Nem bír el a migránsokkal a francia menekültügyi rendszer

2016. november 04. 08:59

Lényegesen kevesebb migráns érkezik Franciaországba, mint Németországba, a francia menekültügyi rendszer mégsem képes megbirkózni a feladattal, véli egy politológus.

2016. november 04. 08:59

A németországinál jóval kisebb számú érkezővel sem tud megbirkózni a francia menekültügyi rendszer – mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő. Tavaly mintegy 80 ezer menekültügyi kérelmet nyújtottak be az országban, ez a szám idén elérheti a százezret, de „a francia infrastruktúra még ennyire sem állt készen”, miközben „folyamatosan születnek a kiegészítő megoldások”, növelve az elhelyezhető emberek számát.

A politológus szerint Francois Hollande francia államfő azért döntött a calais-i és a párizsi menekülttábor kiürítése mellett, mert demonstrálni szeretné, hogy „az állam ott van a helyén, rendet tart és teszi a dolgát”, egyúttal azt is üzeni az elnökválasztás előtt álló országnak, hogy a korábbiaktól eltérően most nem fognak újraépülni ezek a táborok.

A jövő évi franciaországi elnökválasztásról szólva a szakértő azt emelte ki, hogy a baloldal rossz szereplése miatt a voksolásnál érdekesebb lesz a jobboldali előválasztás eredménye, mert „aki ezt megnyeri, az a következő francia elnök”.

(MTI)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mutimi
2016. december 09. 11:54
Ki találta ki, hogy az európai államoknak azért kell működniük, hogy kár minden határon túl kezeljenek bevándorlást? Mintha más dolga nem is lenne egy államnak.
Csigorin
2016. november 07. 07:30
Az egyik nem zarja ki a masikat.
Morgen
2016. november 07. 07:29
Mi lesz ezután? A migránsok feleségei egymás után szülnek, csak szülnek! Azokkal a sikertfajd lányzókkal mi lesz, akiket félrevezetnek, hány migránsgyereket fognak szülni, mert ugye nincs róla híradás, de bitony szépen haladnak a megerőszakolásban. Már az öregeket és a férfiakat sem kímélik. Hajrá, liberósok, remélem, megtanuljátok, mi a nő dolga, migráns módra!
jolly77
2016. november 07. 07:29
tehát szerinted sem a menekültekkel van a baj.. a francia adminisztrációs, szociális- és integrációs politika a rossz :) köszi :P
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!