Súlyosbodik a helyzet: katonai nyilvántartásba veszik az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőket Ukrajnában

2023. szeptember 07. 06:46

Kiterjesztik rájuk a kiutazási tilalmat is.

2023. szeptember 07. 06:46

Ukrajnában október elsejétől katonai nyilvántartásba veszik az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőket – jelentette be szerdán az ukrán parlament (Verhovna Rada) biztonsági, védelmi és hírszerzési kérdésekkel foglalkozó bizottságának egyik tagja, megerősítve az erre vonatkozó sajtóértesüléseket.

Fegyir Veniszlavszkij szerint „a kabinet határozatot, a védelmi minisztérium pedig rendeletet készített elő, amelyek értelmében kötelező jelleggel katonai nyilvántartásba kell venni az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőket október elsejétől"

Ez a megközelítésmód nem számít újdonságnak, hiszen az egykori Szovjetunióban és a nyugati világ országaiban is rendszerint az egészségügyi végzettséggel rendelkező nők hadkötelesnek számítanak,

 és szerepelnek az ennek megfelelő nyilvántartásokban” – tette hozzá az ukrán képviselő a Verhovna Rada honlapján közzétett állásfoglalásában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban rendeletet írt alá a nők önkéntes katonai szolgálatáról. A jogszabály értelmében azok a nők, akiknek a foglalkozása, életkora és egészsége a katonai feltételeknek megfelel, önkéntes alapon kérhetik katonai nyilvántartásba vételüket.

Az egészségügyi vagy gyógyszerész végzettséggel rendelkező nőkre október elsejétől kiterjesztik az eddig csak 18 és 60 év közötti férfiakra vonatkozó kiutazási tilalmat is.

(MTI)

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: X-fotó

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2023. szeptember 08. 13:49
Nők sorozása náci módon: szép vagy?....lehetsz béranya....egészséges vagy?....akkor kellenek a szerveid,...csúf vagy?....húzás a front ...buta vagy?.....jöhetsz a drogos kobold mellé a kormányba...
Obsitos Technikus
2023. szeptember 07. 12:48
A 80-as évek elejétől nálunk is volt katonakönyve minden egészségügyi szakképzettséggel rendelkező nőnek. Ezek szerint ott tartanak, ahol a kádár-kor legmélye volt.
faramuci
2023. szeptember 07. 11:14
Gépesített (kerekesszékes) öreganyám is megy a frontra,a járókerettel agyonveri az oroszokat,kacsával meg ágytállal bombázza őket. Roham után beveszi a kavingtont,meg a vízhajtót aztán béres cseppel koccint.... Hülye állatok gyülekezete.
chief Bromden
2023. szeptember 07. 09:25
Bevallottan 400 000 elesett katona, több millió menekült. Most a félárváktól elszakíthatják az anyjukat is. :(
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!