„Nem mondhatjuk, hogy a Nyugattal Oroszország háborúban állna” – Világrend
2024. március 27. 17:37
Miért kóstolgatja a NATO felségvizeit, légterét Oroszország? Ha az orosz hadsereg katonai konfliktust generálna, készen áll-e a NATO a kollektív védelemre? Illetve, ha nyugati katona halna meg ukrán földön, mi lenne a NATO lépése? Biztonságpolitikai szakértőt kérdeztünk podcast-műsorunkban.
2024. március 27. 17:37
3 p
0
11
28
Mentés
A Kreml narratívája egy nagy Nyugat-Oroszország konfliktusnak állítja be az ukrajnai háborút, amelynek tétje az orosz állam megmaradása – Putyin elnök az elnökválasztás megnyerésével új legitimációt kapott a háború folytatására, amelyet úgy akar megnyerni, hogy az történelmi dicsőséget szerezzen neki.
A NATO pedig attól tart, hogy az orosz hadsereg néhány éven belül leteszteli katonai eszközökkel a védelmi szövetség kollektív védelmi hajlandóságát. Ha ebben a NATO alulmarad, azzal Moszkva egy húzással hitelteleníti az egész amerikai szövetségi rendszert: ha Európában nem védik meg egymást, a csendes-óceáni térségben miért tennék?
Az ukrajnai háború NATO-orosz háborúvá szélesedésének lehetőségéről szóló beszélgetésben a következőkről esett szó:
– Miért beszél a Kreml már háborúról, és nem különleges katonai műveletről?
– Mi a NATO katonai stratégiája az orosz fenyegetés ellen?
– Küldene a Nyugat szárazföldi csapatokat Ukrajnába, ha az ukrán hadsereg nem lenne képes tartani az állásait?
– Mi az orosz háborús cél?
A műsor vendége: Csiki Varga Tamás, az NKE John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Mitch McConnell szerint a magyar kormány éppen azokkal a hatalmakkal barátkozik, amelyek biztonsági fenyegetést jelentenek a nyugati szövetségi rendszerre, amelynek Magyarország is a része.
Mark Galeotti szerint az Orosz Föderáció államfője megváltoztatta kormányát, egyesítette az ország védelmi és polgári gazdaságát, hogy állandóan mozgósított állammá váljon.
Leonore Gewessler energiaügyi miniszter a történelmi kudarcokról és a Gazprommal kötött átláthatatlan ügyletekről is beszélt a Zeit Online-nak.
p
0
1
20
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 28 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tölgy
2024. március 27. 22:02
A mesékben vannak léghajlítók, vízhajlítók, stb., de ezek ketten valósághajlítók. Jó(?) estimesét mondott a fickó az alákérdező teljes egyetértésével. (anno a jereváni rádió hitelesebb volt)
És... és ilyenek tanítják az ifjúságot, akik - netán - a közszolgálatba kerülnek....
"A NATO pedig attól tart, hogy az orosz hadsereg néhány éven belül leteszteli katonai eszközökkel a védelmi szövetség kollektív védelmi hajlandóságát."
:-)
Azért tart ettől, mert tudja jól, hogy a NATO még NATO tagállamért sem háborúzna Oroszországgal.
A NATO csak a sokkal gyengébbek ellen mer agresszorkodni.
A NATO "szakértői" rimánkodnak orosz támadásért.
Mivel "demokrácia" van, ezért a NATO agresszióit ellenséges fenyegetésre adott válaszként kell bemutatniuk, lásd az Afganisztán, Irak, Líbia elleni agresszióit.