Erdoğan nagy napja lesz vasárnap - elnökválasztás Törökországban

2023. május 13. 13:58

Óriási lehetőséget jelent a – jelenleg ugyan nem túl jó állapotú – ország számára a Kelet–Nyugat, sőt az Észak–Dél közötti kapcsolatokban betöltött jelentős szerepe. Hatalmas demográfiai és geopolitikai tartalékai miatt Magyarország számára továbbra is stratégiai cél a Törökországgal való jó kapcsolat.

2023. május 13. 13:58
null

Kerekes György, a Makronóm Intézet szakmai vezetőjének írása a Makronómon.

Vasárnap elnökválasztást tartanak Törökországban: a nemzetközi elemzők azon tanakodnak, hogy Erdogan, a gyakran autokrataként jellemzett török elnök veszíthet-e, és ha igen, mit fog tenni a választás másnapján. 

Törökország ugyanis éppen nincs jó állapotban: a tavaszi földrengés kezelése a közhangulat szerint nem volt megfelelő, az infláció száguld, a török líra elértéktelenedett, annyira, hogy a bazárban és a boltban az emberek inkább euróval fizetnek.

Mindezek ellenére a lakosság legalább 40-45 százaléka a 20 éve hatalmon lévő Erdogan híve, ám ez már korántsem akkora támogatás, mint amit legutóbb, 2018-ban élvezhetett. Akkor 26 millióan szavaztak a jelenlegi elnökre, ami a szavazatok 52 százalékát jelentette. Akkor egy sikertelen puccs és egy sikeres szíriai katonai beavatkozás hullámait lovagolta meg Erdogan, és az ellenzék is töredezett volt. Most az ellenzék egységesnek látszik, bár éppen csütörtökön lépett vissza az egyik jelölt, ami megkavarhatja egy kicsit a lapokat a hajrában. 

2019-ben a helyhatósági választásokon ugyanakkor kiderült, hogy az ellenzék képes legyőzni a kormányzó pártot, és éppen Isztambul volt az, ahol Erdogan kikényszerített egy új szavazást. Ez azonban akkor és ott az ellenzék még nagyobb győzelmét hozta. Ezért sem valószínű, hogy Erdogan most ehhez az eszközhöz nyúlna – írja a Foreign Policy. Az amerikai szerző, a Stanford Egyetem török származású professzora azt írja: éppen ezért nem valószínű, hogy Erdogan egy szűk vereség esetén a bürokráciától kérne segítséget az eredmény megtorpedózásához. Valószínűbb forgatókönyvnek tűnik – írja – a hívek utcára vonultatása, de a legokosabb ötlet lenne Erdogan számára hagyni, hogy az új kormány bedőljön a kedvezőtlen gazdasági helyzet vagy a belső feszültségek miatt. 

Akárhogy is lesz, a török gazdaság a magas infláció ellenére növekszik, 2022-ben 5,6 százalékot mértek, a turizmus garantálja a bevételeket, és az ipari befektetők sem hagyták el az országot. Magyarország számára továbbra is stratégiai cél a Törökországgal való jó kapcsolat. Ez Erdogan jövőjétől függetlenül kijelenthető, hiszen Törökország egy kulcsfontosságú régió feltörekvő hatalma, amely hatalmas tartalékokkal rendelkezik – a demográfia és a geopolitika is Törökország oldalán áll: a fiatal és növekvő népesség biztosítja a munkaerőt, a logisztikai fejlesztések a Kelet–Nyugat közötti kapcsolatot, sőt ahogy az orosz–ukrán konfliktusban látjuk, az Észak–Dél összeköttetést is.

Borítókép: 123rf

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!