„Ezt a felvételt nem adják el Putyinnak, ugye?” – Kárpátaljai riportúton

2022. március 10. 16:31

Mélyszórvány a még most is havas Kárpátokban: a magyart alig beszélik páran, egyre kevesebben állnak szóba velünk, a legtöbben már gyanakodva néznek a messziről jött idegenre.

2022. március 10. 16:31
null
Ádám Rebeka Nóra
Ádám Rebeka Nóra

A Mandiner tudósítói – Ádám Rebeka Nóra riporter és Ficsor Márton fotóriporter – elindultak kárpátaljai útjukra: tudósítások sorában számolnak be olvasóinknak a legaktuálisabb fejleményekről – a helyszínről!

***

A határ menti Barabás, a kalandos határátkelés, majd a beregszászi este után Nagyszőlősre jutottunk, hogy aztán nekiinduljunk a hegyeknek, ahol egykor a magyarok elei jöttek be a Kárpát-medencébe.

Gyertyánligetre érkezünk: egy 3500 fős mélyszórvány településen járunk, egészen fent a Keleti-Kárpátokban.

Egyrészt gyönyörű látvány fogad bennünket – nagyon szép a táj, annyira magasan vagyunk, hogy csupa hó minden –, másrészt viszont elképesztő szegénység és szedett-vedettség jellemzi a környéket. Ahogy haladunk egyre beljebb az országba és egyre feljebb a hegyekbe, mindannyian ösztönösen csendesebbek leszünk.

Érezni, hogy ez a vidék már egyre kevésbé ismerős számunkra,

kevesebb emberrel tudunk szót érteni, s akik szóba is állnak velünk, sokkal ridegebbek.

Gyertyánligeten pár évvel ezelőtt még hétszáz magyar lélek élt, de mára jóval kevesebben maradtak, hiszen rengetegen vándoroltak ki a jobb élet reményében nyugati országokba, illetve érthető okokból nagyon sokan menekültek el a településről a háborús időszak kezdete óta.

A községből már három alkalommal soroztak be férfiakat – többnyire olyanokat, akik már voltak katonák, s megjárták a frontot 2014-ben. Első körben kilenc embert, majd hetet, s legutóbb négyet vittek el. A falusiak elmondása szerint egyébként a településen élő férfiak közül sokan önként jelentkeztek az ukrán seregbe.

A helyiekkel tényleg nagyon nehéz szót érteni. Egyrészt alig találni olyat, aki beszéli a magyart, s aki beszéli, az is rettentően töri, nagyon kell fülelni, hogy mit is próbálnak mondani. Angolul szinte senki sem beszél. Másrészt a híradás borzasztóan egyoldalú: 

amikor megtudják, hogy Budapestről vagyunk, láthatóan nem repesnek a boldogságtól.

A hírekben ugyanazokat a mondatokat ismétlik újra és újra, egységesített kommunikáció van, s a jelek szerint Magyarországot elég negatív fényben tüntetik fel.  Az ukrán propaganda tehát remekül működik. 

Azt is megtudjuk, hogy az ukrán elnök állítólag megtiltotta, hogy az ország területén bárki fotózzon. Legalábbis a buzgó „helyi erők” mindannyiszor ezt mondják, majd rendőrrel fenyegetnek, ahányszor észreveszik, hogy Marci képeket próbál készíteni. Persze azért így is megoldja a dolgot.

Gyertyánligeten egy üres óvodában ebédelünk, mert az óvodákat és iskolákat bezárták a háború kitörése után. Itt pakoljuk le a Karitász adományainak egy részét is. A jelenlévő dolgozók közül mindenki beszél magyarul – így vagy úgy. A meleg gulyásleves a kinti mínuszok után nagyon jól esik. Egyik vendéglátónk elárulja, hogy egyébként

csupán három család tiszta magyar a településen

– abból az egyik az ő családja –, a többiek már mind vegyes házasságban élnek.

Innen átvisznek minket egy családhoz, amely jelenleg csak anyukát és apukát jelent, hiszen mint kiderül, a fiuk önként vonult be az ukrán seregbe. Szívélyesen fogadnak ugyan, de némi ellenszenvet is tapasztalunk.

A fiam önként jelentkezett katonának, meg sem várta a behívót. Már el is vitték a frontra” – mondja az édesapa a Mandinernek. Alig értjük, amit mond, hallhatóan valamiféle ukránnal keveredő magyar nyelvet beszél.

Így folytatja: „Ráadásul nem először, mert 2014-ben már kint volt Donbasszban. Akkor is önként állt be a seregbe. Onnan szerencsésen hazatért. Utána Csehországban dolgozott, onnan jött vissza katonának. Azt mondja: ki védje meg az országot, ha nem mi.”

Rákérdezünk, hogy helyi védelemre vitték-e, vagy egyenesen a frontra, mire az édesapa elmondja, hogy a keleti-fronton harcol, de érthető okokból azt nem árulja el, hogy pontosan hol, csupán annyit tudunk meg, hogy valahol Donyeckben.

„Egyelőre minden nap adott hírt magáról. Még minden rendben van vele. Inkább sajnálom őt, mint féltem”

– válaszolja a férfi, amikor megpróbáljuk megtudni, félti-e gyermekét. „Hiába tartottuk volna vissza, azt mondta, ez az ő dolga, megy és kész. Már 2014-ben sem tudtuk visszatartani, pedig akkor még semmiféle katonai képzettsége vagy tapasztalata nem volt.

Az édesapa elmondása szerint egyelőre megfelelően érkezik az ellátás a frontra, és jól fel vannak szerelve a katonák. Már éppen pakolunk indulásra készen, amikor kiböki: „Ezt a felvételt nem adják el Putyinnak, ugye? Mondják csak, Orbán még mindig nagy barátja neki?

A kérdés hallatán világossá válik számunkra, miért éreztünk némi ellenszenvet részükről, amikor megérkeztünk.

Megnyugtatjuk, hogy nem, biztosan nem adjuk el Putyinnak a hangfelvételeket. Végül mosolyogva válunk el.

 

Folytatjuk!

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szilágyi Miklós
2022. március 11. 14:12
Tanulság: a riportalanyok már nem magyarok. Csak magyarul beszélnek (félig). Nem kötelező magyarnak lenni!
Reszelő Aladár
2022. március 11. 07:37
Szóval a háború kellő propagandával megteremti végre a helyi multikultiból az egséges ukrán népet. Akik jövő ilyenkor ünneplik az első születésnapjukat és rettenetesen aggresszíven lép majd fel minden kisebbség ellen. Azt hittük, hogy a helyi kisebbségi jogok betartatásában természetes szövetségesünk lesz Lengyelország és Románia, de kívülről úgy tűnik, hogy nekik ez most nem olyan fontos. A románoknál a nemzeti érdek bármikor felülírta a saját külhoniak érdekeit, a Lengyeleknél pedig alighanem erősebb az oroszokról való félelem. Ha ez egy kívülről vezérelt/provokált konfliktus, hogy megosszákk a V4 egységet is, jelenleg úgy, hogy minket rátoljanak Putyinra, Lengyelországot pedig az USA-ra, akkor propaganda szinten jól működik. Még az is belefér, hogy stratégiai okokból a Lengyeleket még a jogállamiság miatt sem fogják szivatni, csak minket és még azt is el tudom képzelni, hogy mindent megúsznak, ha hátbaszúrnak minket. Ők most nemzetközi illiberális rosszfiúból éppen humanitárius jófiúkká váltak, mi pedig minden humanitárius jótettünk ellenére maradunk rosszfiúk.
Draco Paladin
2022. március 11. 04:44
Holnap mar Putyin asztalan a felvetel papa, ilyenek ezek.
káli
2022. március 11. 02:43
Még ott is tudják hogy hazaárulók vagytok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!