A német kormányszóvivő szerint rendőri védelemre szorul Navalnij, mert valószínűleg megmérgezték

2020. augusztus 24. 14:21

Heiko Maas német külügyminiszter visszafogottabban nyilatkozott, szerinte meg kell várni az orvosi és az esetleges kriminológiai vizsgálatok eredményét is.

2020. augusztus 24. 14:21

Rendőri védelemre szorul Berlinben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, mert valószínűleg mérgezéses támadás áldozata lett hazájában – mondta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn. Sajtótájékoztatóján Steffen Seibert az RT orosz hírtelevízió tudósítójának azon felvetésére, hogy Navalnij „súlyosan megmérgezte magát”, kiemelte: „a gyanú nem arra irányul, hogy Navalnij úr súlyos mérgezést okozott saját magának, hanem arra, hogy valaki súlyosan megmérgezte, amire sajnálatos módon van néhány példa a közelmúlt orosz történelmében”. Mint mondta, „az egész világ komolyan veszi ezt a gyanút”, és a német kormány is azon az állásponton van, hogy valószínűleg mérgezéses támadást követtek el Alekszej Navalnij ellen Oroszországban, és ezért gondoskodni kell rendőri védelméről berlini gyógykezelése során. Seibert hangsúlyozta, hogy Navalnij nem a szövetségi kormány vendégeként tartózkodik Berlinben, és a német fővárosba szállítását sem a kabinet szervezte. Kifejtette, hogy Angela Merkel kancellár a vonatkozó nyilatkozatában csupán arról szólt, hogy a kormány a család kérésére humanitárius okból hajlandó lehetővé tenni az orosz ellenzéki politikus Németországba szállítását. 

A német külügyminiszter a mérgezéses támadást valószínűsítő kormányszóvivői kijelentésnél visszafogottabban nyilatkozott. Német hírportálok beszámolói szerint Heiko Maas hétfői kijevi látogatásán tartott tájékoztatóján elmondta, hogy meg kell várni az ügy pontos megítéléséhez szükséges adatokat, így az orvosi és az esetleges kriminológiai vizsgálatok eredményét is. Alekszej Navalnijt a berlini Charité egyetemi klinikán vizsgálják. Állapotáról várhatóan még hétfőn tájékoztatnak. A kómában lévő orosz politikus védelméről a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) gondoskodik.

Az orosz elnök egyik legismertebb bírálója csütörtökön ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, s hazafelé, Moszkvába repülve lett rosszul a repülőgépen. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt határozottan tagadták. Szombat hajnalban a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében, az orosz orvosok beleegyezésével Berlinbe szállították.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2020. augusztus 24. 16:39
Mi pedig nácik vagyunk. A németeknek inkább azzal kellene foglalkozni, hogy menekülnek onnan a németek
llnnhegyi
2020. augusztus 24. 16:30
Hitler csúfos veresége miatt, a németek támadnak minden oroszszármazásu embert. Nem nyugszanak. Bosszú szomjasak.
Volo
2020. augusztus 24. 15:33
Ezek már elérték a "taskenti rádió bemondta..." színvonalát, szavahihetőségét.
Mátyás01
2020. augusztus 24. 15:24
Ha tényleg megmérgezték és az omszki orvosok direkt húzták az időt, hogy kiürüljön a szervezetéből, akkor ehhez a német pilóták is asszisztáltak, mert 1 napig nem indultak vissza Berlinbe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!