Ekkor csatlakozhat Ukrajna a NATO-hoz a cseh elnök szerint

2023. április 19. 18:28

Petr Pavel szerint nincs alternatívája az Ukrajnának nyújtott támogatásnak.

2023. április 19. 18:28
null

Nincs alternatívája Ukrajna támogatásának, a segítség elmaradása Oroszország győzelmét jelentené – jelentette ki Petr Pavel cseh államfő Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral szerdán Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján. A cseh elnök a NATO brüsszeli székházában tartott sajtóértekezleten kijelentette:

Ukrajna támogatása kötelesség.    

Szavai szerint a segítségnyújtásnak következetesnek kell lennie, és figyelembe kell vennie azokat a kockázatokat, amelyekkel a támogatás elmaradása járhatna.    

Ukrajnának meg kell erősödnie

Azon 2014-es kötelezettségvállalással összefüggésben, mely szerint a tagországok 2024-ig közelítik védelmi kiadásaikat a bruttó hazai termékük (GDP) két százalékához, a cseh elnök azt mondta, a cél nem a vállalás teljesítése, hanem az országok védelmi képességének szavatolása bármi fajta katonai fenyegetéssel szemben. Ukrajna esetleges NATO-tagságával kapcsolatban azt mondta, nehéz a csatlakozás pontos dátumáról beszélni a háború közepette.

–  fogalmazott. A cseh elnök szerint a háborút követően Ukrajnának katonailag és gazdaságilag is meg kell erősödnie, stabil országgá kell válnia, ami időt és erőfeszítést igényel.

(MTI)

Nyitókép: VLADIMIR SIMICEK / AFP

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Malo kingi
2023. április 21. 07:15
Ez a fickó teljes képzavarban van! "Ukrajnának katonailag és gazdaságilag is meg kell erősödnie, stabil országgá kell válnia" Ezen a háború sem változtatott, előtte is el lehetett mondani. Amíg a jelenlegi politikai vezetés van Oroszországban, addig Ukrajna nem lesz NATO tag. Hamarabb lesz világháború. A Nyugat ezt forszírozza. Miért nem lehet kompromisszumot kötni? Miért csak az eggyik félnek kell mindig engednie? Ezért alakult ki a jelenlegi helyzet is.
KBA98
2023. április 20. 16:34
What does this trash figure think of himself? What does it promise? Ukraine can NEVER be a member of the EU or NATO! Ukraine was never an independent country! It's still part of Russia!
Valandil
2023. április 20. 10:07
2024. február 30-án.
Jason Bourne
2023. április 20. 07:33
"A cseh elnök szerint a háborút követően Ukrajnának katonailag és gazdaságilag is meg kell erősödnie, stabil országgá kell válnia, ami időt és erőfeszítést igényel." Kitől faszikám? Te személyesen milyen erőfeszítéseket fogsz tenni? Miről fogsz önként lemondani az ukránok javára? Ezek a faszok sose magukra gondolnak, amikor erőfeszítésekről beszélnek. Ők aztán nem mondanak le a mindennapi lazacról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!