Francisztán – a polgárháború emésztette ország intő példája

2023. december 10. 19:12

Dílerek, ISIS-es iszlamisták, fenyegetőző algírok: ők a békés bevándorlók Franciaországban, ami a polgárháború szélére sodródott.

2023. december 10. 19:12
Franciaország, Párizs, 2023. március 17.: a Concorde téren a tüntetők a tűz előtt énekelnek a szakadó esőben
Max Ferrari
Max Ferrari
Vendégszerző

A Hollandiában meglepetésgyőzelmet arató Geert Wilders számos új szavazója mondta, hogy a Hamász által október 7-én elkövetett mészárlás nyitotta fel a szemüket. Ugyanilyen mészárlás történt Franciaországban azt követően, hogy egy arab származású fiatalokból álló banda „fehér vadászatot” indított egy Crepol nevű faluban. Mostanra világos, hogy azt, amit ma a Közel-Keleten látunk, holnap Európában is látni fogjuk, ahol – a baloldalnak köszönhetően – minden nagyvárosnak megvan a saját, robbanásra kész „Gázai övezete”.

A Crepolban meggyilkolt tizenhat éves, olasz származású szegény Thomas Perotto meggyilkolása világos határt jelöl a társadalmon belül: egyfelől ott vannak azok az olasz, portugál, lengyel, magyar bevándorlók fiai és unokái, akik szüleik munkával töltött életük eredményeképpen tökéletesen integrálódtak, másfelől azok az afro-muszlim hátterű fiatalok, akik bár mindenféle munka nélkül kapnak segélyt, gyűlölik a velük nagyvonalúan bánó országot, és immár nyíltan hirdetik, hogy ki akarják irtani a franciákat és a „fehéreket”. 

Ezt is ajánljuk a témában

Amikor húsz évvel ezelőtt az idősebb Le Pen arra figyelmeztetett, hogy Franciaország polgárháborúba rohan, kigúnyolták a médiában. Ma viszont már nem lehet letagadni, hogy 

a gerillaháború kísértete az Elisyée-palotát és a benne tehetetlenül ülő Emmanuel Macront is fenyegeti. 

A döntő fordulópontot a Nahel nevű arab fiatal rendőrségi üldözés során bekövetkező halála után kitört zavargások jelezték. A sokadik Párizsból az egész országra átterjedő lázongás  világossá tette, hogy Francia Algéria után immár elkövetkezett az Algír Franciaország időszaka, amelyben egyre inkább vissza fognak köszönni a szíriai-iraki válság tünetei is.

Szakadjunk el egy pillanatra az önjelölt „szakértők”, a külvárosokban élők nehéz helyzetéről szóló szokásos elemzéseitől, és ehelyett nézzünk szembe azokkal a legfontosabb jelenségekkel, amelyek a legtöbbeknek elkerülték a figyelmét.

2005-ben, az első nagy banlieues-felkelés idején a „lázadókon” kívül rendőrökkel, katonákkal és politikusokkal is készítettem interjút. Két ember különösképp megragadott: Perre Marie Gallois tábornok, a francia nukleáris elrettentésért felelő „Force de Frappe” atyja, valamint az említett Jean Marie Le Pen. De Gaulle korábbi bizalmasa, Gallois rezzenéstelen meggyőződéssel mondta: 

„Franciaország nemsokára polgárháborúba fog sodródni, amely az itteni népek és vallások között fog kirobbanni.

 Lesz egy második algíri csata, amelyet ezúttal az összes városban vívunk, és a baloldal miatt vereséget is szenvedhetünk”. 

Ezt a nézetet osztotta Le Pen is, aki azt mondta: „Nem elég gátat szabni a bevándorlásnak; azokat az embereket, akikről kiderült, hogy veszélyesek, meg kell fosztani az állampolgárságtól, és ki kell őket utasítani, ráadásul azonnal. Így is el vagyunk késve. De nem fogjuk megtenni – folytatta –, inkább megvesszük a látszatbékét a bűnbandák főnökeitől és az imámoktól, akik így még erősebbek lesznek, kiterjesztik a befolyási övezeteiket, hogy aztán pár év múlva újra támadásba lendüljenek.” Látjuk, hogy így is történt, és (ezúttal még) így is végződött.

Dílerek

Philippe de Villiers volt az első, aki megértette, hogy mi történik, és felhívta rá a figyelmet (Mitterand korábbi államtitkáráról van szó, a Franciaországért Mozgalom elnökjelöltjéről, a 2016-ban megjelent „Vajon holnap konganak-e még a harangok?” című kiváló könyv szerzőjéről). Ez év július 4-én az akkor még Twitternek hívott platformon De Villiers kiemelt egy a Le Parisien lap által is idézett beszélgetést, amely Macron és a különleges hadtest (BRI) rendőrei között zajlik. Macron megkérdezi: „De ezek a fiatal lázadók kire hallgatnak?” A válasz: 

„A dílereikre. Ők tudnak visszavonulót elrendelni”. 

Világos? 

A látszólagos, drágán megvásárolt nyugalom még jobban erősíti az államot az államban, amelyet Geroge Bensoussan, a zseniális, zsidó-marokkói származású francia történész a „köztársaság elveszített területeinek” nevez. A baloldal ezzel kapcsolatban is azt mondogatta, hogy ezek eltúlzott jelzők, de a korábbi – szocialista – miniszterelnök és belügyminiszter Manuel Vals nemcsak megerősítette, hogy Franciaországot polgárháború fenyegeti, de egy 2020-ban a Valleurs Actuelles lapnak adott interjúban azt is elismerte, hogy miután a baloldal elveszítette a munkások szavazatait, az osztályharcot az etnikumok harcára váltotta föl. 

Franciaország súlyos identitásválságban szenved, amint azt A boldogtalan identitás című könyvében Alain Finkielkraut, a híres lengyel származású zsidó vallású francia filozófus és akadémikus leírta. Ő volt az, aki köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy a Jean-Luc Melonchon által vezetett iszlám-kommunista párt célja, hogy a migrációval véghez vigye „nagy behelyettesítést” a társadalomban, és így szerezze meg a hatalmat.

Elkésett reakció

Macron tisztában van vele, hogy milyen veszély fenyegeti Franciaországot, nem véletlenül indított harcot a „szeparatizmus” ellen, és próbálja élénkíteni az asszimilációs folyamatokat, csakhogy már elkésett. Eric Zemmour, a francia hazafiság zászlóvivője, algériai származású zsidóként, banlieueus-ben felnőve közelről látta a végzetes különbséget az asszimiláló és a fordított gyarmatosításnak alávetett Franciaország között. Az idősebb Le Pen posztulátumaihoz visszatérve ő is 

a külföldi gyökerű terroristák tömeges kiutasítását követeli, de ez az Európai Unió ún. „demokratikus normái” között elképzelhetetlen. 

Mindebből látható, hogy az olaszországi jobboldal küzdelme és az Elly Schlen-vezette Demokrata Párt által propagált könnyen megszerezhető állampolgárság elleni mennyire nem részletkérdés vagy megmosolyogni való fixáció, merthogy éppenséggel a visszafordíthatatlan elől védő utolsó jogi bástyáról van szó. Az ún. „szakértők” azt bizonygatják, hogy „Olaszországot nem fenyegeti, hogy a franciák sorsára jut”, de ez nyilvánvaló hazugság: az utóbbi 15 évben Brüsszel és az olasz baloldal fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy Itália a franciaországihoz hasonló erős migrációnak legyen kitéve. Ennek eredményei pedig már láthatók: a kikötőkbe folyamatosan érkeznek a migránsokat partratevő hajók, a nagyvárosokban egész negyedek váltak ellenőrizhetetlenné, bevándorlóbandák büntetlenül követhetnek el különböző bűncselekményeket, egyre erősebbé válnak a külföldi maffiák, az illegális migránsokat szétosztják az egész országban. A Demokrata Párt előző vezetője a párizsi helyzet jó ismerőjeként hangoztatta, hogy „értékes szellemi erőforrás és munkaerő” érkezik, amely gazdagítani fogja Olaszországot, és segíteni fogja újra benépesíteni az „öregek országát”. 

Milliók érkeztek, de a munkára való hajlamnak semmi jelét nem mutatták. Az ország anyagi erőforrásai a biztonságérzettel együtt olvad el, és a biztonságot már a rendőrség is csak üggyel-bajjal tudja biztosítani. Úgyanőgy, ahogyan Franciaországban, a rendvédelmi szervek, és mindazok, akik az Államot képviselik, Olaszországban is a célkeresztjére kerülnek azoknak, akik nem hajlandók alávetni magukat az államnak. És itt érkezünk a baloldal újabb logikai kvantumlépéséhez: az állítólagos határtalan emberszeretettől vezérelve „tüntetőnek” nevezik ezeket az embereket.

Iszlamista tüntetők

Keveseknek tűnt fel, de a korábban látottakkal ellentétben a franciaországi „tüntetők” immár nem szorítkoztak arra, hogy autókat gyújtsanak fel, megverjék az arra járókat, kifosszák a boltokat: Montlucon polgármesterét csuklyások támadták meg, L’hay les Roses polgármesterét, Vincent Jeanbrunt a városházán szabályosan megostromolták, a családjára bűnbandák támadtak, egy égő autót irányítottak a házának, megsebesítve a feleségét és a gyermekeit. Ugyanez várt volna La Riche polgármesterére, Felipe Fereirára, ha nem ébredt volna fel időben a zajra. Az otthonok ellen indított támadások eszünkbe juttatják azt a rendőrpárt, akiket a saját Magnanville-i házukban ölt meg egy terrorista, vagy épp a 2020-ban fényes nappal, az utcán lefejezett Samuel Paty nevű tanárt

Ezt is ajánljuk a témában

Ezeket az embertelen módszereket nem lehet egyszerű „huliganizmusnak” nevezni, ahogy a mindentudó médiában többen megteszik. 

Sokkal inkább az ISIS szíriai és iraki keresztények ellen elkövetett modus operandijára emlékeztetnek.

És láss csodát, történetesen az ISIS legkegyetlenebb terroristái francia és belga származásúak voltak, Párizs és Brüsszel politikája termelte ki őket. Többsége már visszatért Franciaországba és Belgiumba, immár egy ugrásra kész katonákból álló hálózat tagjaiként, felvértezve a szükséges „tapasztalattal”. 

Mindezt jól látta előre a Flamand Blokk (Vlaams Belang) flamand párt parlamenti képviselője, Philip De Winter, aki egy 2013-as interjúban azt mondta nekem: „Azokból a fanatikusokból nőhet ki a terroristák következő hálózata, akik azért mentek el Belgiumból, hogy Szíriában civileket mészároljanak. Fel fogják forgatni Európát, nem szabad visszaengedni őket”. A baloldal viszont egyenesen „a demokráciáért harcoló hősöknek” nevezve sarkallta őket először arra, hogy elinduljanak, majd pedig asszisztált a visszatérésükhöz. Hogy mennyire agymosottak, ahhoz tanulságos elolvasni David Thomson A visszatérők című könyvét, amely a Damaszkuszba távozott „franciák” vallomásait adja közre.

Erre a már önmagában is drámai összképre kell rávetíteni líbiai összeomlás által kiváltott észak-afrikai Száhel-övezet válságát. Annak az összeomlásét, amelyet eredendően Párizs próbált előidézni azért, hogy Tripolit kivonja az olasz befolyás alól. Mindennek eredményeként tűnt fel a színen az új szereplő: Algéria. 

Algéria Franciaországot fenyegeti?

Algéria attól kezdve, hogy a francia elit által lekezelt gyarmat, majd migrációs kibocsátó ország volt, mindig is averzióval fordult Párizs felé. Azzal, hogy Oroszország kiszakadt, Algír Európa energiaállátása szempontjából nélkülözhetetlenné vált, ennek tudatában pedig annyira felemelheti a hangját, hogy abba még az Elisyée-palota falai is beleremeghetnek. Sokan egyszerű kulturális fejleménynek látták, pedig egyáltalán nem az, hogy az algériai himnuszba májusban visszavezették a következő sorokat: „Ó, Franciaország, eljött a nap, amikor számot kell adnod. Készülj!” 

Algír nagyon jól tudja, hogy a hangja eljuthat ahhoz a 10 százaléknyi francia választópolgárhoz, akik bár Franciaországban élnek, de a Földközi-tenger túlsó partjával álmodnak. Általuk pedig el tudják érni a másod- és harmadgenerációs észak-afrikai és szubszaharai polgárok millióit. Akik úgy érzik, hogy nem tudnak beljebb kerülni a társadalom pereméről, és kizsákmányolják őket. Az algériai külügyminiszter június 29-én, Nahel halála után kiadott egy jegyzéket, ami elsősorban az európai baloldalt és annak integrációval kapcsolatos propagandáját leleplezte le. Noha a fiú Franciaországban született, és soha nem is járt felmenői szülőhazájában, a miniszter felszólította Franciaországot, hogy tegyen eleget azon „kötelességének”, hogy garantálja a „fogadó országban élő algériai állampolgárok biztonságát”. A dokumentum azzal zárult, hogy az észak-afrikai kormány továbbra is figyelemmel kíséri az eseményeket, és a „nemzeti közösségéhez tartozó tagjai” oldalán áll. 

Algír tehát két olyan új elemet vezet be a politikájába, amely először Brüsszelt, majd Párizst, Berlint és Európa lélek és gyökér nélküli részét fogja megrengetni: a beavatkozás és a saját nemzeti közösség védelmének jogát, valamint azt a rendező elvet, hogy utóbbi közösségnek az Algériából éppen csak megérkezettekhez hasonlóan tagjai a Magreb-térségből származó felmenőkkel bíró összes francia állampolgár. 

Franciaország ezeknek az embereknek tehát nem a „hazájuk”, csupán „fogadó terület”. 

Paradox módon ezzel a jobboldal egyetérthet, és ezt is teszi. Jordan Bardella, Marine Le Pen pártjának vezetője el is mondta: „Ha Algéria aggódik a saját állampolgáraiért, ne késlekedjék, és fogadja őket vissza”. 

Végérvényesen lelepleződik tehát a bevándorláspárti baloldal által kreált illúzió, a tömeges migráció valójában kezelhetetlen. Eredménye nem az integráció, hanem a dezintegráció, szeparatizmus és forrongás, úgy az érkezők, mind a befogadók részéről. Ne higgyünk a pillanatnyi csendnek, amely a sokadik vihart szakítja épp meg. Ez nem a béke csendje, hanem a felfegyverkezés időszaka. A francia dráma (vagy épp a belga, holland, svéd) nem ért véget, éppen csak elkezdődött. A tanulságai azonban azokat még megmenthetik azokat, akik nem követik ugyanazokat a hibákat, mint ezek az országok.

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. december 13. 08:36
Pedig a libsi= bal.
survivor
2023. december 13. 08:34
Salitis GBr detto..
survivor
2023. december 13. 08:33 Szerkesztve
80 M afrikai, arab, latino, hindu, kínai... Nem működik a technológia Éhen halna. Ne beszélj hülyeséget...
survivor
2023. december 13. 08:29
Akitlosz szerint Jézus felesleges es káros...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!