Puccs: alakul az orosz befolyási övezet Afrikában a franciák rovására – Somkuti a Mandinernek

Orosz zászlót lengető, Franciaországot – és főként a francia katonákat – az országból kiebrudalni vágyó tüntetőkről készült képek, videók, riportok járták be a világsajtót. Az egyik felvételen egy férfi sorolja: gyémántunk van, olajunk van, uránunk van, miért élünk mégis rabszolgaként? A kérdés (és a puccs is) messzire vezet, mondjuk úgy, akár egyik gyarmattartó karjaiból a másikba.

A gazda szeme hizlalja

A francia-orosz konfrontációról Nigerben és egész Nyugat-Afrikában a Magyar Külügyi Intézet szakértői kétrészes elemzésben értekeztek még áprilisban: ebből is látszik, hogy Moszkva Párizs rovására való afrikai befolyásépítése korántsem a múlt heti nigeri puccsal kezdődött. 

Franciaország az egykori Francia Nyugat-Afrika országaiból fokozatosan elkezdett kihátrálni. Kora tavasszal a francia katonák annak erősen katonai vezetésű kormánya kérésére elhagyták Burkina Fasót, Mali és a Közép-afrikai Köztársaság után, hogy most Nigerben is ebbe az irányba mutatnak a dolgok, ugyancsak

Noha a franciák legkésőbb az ezredforduló óta igyekeznek úgy tenni, mintha a régi gyarmati befolyás már a múlté lenne, és partnerként tekintenek az egykori kolóniák elméletileg választott, demokratikusnak mondott (és természetesen véletlenül sem barrett- vagy tányérsapkás, népirtásra és operetthadseregekre épülő) rezsimjeire. Igyekeztek retorikában meghaladni a tíz évvel ezelőtt kezdődött nagy terrorellenes háborúkat is, amit a különféle dzsihadista terrorcsoportok ellen vívtak al-Kaidától az Iszlám Államig, belenyomva a szervezett bűnözőket meg az egyszerű törzsi milíciákat is olykor a húsdarálóba, a helyiek szemében csak fokozva szenvedéseiket. Utóbb pedig visszaadtak pár műkincset, Emmanuel Macron elnök keresztül-kasul bejárta az egykori gyarmatokat, ahol képzési projekteket meg együttműködési megállapodásokat szórt a nép közé.

Mindeközben azonban fenntartották a gyarmati függés gazdasági pórázát; ilyen például az ötvenes években kötött „válási szerződés”, paktum Franciaországgal, amelynek hajmeresztő részletei (elővásárlási jog az országban feltárt minden nyersanyagra és természeti erőforrásra, illetve a nemzeti devizatartalék Párizsban való letétbe helyezése) érthetőbbé teszik a francia berzenkedést a puccs miatt.

A franciák ugyanis a mai napig – a németekkel ellentétben – büszke atomenergia-pártiak, energiaszükségletük jelentős részét, fénykorában akár csaknem a felét is, atomenergiából nyerték. Amihez uránérc kell, sok. S ami Franciaországban nincs, így két jelentős beszerzési forrásuk van (volt?), ebből az egyik éppenséggel Niger, ahonnan a szükséges nyersanyag mintegy negyedéhez jutottak hozzá.

Már a spájzban vannak

Azonban az elmúlt években nem csak a franciák próbálkoztak Nyugat-Afrika megzabolázásával. Partra szálltak Afrikában a kínaiak és az Afrikában már Szovjetunióként is befolyást építgető oroszok, akik ott tettek eddig is keresztbe a franciáknak, ahol tudtak, és ebben gyakran a Wagner zsoldoscsoportra támaszkodtak.

Mint lapunk kérdésére Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója rámutat, a Wagner megjelenése Maliban évekkel ezelőtt mutatta az orosz szándékokat a térségben, ez legkésőbb 2015-16 környékén már láthatóvá is vált. Azonban Moszkva elsősorban a legszegényebb országok fölötti befolyás megkaparintását tűzte ki célul: Burkina Faso, Mali és a Közép-afrikai Köztársaság. „Hogy már Nigert is célba vették, azt mutatja, hogy a jobb anyagi helyzetben lévő országok felé is kacsintgatnak” – mondja a szakértő, aki mindazonáltal óvatos: 

Ami az uránt illeti, Niger esetleges orosz befolyás alá kerülése azért is fájhat a franciáknak, mert az afrikai állam mellett a másik beszerzési forrásuk még „Moszkva-közelibb”: Kazahsztán.

A kulcsszó azonban még mindig az „esetleges” ebben az esetben, ahogy maga a folyamat sem egyik pillanatról a másikra zajlik le. A megbuktatott kormány például francia katonai segítséget kért, konkrétan azt, hogy légicsapásokkal lőjék szét az elnöki palotát, „más kérdés, hogy itt a légierő kevés, szárazföldi beavatkozásra lenne szükség” – fejtegeti a szakértő – „amelyekben sok afrikai katona szolgál, akik lojalitása kérdéses, ha esetleg saját törzsükkel családjukkal kerülnének szembe, s nem biztos, hogy lenne kedvük gyarmatosítósdit játszani”, már abban az esetben, ha a nép a puccs mellé áll. 

S egyre több erre utaló jel akad, ahogy az is elképzelhető, hogy a puccsisták legitimációt nyernek nemzetközi téren, akár szomszédaik, akár a számukra meghatározó nagyhatalmak révén. 

„Az ember hajlamos élni a gyanúperrel, hogy van összefüggés eközött és a szentpétervári orosz-afrikai csúcs között is – az időzítés és módszerek is gyanúsak” – teszi hozzá Somkuti.

Emlékezetes, itt Putyin azt mondta: minden lehetséges módon segíteni fogják „afrikai partnereinket abban, hogy megerősítsék nemzeti és kulturális szuverenitásukat, és aktívabban részt vegyenek a regionális és globális kérdések megoldásában”.

Somkuti kiemeli:

Bort, búzát, békességet

S az is látszik, hogy az afrikaiak méltányolják, hogy – legalábbis látszatra – az oroszok partnerként kezelik őket, és nem nyomja Moszkva vállát az évszázados gyarmattartói teher (pontosabban nyomja, csak éppen nem Afrikában, de ez a cikk most nem erről szól).

Vagyis: a világrend és a nyugati dominancia töredezik a francia exgyarmatokon, amelyek elég sérelmet dédelgetnek Párizzsal szemben ahhoz, hogy aki szépen beszél velük, az sokkal szimpatikusabb legyen számukra a volt kolonistákhoz képest. Az energetikai iparban és az élelmiszer-ellátásban is sokat tudnak segíteni a helyieknek, amit most biztonsági együttműködéssel is ki-kiegészítgetnek, a számukra kevésbé szimpatikus rezsimek megpiszkálása és a szimpatikusabbak hatalomban tartása céljából. Az élelmiszer terén való segítségnyújtás azért is pikáns, mert ugyebár a két háborúzó európai országnak és a felrúgott gabonaegyezménynek köszönhető, hogy az ukrán gabona nem tud eljutni Afrikába (hanem szétterítették eddig is Közép-Európában);

Ugyanakkor Somkuti is hangsúlyozza: ez még csak egy bizonytalan kimenetelű folyamat eleje, egy franciabarát kormány bukott, egy másik, kevésbé franciabarát jöhet a helyére.

De hogy mekkora lesz a valódi mozgástér, azt még egyelőre nehéz lenne megjósolni.

Nyitókép: Nyitókép: MTI/EPA/Issifou Djibo