Tudta? Túl lett tolva a bringa

2016. szeptember 30. 16:30

A szolidaritás eszméje teljesen kiesett a kampánytematikából.

2016. szeptember 30. 16:30
nénike
Mandiner

7.jpg

Láttam tavaly a tévében azt a sok barna bőrű embert. Gyalog vonszolódtak a Keleti pu. - M1 autópálya viszonylaton. Azt mondják, ilyen a migrálás. Ide jöttek, aztán eltűntek, mint az aranyóra.

Kábé ennyi közvetlen tapasztalatot gyűjthetett az a pár ezer magyar, aki testközelből látta az arabok exodusát. A többi benyomást csupán média híradásokból és a kampány üzenetekből szedhették magukra a népek. A hívószavak közül a legfontosabbak: veszély, terrorizmus, elveszik a munkát / segélyt / asszonyaink tisztességét, nem integrálhatók, tömegek áradata, kerítés, no-go zónák, keresztény gyökerek, iszlám terjeszkedés, szenny, vér, mocsok. Salah Abdeslam. A mérleg másik serpenyője üres.

Tudta? Szíriában háború van.

4.jpg

Ma már jóval 70 év fölötti az a generáció, akiknek lehetnek még ködös emlékképeik utcán heverő hullákról, letépett végtagokról, szénné égett holttestekről. A többieknek jó esetben papírszagú ismereteik vannak a háború borzalmairól. Aki nem kapcsolja el a tévét az előre jelzett sokkoló képkockák bemutatása előtt, azt a finom európai lélek ugyanolyan pszichopatának tekinti, mint azt, aki zombifilmeket néz. A választók döntő többsége a Wartburg-szocializmus biztonságában nevelkedett, a legnagyobb kultúrsokkot pedig legfeljebb a romos cigányputrik lakói jelentették.

Hulló bombáktól, összedőlt épületektől, kiirtott családokról semmi tapasztalata. Mivel pedig a közvetlen és állandó életveszély csak egy filmek világában lévő fikció, minden lelkiismeret furdalás nélkül maradhat a többség velük szemben közönyös és elutasító. A háború elől menekülőket amúgy sem nehéz a halál hírnökeinek beállítani, így rövidre is zárható a kör: nem kérünk a muszlim vérontásból. Azt pedig fedje jótékony homály, hogy azért dörömbölnek az ajtón, mert ők sem.

3.jpg

A hatalom ezért építhette a távoli ismeretlentől való félelemre a népszavazás egész tematikáját, s bár kétségtelenül működik, dönthetett volna másképp is. A NEM kampány ugyanis a zsigerekre ható letámadás helyett észérvek alapján, sokkal vállalhatóbb stílusban is hozható lett volna. Ritka példáját épp a Fidesz brüsszeli delegációvezetője mutatta lakossági fórumán Veresegyházán.

Nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni. A miniszterelnök megállapítása méltatlanul kevés figyelmet kapott, így a szolidaritás eszméje teljesen kiesett a tematikából.

A felelősség és a rászorulók védelme természetes igényünk, mely elsődlegesen a családra, majd a helyi közösségre, a nemzettársakra terjed ki; de nem érhet véget az országhatáron, akármilyen magas kerítés áll is ott. 

És igen, vállalni kell a valódi menekültek és a gazdasági migránsok, potenciális terroristák szétszálazásának aprólékos munkáját. Ha a kampányra költött milliárdokat erre fordítanák, már nagyobb biztonságban érezhetné magát az ország lakossága. A pénzt sajnos a paráztatásra pukkantottuk el.

5.jpg

A népszavazásra bocsátott kérdés szerencsére nem arról szól, hogy minden jövevényt tárt karokkal fogadjunk, vagy rekesszünk minden benyomakodót a határainkon kívülre. Uniós tagságunkról sem most döntünk, működéséről viszont igen.

A kérdés ugyanis arról szól, hogy bizonyos, korábban nem szabályozott kérdésekben – ez esetben épp a migránsok szétosztásának elvi lehetőségéről – lehet-e a magyar Országgyűlés feje felett átnyúlva dönteni Brüsszelben vagy sem.

Ez tisztán szuverenitás-kérdés, s ebben Magyarország vezetésének bizony erőt kell mutatnia. A választónak viszont ahhoz kell megfelelő lelkierő, hogy elviselje a hazaárulás vádját, ha vitatja a „kék üzenetek” nagyszerűségét, ha szóba meri hozni az emberi jogokat, ha nem homogén masszaként tekinti a jövevényeket, ha a közös európai problémára közös európai megoldásban bízik.

Nem mindennapi zúzógyomor szükséges ahhoz is, hogy megemésszük először a Kormányzati Tájékoztatási Központ postán küldött levelét, majd a kampánygépezet egy irányba mutató igazságait. Desszertként a gépi, majd élő telefonhívások még hátravannak.

Mindezek után valahogy jelezni kell, hogy az agytröszt ezúttal túltolta a bringát. Ehhez nincs sok rendelkezésre álló eszköz, az ember azt használja, amije van. Még két nap, de már torkig vagyunk.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 222 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 23. 08:18
Tudta? Az USA nem fogad be csak korlátozott számú migránst. Tudta? Ausztrália nem fogad be, Kína Japán sem. Kanada 25 ezret fogad be, de csak családosokat, azokat is csak szigorú ellenőrzés után.
moricka13
2017. március 10. 19:24
Paul Lendvai Bécsben! Szolidaritásból szíveskedjen a magyarok figyelmét elterelni a népszavazásról, mert már elviselhetetlen, ami megy. Igaz, már csak egyet kell aludni és minden eldől. Végezze el nekünk az ausztriai elnökválasztás konkrét helyzetének konkrét elemzését és ismertesse is a magyarokkal, mert nem csupán Önnek van véleménye rólunk, minket is érdekel, ami a szomszédban történik. Ami pedig azt illeti, az osztrákoknak sem kell /mint nekünk sem/, hülyeségért a szomszédba menni.
Peter8811
2017. március 09. 20:47
Gyurcsány elvtárs ezt meg hallja felmondja veletek a Lyóbik DK az együttműködést. :)))))
tango47
2017. január 29. 19:04
Ha még egyszer valaki leírja itt, hogy valaki "túltolta a biciklit (bringát, kerékpárt, stb), az jelenkezhet egy seggberugásért. (Cím a szerkesztőségben)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!