Itt van Donald Tusk jutalma egyenesen Brüsszelből: uniós forrásokat szabadítanak fel

2024. február 23. 15:30

Ursula von der Leyen szerint lenyűgöző az éppen visszaépülő lengyel jogállam.

2024. február 23. 15:30

Jövő héten döntés születik a Lengyelországnak járó, összesen 137 milliárd euró értékű uniós eszköz lehívásának megkezdéséről – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke pénteken Varsóban. Donald Tusk lengyel és Alexander De Croo belga miniszterelnökkel közösen tartott sajtókonferenciáján Ursula von der Leyen közölte: a jövő héten két döntés is születik a Lengyelország számára jelenleg zárolt uniós forrásokról. Ennek nyomán

137 milliárd euróig terjedő összeget szabadítanak fel a helyreállítási és a kohéziós alapból.

A mezőgazdaságról szólva von der Leyen felidézte: a közös agrárpolitika keretében jelenleg 22 milliárd eurót irányoznak elő az ágazat lengyelországi támogatására. A helyreállítási eszközök első, 1,4 milliárd euró értékű részét pedig közvetlenül a lengyel gazdáknak szánják – jelentette be. Az európai bizottsági elnök méltatta a Tusk-kormánynak a „jogállamiság visszaállítását” célzó erőfeszítéseit, ezen belül az igazságügyi rendszert érintő cselekvési tervet, amelyet Adam Bodnar igazságügyi miniszter a minap Brüsszelben is bemutatott.

Ezt is ajánljuk a témában

„Mély benyomást tett ránk a lengyelek elkötelezettsége, hogy visszaállítsák a jogállamiságot, ami a társadalom gerincét adja. Egy ilyen társadalomban mindenki a szabályok szerint viselkedik és az emberek és a cégek is megbízhatnak az intézményekben, amelyek felelősségre vonhatják a hatóságokat is” – fogalmazott a bizottság elnöke.

Donald Tusk kiemelte: miniszterelnöki posztra lépésétől kezdve az Európai Bizottság elnökével folytatott együttműködésének célja egyebek között „a lengyelországi jogállamiság és a demokratikus normák helyreállítása volt”.

„Elértük, amit akartunk, ezért ez egy fontos nap. Sok erőfeszítést tettünk, a lengyelek pedig a választások napján elkötelezték magukat a demokrácia és a jogállamiság mellett. Ezért ők az igazi hősök” – fogalmazott Tusk. 

A folyósítandó eszközöket a varsói kormány arra is felhasználja majd, hogy megoldja mindazt, ami ma feszültséget és szorongást okoz”

– utalt Tusk a lengyelországi gazdatüntetésekre. Az EB-elnök által említett első 1,5 milliárd eurót közvetlenül a mezőgazdasági kis- és középtermelőknek folyósítják – ígérte a kormányfő.

Von der Leyen – utalva arra, hogy a gazdák blokád alatt tartják a lengyel-ukrán határátkelőket – elmondta: az Európai Bizottság tekintettel van az ukrán gabonaimporttal összefüggő aggodalmakra, emiatt módosítják például az EU és Ukrajna közötti, a közúti fuvarozásról szóló megállapodást. Arra is rámutatott, hogy nőtt az Ukrajnából a Fekete-tengeren át irányuló export, ami tehermentesíti a szárazföldi határokat.

Ezt is ajánljuk a témában

Az uniós helyreállítási terv Lengyelország esetében összesen 25,3 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást, és 34,5 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé. A 2021-2027-es költségvetési keret kohéziós eszközeiből 76 milliárd euró jár Lengyelországnak. Az eszközök lehívását Brüsszel egyebek között a lengyelországi igazságügy függetlenségéhez kötötte. Az uniós szervek szerint az előző lengyel kormány nem teljesített minden kifizetési feltételt.

(MTI / Mandiner)

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Omar Marques / ANADOLU / Anadolu via AFP

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Beszélgető
2024. február 26. 16:16
Ideje mindenféle brüsszel felé előírt fizetnivalót megtagadni! Náci ukránokat, nemzetvesztő lengyel libsiket ne a mi pénzünkből stafírozzanak...
nitsahon
2024. február 25. 19:57
brüsseli MAFFIA LELEPLEZTE maga magát!!!
Lajoss
2024. február 24. 19:41
Nekünk többet hoz a Putler-szolgálatunk… 😂😂😂😂😂😂😂😂
petronius50
2024. február 24. 16:05 Szerkesztve
Hányni tudnék ettől az Ursulától. A kettős mérce csimborasszója, amit látunk. Ezért is kell mindenképpen ragaszkodni elveinkhez és semmilyen brüsszeli utasítást végrehajtani, ami gazdaságunknak vagy társadalmunknak kárt okoz. Csak remélni lehet, hogy júniusban a nyugati jólétben teljesen elalélt polgároknak végre megjön a józan eszük és megállítják ezt a bolond pusztítást, melyet az ilyen Ursula féle bűnözők folytatnak. már egy ideje.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!