . Megcélozva az idős már munkaképtelen eltartott embereket akikből már hasznot nem lehet kihúzni teher . Sebaj de a nagy hangzatos soha többé nácizmus harsogják de helyette kitalálták a rasszista kirekesztő megbélyegző szavakat . De nem említik a kommunizmust akik 10x annyi embert (több mint 100 milliót ) kiirtottak , jahh hogy nevet változtatva Brüsszelben székelnek koalícióban , mindjárt más a leányzó fekvése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!