Az EB új befogadó központot létesít a bevándorlóknak Leszbosz szigetén

2020. december 03. 18:08

A tervek szerint jövő év szeptemberére készülne el az új létesítmény.

2020. december 03. 18:08
null

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy a görög hatóságokkal együttműködve új központot létesítenek a migránsok fogadására a görögországi Leszbosz szigetén, miután a Moria tábor szeptember elején a tűzvész martalékává vált. Az új központot bizottság elképzelései szerint úgy kell létrehozni, hogy megfelelő körülményeket nyújtson az érkezők számára, és elősegítse menekültkérelmük zökkenőmentes elbírálását. A befogadóközpontot kibővítik egészségügyi ellátáshoz szükséges konténerhelységekkel, sport-és játszóterekkel, közös konyhákkal, valamint alapvető árucikkeket kínáló üzletekkel. A központban a mozgássérültek igényeihez alkalmazkodó szobák is lesznek. A központ működtetése során az ott dolgozóknak figyelembe kell venni a információszolgáltatásra, a tanácsadásra, és a higiénés körülményekre vonatkozó nemzetközi szabványokat. Ugyancsak különös figyelmet fordítanak majd a táborba érkező vagy az ott tartózkodó gyermekek és nők jogaira.

A szeptemberi tűzvészben 12 300 ember maradt fedél nélkül, többeket uniós országok fogadtak be.

(MTI)

Címlapképen: Charles Michel görög politikusokkal a Leszbosz szigetén létesített új, Kara Tepe-i befogadótáborban. Illusztráció. Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA pool/Dimítrisz Toszidisz

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2020. december 03. 19:22
Na és ez már tűzálló lesz?
pitypang1125
2020. december 03. 19:21
Nagyszerű. Egyébként olyan jó balliberálisan, demokratikusan a lakosságot megkérdezték? Nha már költik is a hitelt. A mienk is erremenne el, mert ha nem, akkor egy fillért sem adnának, mert nem vagyunk jogállam. Nha tessék, hiszen szaros gyúrka pont ezt akarta. Vegyen fel az eu hiteleket, hogy a sáskákat pénzelni tudja,. Vétó mind a közös hitelre, mind pedig a költségvetésre. Ha a nyugati országok úgy döntöttek hogy felszámolják önmagukat, akkor hajrá, tegyék, de nélkülünk. Szívük joga. A miénk pedig az, hogy kivel, és hogyan kívánunk együtt élni.
123321
2020. december 03. 19:06
kiket képvisel az EB? mert hogy nem európai választópolgárokat az biztos.
Tibesz26
2020. december 03. 18:51
ideje előkapni az ak 47 est és jó oda pörkölni ezeknek a barbár migárns terroristáknak
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!