Kurd vezető: Embercsempészek vezették meg a kurd migránsokat

2021. november 19. 21:27

Nem a gazdasági válság vagy a stabilitás hiánya miatt ment el számos iraki kurd Fehéroroszországba, legtöbbjüket emberkereskedő hálózatok és embercsempészek használták ki – mondta pénteken Maszrúr Barzáni, az iraki kurdisztáni régió miniszterelnöke.

2021. november 19. 21:27
null

Barzáni a Manáma Párbeszéd nevű biztonsági konferencián beszélt erről. A kormányfő szerint az emberkereskedők és embercsempészek „saját céljaikra, haszonszerzésből” vettek rá számos iraki kurdot a kivándorlásra. Barzáni szerint a migránsok nem illegálisan érkeztek Fehéroroszországba, rendelkeztek vízummal, sőt, a legtöbb esetben több ezer dollárt fizettek útjukért. A miniszterelnök szerint az, aki szegény, annak „nincs ennyi pénze ahhoz, hogy menekültté válhasson”.    

A fehérorosz határon lévő, Litvániába, Lettországba és Lengyelországba bejutni kívánó migránsok többsége – létszámukat hétezerre becsülik – iraki, főként kurd.

Csütörtökön 431 iraki migráns tért vissza hazájába az Iraqi Airways légitársaság repülőgépével. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta, hogy országa ötezer migráns hazaszállításáról gondoskodik. Azt állította, hogy a fennmaradó kétezer ember számára az Európai Unió humanitárius folyosót létesít Németország irányába. Berlin ezt azonnal tagadta.    

Az Európai Unió hónapok óta vádolja Lukasenkát azzal, hogy a migránsválság megszervezésével torolja meg a 2020. augusztusi elnökválasztást követő tiltakozások eltiprása miatt elrendelt nyugati szankciókat.

A hatodik mandátumára vitatott tisztaságú voksoláson megválasztott államfő tagadja ezt. A vádak szerint Fehéroroszország megkönnyítette a közel-keletiek Minszkbe repülését, és megpróbálta átjuttatni őket az EU határán.

(MTI)

Fotó: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2021. november 20. 06:16
Nahát, ki gondolta volna ezt azokról, akik (vagy akik epigonjai, lévén elég laza és flexibilis a szakma úgy személyeiben, mint a csempészendő áruban) 2015-ben Koszovóban szó szerint toborozták a ,,menekülteket,, hogy tesztelhessék velük a balkáni útvonalat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!