A vakcinát választotta az év szavának az egyik legrangosabb angol szótár

2021. november 29. 21:29

A Merrian-Webster szótár tavaly a pandémia (pandemic) szót választotta.

2021. november 29. 21:29
null

A vakcinát (vaccine) választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár. Peter Sokolowski, a Merriam-Webster főszerkesztője szerint 2021-ben ez a szó naponta rendkívül sokszor került elő.

Mint rámutatott, a vakcina szó valójában két különböző történetet képvisel. Az egyik a tudományos történet, amely arról szól, hogy milyen figyelemre méltó gyorsasággal készültek el a koronavírus elleni oltások. Ugyanakkor a szónak a vele kapcsolatos viták miatt komoly politikai vetületei is vannak.

A szó tehát mindkét fontos történetet magában hordozza”

 – hangsúlyozta a főszerkesztő.

A szótár online felületén tavaly 601 százalékkal nőtt a vakcina szó iránti érdeklődés. Idén pedig – 2019-hez képest – 1048 százalékkal nőtt a vakcina szóra való keresés. A Merriam-Websterben 2020-ban a pandémia (pandemic) szót nézték meg legtöbbször. Sokolowski szerint

a világjárvány volt a pisztoly elsülése, és most az utóhatások következnek”.

Háttér a vakcina szóról

Sokolowski szerint a vakcina szó eredete 1882-re nyúlik vissza, de már korábban is felbukkantak említései a tehénhimlőből származó, oltásokhoz használt folyadékkal kapcsolatban. Az újlatin vaccina szóból kölcsönözték, amely a latin vaccinus nőnemű szóra vezethető vissza, ami azt jelenti, hogy tehéné vagy tehénből. A tehén latinul vacca, ami a Merriam-Webster szerint a szanszkrit vasa szóval rokonítható.

Mi alapján választották ki az év szavát?

A Merriam-Webster az év szavát az online felületén végzett keresések alapján választja ki. Idén versenyben volt még a címért az insurrection (lázadás) az amerikai Capitolium elleni támadás miatt, az infrastructure (infrastruktúra) Joe Biden amerikai elnök infrasturktúra-fejlesztési programja miatt, a perseverance (kitartás) az erre a névre keresztelt NASA-marsjáró miatt, valamint a nomad (nomád) a 3 Oscar-díjjal elismert A nomádok földje című film miatt.

(MTI)

Nyitókép: CHARLES KRUPA/AP/SHUTTERSTOCK

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nick89
2021. november 30. 11:55
Jövőre "kínai biológiai fegyver" lesz az év legtöbbet használt kifejezése.
MaBaker
2021. november 30. 09:42
Pedig a "kísérleti génterápiás kezelés"-t kellett volna...
Dénia
2021. november 30. 09:35
Omikron!
Zsoel
2021. november 30. 08:49
Sokat elmond az angolokról, hogy egyrészt az összes versenyeztetett szavuk idegen - javarészt latin - eredetű, másrészt szótárban kell utánanézniük, mit jelent a vakcina szó. (Hogy az eredetét nem ismerik, az még hagyján, ámbár illene, már csak tiszteletből és hálából is, hiszen itt, a fejlett világban mindannyian védőoltások felvételével kezdjük az életünket, és azoknak köszönhetjük, hogy a harmadunknak nem ér véget már 20 éves kor előtt, mint mondjuk 200 éve.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!