Októbertől Ausztria is védi a magyar-szerb határt

2016. augusztus 07. 13:26

Akár októberben megérkezhetnek az osztrák katonák a magyar-szerb határra, mondta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában vasárnap.

2016. augusztus 07. 13:26

Az osztrák védelmi miniszter jelezte, hogy a tárca elképzelései szerint több mint húsz katona érkezne Ausztriából, az erről szóló államközi megegyezés szerinte augusztus végén várható. Arról is beszélt, hogy Magyarországgal jelenleg is folynak tárgyalások a menekültek visszafogadásáról. Doskozil a hét közepén arról adott tájékoztatást, hogy az osztrák katonák feladata az illegális bevándorlók és az embercsempészek megállításának segítése lesz, a szolgálatot teljesítők humanitárius és logisztikai feladatokat is kapnak. Július közepén Ausztria abban állapodott meg Magyarországgal, hogy húsz rendőrt küld a magyar-szerb határszakaszhoz, így támogatva a magyarországi határvédelmet.

A rendőrök e hét elején megkezdték a munkát, amely nekik augusztus 31-ig tart majd, ezt követően érkezik a váltás. Doskozil a vasárnap megjelent interjúban arról is beszélt, hogy a terrorfenyegetettség miatt bővítik az osztrák hadsereg különleges, terrorellenes alakulatainak létszámát. A miniszter szerint egyelőre nem látható, hogy az osztrák katonaságnak a menekültügyi válságban nyújtott támogató műveleti tevékenysége meddig tart. Indoklása szerint ugyanis nem tudható, hogy a törökországi állapotok merre változnak, a földközi-tengeri menekültútvonal helyzete hogyan alakul, és a magyar-szerb határ biztosítása miképpen működik majd.

Az osztrák hadsereg tavaly ősz óta a belügyminisztériumi munkát támogató műveleti tevékenységet végezhet annak érdekében, hogy fent tudják tartani az ország biztonságát és a rendet. Eddig a katonák az osztrák határ mentén teljesített szolgálatukkal segítették a rendőrség munkáját. Elsősorban humanitárius segítséget nyújtottak, de a határ felügyeletében is részt vettek.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2016. szeptember 10. 23:49
Akkor jól választottam időpontot, mert 3.-án 0 perc volt a várakozás Hegyeshalomnál, kifelé.
tango47
2016. augusztus 26. 13:13
Most kezdik el sorozni őket? Nem kellene kapkodni! Hozunk is meg nem is, jövünk is meg nem is?
Csomorkany
2016. augusztus 09. 00:44
Odáig hozzák a taxit?
Héja
2016. augusztus 08. 19:22
Nyilatkozz a saját nevedben kispajtás. Moslékzabáló szokásaidat, cselédtempódat ne részletezd.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!