Washington keze lehet a koszovói konfliktus kiélezésében az oroszok szerint

2023. május 31. 10:54

Szerbiának csatlakoznia kellene Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez, BRICS-hez és Sanghaji Együttműködési Szervezethez, javasolta egy orosz professzor.

2023. május 31. 10:54
null

„A Nyugat mindent megtesz azért, hogy felforrósítsa a koszovói helyzetet – mondta Alekszandr Guszev professzor, a politikatudományok doktora a RIA Novosztyinak. A professzor a napokban történt koszovói zavarágsokról beszélt a hírügynökségnek, amelyek szerinte azért robbantak ki, mert Washington azokkal próbálja befolyásolni Belgrádot.

A professzor elmondta, hogy Alekszandr Vucsics, szerb elnöknek „nyilvánosan be kell jelentenie” hogy kezdeményezni csatlakozását az Oroszország által vezetett Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetéhez (CSTO). 

Guszev szerint a Nyugatnak fontosak az eszkalálódó konfliktusok, és

– fogalmazott. A professzor azt is megjegyezte, hogy Moszkva néhány évvel korábban már javasolta a belgrádi vezetés számára, hogy csatlakozzanak a CSTO-hoz, BRICS-hez és Sanghaji Együttműködési Szervezethez (SCO) is. 

 

Nyitókép: Eren Beksac / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2023. május 31. 20:32
"Washington keze lehet a koszovói konfliktus kiélezésében az oroszok szerint" Ez olyan világos, mint a nap!
Julius68
2023. május 31. 17:10
Amennyiben Ukrajnát megilleti az a jog, hogy megőrizze területi egységét, abban az esetben ez a szerbeket is megilleti.
dezilluzionista
2023. május 31. 15:34
Cuibono?
Palatin
2023. május 31. 13:50
Minthogy az USA-t már minden földrészröl kiutálták vagy kiebrudalták, nem maradt más nekik prédául mint Európa. Ezért kavarják most itt a fekáliát. Ahol az USA megjelenik, "hogy segítsen", ott nagyon gyorsan, nagyon sok vér folyik. Az USA érdekei jelenleg még mindent felülírnak a világon. Az ö szemszögükböl nem számít semmi más. Harácsolnak, ami belefér, aki ellenáll, azt gonosszá nyilvánítják és örölhet ha csak szankcionálják és nem bombázzák szét. Ök akarják megszabni még azt is, hogy mit és hogyan gondolkodhatsz a világról. A mai amerikai mentalitást Soros mentalitása írja le a legpontosabban. Telerakni a világot ügynökökkel, politikai vezetökkel, akik nekik dolgoznak. Így kialakul egy olyan világhálózat, ami leigázza az egész világot. Ez ellen nehéz harcolni. Csak azokban a nagyhatalmakban bízhatunk, akik ezt maguk is látják, és akiknek nagyon nem tetszik ami ma folyik a világban. Amerika ezt a bénító, elnyomó hatalmat suttyomba építette ki. Ez csak azért sikerülhetett neki, mert a világ hagyta. Meg kell értenünk, hogy nem csak a hábrú veszélyes, hanem a béke is, ha nem figyelünk oda, nem teszünk semmit a "békés", de nagy ellentmondásokat szülö folyamatok ellen. A háború feltételei szinte mindig békés idöszakban alakulnak ki. Akkor csúszik el a világ egy instabil állapotba. Amerika egy remény volt, de egy óriási csalódás lett belöle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!