A Frontex repülőgéppel fogja segíteni a határvédelmet a La Manche-csatornánál

2021. november 28. 21:18

A francia belügyminiszter szerint Párizs továbbra is folytatni kívánja a közös munkát a britekkel a Doveri-szorosban kialakult migrációs útvonal felszámolására.

2021. november 28. 21:18
null

Az Európai Unió határrendészeti ügynöksége, a Frontex december 1-től egy repülőgéppel segíti az illegális bevándorlókat Nagy-Britannia felé irányító embercsempészek elleni küzdelmet a La Manche-csatorna európai partjainál – jelentette be vasárnap este Gérald Darmanin francia belügyminiszter az észak-franciaországi Calais-ban, ahol német, holland és belga kollégáival valamint az Európai Bizottság, az Europol és a Frontex képviselőivel egyeztetett az összehangoltabb európai fellépésről.

Az egyeztetés nem angolellenes, hanem Európa-párti volt

„Az európai repülőgép éjjel-nappal fogja támogatni a francia, a holland és a belga rendőrök munkáját” – mondta a francia tárcavezető, kiemelve, hogy Párizs továbbra is folytatni kívánja a közös munkát brit barátaival a Doveri-szorosban kialakult migrációs útvonal felszámolására, de „egyenlő erőfeszítéssel”.

Kiemelte, hogy az európai partnerekkel történt egyeztetés nem angolellenes, hanem Európa-párti volt. A találkozóról kiadott nyilatkozat szerint Németország, Belgium, Hollandia és Franciaország megállapodott abban, hogy

A brit felet Párizs kizárta a találkozóról, miután Boris Johnson a Twitteren közzétetette azt a levelét, amelyben egyebek mellett azt javasolta, hogy

a két ország mielőbb kössön megállapodást a La Manche csatornán átkelő migránsok visszafogadásáról.

„Folytatni kell a munkát brit barátainkkal és egy pár dolgot tisztáznunk kell velük: először is közösen segíteniük kell az embercsempészek elleni küzdelemben, mert nem kapunk meg minden információt, a válaszok, amelyeket küldenek, nem adnak mindig válaszokat a francia rendőrök kérdéseire” – tette hozzá a francia belügyminiszter.

Probléma, hogy az angol munkaerőpiacon papírok nélkül is lehet munkát vállalni

Gérald Darmanin szerint az illegális bevándorlók irányában az angol vonzerő ellen is küzdeni kell. Példaként említette azt a tényt, hogy az angol munkaerőpiacon személyi papírok nélkül is lehet munkát vállalni, valamint azt, hogy

nincs legális út az angliai menedékkérelem benyújtására a La Manche-csatorna európai oldalán.

„Miért akar annyi ember Nagy-Britanniába jutni és miért képzelik eldorádónak Nagy-Britanniát” – tette fel a kérdést Sammy Mahdi, belga bevándorlásügyi államtitkár. Stephan Mayer, a német belügyminisztérium államtitkára a migrációval foglalkozó megállapodást sürgetett az Európai Unió és Nagy-Britannia között.

A tanácskozást négy nappal azután tartották, hogy legkevesebb 27 ember, köztük hét nő és három gyermek fulladt a tengerbe, miközben gumicsónakokkal próbáltak átjunti a Doveri-szoroson Franciaországból Angliába.

(MTI)

A nyitókép illusztráció. Fotó: PAUL RATJE / AFP

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Istók3
2021. november 29. 07:21
"Sammy Mahdi, belga bevándorlásügyi államtitkár" Milyen? Belga?
Búvár Kund
2021. november 29. 07:18
"nincs legális út az angliai menedékkérelem benyújtására a La Manche-csatorna európai oldalán." Azonnal szankciókat kell kivetni Britanniára! Zárolni kell az Unió országaiban lévő britt cégek bankszámláját! Exporttilalom, importtilalom bevezetése, még a levegőre is! :-D
bakafánt
2021. november 29. 07:17
Azért kell a járőrgép,hogy a partot érő parazitákat friss-forró pizza várhassa... Ez komoly,heti hír:a "brit" határvédelem 600 pizzát rendelt a tetveknek....
Fila2020
2021. november 29. 06:53
Nem a csatornánál kell védeni az EU határait, mert ez olyan, mint a rendszerváltás előtti magyar határvédelem. A migránsok EU- ba történő beáramlását kell megakadályozni a Frontexnek, nem a kiáramlását.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!