„Az ukrán elnök már nem megoldás, hanem maga a probléma” – szakértő nyilatkozott egy esetleges Zelenszkij elleni puccsról

2023. augusztus 30. 19:34

Horváth József szerint nyugati jóváhagyás nélkül teljesen elképzelhetetlen, hogy Zelenszkijt leváltsák.

2023. augusztus 30. 19:34

Horváth József biztonságpolitikai szakértő, az Alapjogokért Központ elemzője volt az Ultrahang legfrissebb adásának vendége, akivel a műsorvezető többek között egy Zelenszkij elleni esetleges puccsról beszélgetett. A szakértő elmondta: meglátása szerint az ukrán elnök már jó néhány hónapja 

nem megoldás, hanem maga a probléma.

Horváth József úgy látja: az sem erősíti Zelenszkij pozícióit, hogy amíg „Szent György lovagként harcol a korrupció sárkánya ellen”, addig sajtóhírek szerint Toszkánában és Egyiptomban vásárolgat magának nagyértékű villákat. A szakértő szerint az sem kizárt, hogy mindezek egy dezinformációs kampány részeit képezik, ugyanakkor mégis jelzésértékkel bír, hogy a hírek megjelennek a világsajtóban. Az elemző szerint háborús helyzetben létfontosságú, hogy a ukrajna elsőszámú vezetője stabil pozícióval rendelkezzen, 

ez viszont egyre kevésbé mondható el Zelenszkijről. 

A szakértő ugyanakkor kefejtette, még ha puccs is készül az ukrán elnök ellen, nyugati jóváhagyás nélkül teljesen elképzelhetetlen, hogy megtörténjen egy ilyen forgatókönyv.

Nyitókép: Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya / AFP

 

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
xantua
2023. augusztus 31. 18:15
Most tényleg? Egy magyar szakértő arról beszél, hogy hogyan lehet megdönteni egy másik állam vezetőjét egy másik országból? Ha ezt Orbán Viktorról modaná egy szlovák szakértő, akkor milyen nagy ordibálás lenne a beavatkozásról, szuverenitáshoz, guruló eurókról stb. De egy magyar szarcsimbóknak szabad? Ő az erkölcs felett áll? Még ha legalább arról beszélne, hogy ukrán nép akarja megdönteni Zs-t. De nem...
harcimarci-9-9
2023. augusztus 31. 06:27
Akik odaültették, majd odaültetnek valaki mást. Az majd levezényli az új programot.
falcatus-2
2023. augusztus 30. 21:36
"még ha puccs is készül az ukrán elnök ellen, nyugati jóváhagyás nélkül teljesen elképzelhetetlen, hogy megtörténjen egy ilyen forgatókönyv...." igyon egy kupica fütyülőst mindjárt beindul a képzelő ereje
ottoka-0
2023. augusztus 30. 21:08
probléma? az első perctől kezdve!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!