Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
A haditengerészet harci képességeit is fejleszteni akarják.
A román védelmi minisztérium (MAPN) amerikai Abrams típusú harckocsik beszerzéséhez kéri a parlament előzetes jóváhagyását, ugyanakkor a haditengerészet harci képességeit is fejleszteni akarja – jelentette be Teodor Incicas altábornagy, a román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője a MAPN sajtótrösztje által kedden közzétett podcast-interjúban.
Az altábornagy nem pontosította, hány tankot akarnak vásárolni, de megjegyezte:
mivel „egy egész zászlóaljról van szó”, nem a gyártóval kell szerződni,
a beszerzést az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő kormányközi egyezmény révén lehet csak megvalósítani.
Megelőlegezve a MAPN választását érő esetleges kritikákat, Incicas hozzátette: sokan azt képzelik, hogy az Abrams egy idejétmúlt harckocsi, anélkül, hogy ismernék az amerikai korszerűsítési programokat. „Egy lecsupaszított harckocsiról beszélünk, amelynek a védelmi rendszerei megfelelőek, amit aztán olyan változatban fognak felszerelni, ahogyan mi igényeljük” – magyarázta az altábornagy.
Incicas szerint a MAPN-nél további 40-50 fegyverzet- és eszközbeszerzési program van folyamatban. Ezek között megemlítette, hogy Románia tavaly írt alá szerződést Norvégiával 32 használt F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról: ezeket várhatóan idén és 2024 folyamán fogják leszállítani. Az F-16-os repülőrajokra átmeneti megoldásként tekintenek, az ötödik generációs F-35-ös harci repülők beszerzéséig, amelyekből az első rajt 2030 után tervezik hadrendbe állítani.
A bukaresti haderő-korszerűsítési tervekben szereplő hét Patriot rakétaelhárító rendszer közül eddig négyet vásároltak meg: kettőt már átvettek, másik kettőnek az érkezése pedig az első negyedév végéig várható. A három HIMARS-típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszerből egy üteg már megérkezett 2021-ben, egy második átvétele folyamatban van, a harmadik a jövő évre várható – sorolta az altábornagy.
Incicas azt is bejelentette, hogy
illetve korszerűsíteni akarja rakétahordozó hadihajóit, ezekről a programokról azonban nem közölt részleteket.
Az altábornagy szerint a román hadsereg feleszerelését saját fejlesztésű eszközökkel is korszerűsítik: ezek között egy olyan, „taktikai zsebdrónról” tett említést, amely utcai harcokban segítheti a katonákat közvetlen környezetük felderítésében. A román haditechnikai kutatóközpont egy 100 kilométeres hatósugarú, pilóta nélküli repülőgépet is kifejlesztett, most pedig annak függőleges fel- és leszállásra képes változatán dolgozik. Ezeket – jóváhagyásukat követően – rendszeresíteni akarják a román hadseregben.
Másfelől a MAPN hét Watchkeeper X típusú robotrepülőgép-rendszer beszerzéséről írt alá a szerződést az izraeli Elbit Systemsszel, és a napokban tárgyalásokat folytat a török gyártóval az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett Bayraktar-2-es harci drónok vásárlásáról, amelyek beszerzéséhez hozzájárult már a román parlament – részletezte a román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője.
(MTI)
Nyitókép illusztráció. Fotó: REMKO DE WAAL / ANP MAG / ANP VIA AFP
***