Vádat emeltek a katonára támadó szír férfivel szemben

2016. december 13. 08:23

Az EU területén jogszerűen tartózkodó, Magyarországra nem be, hanem éppen onnan távozni próbáló szír férfit felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják.

2016. december 13. 08:23

Vádat emelt az ügyészség azzal a szír férfival szemben, aki Röszke közelében rátámadt egy katonanőre – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, az előzetes letartóztatásban lévő férfit felfegyverkezve elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják.

A vádirat szerint október 13-án este 7 óra körül a férfi Röszke közelében a határzáron keresztül próbált Magyarország területéről Szerbiába, majd onnan Törökországba jutni. A vádlott jogszerűen tartózkodott az Európai Unió és így Magyarország területén, mivel Németországban menekültként ismerték el.

A sértett társaival együtt járőrözött a határzár mellett, amikor néhány méterre eltávolodott tőlük. Ekkor megjelent előtte a vádlott, aki egy közel egy méter hosszúságú kihegyezett akácfa karót a feje fölött ütésre tartva a katonanőre támadt. Ezt még időben észleltek a sértett társai, és megakadályozták a vádlottat abban, hogy támadását befejezze – tudatta a csoportvezető ügyész. (MTI)

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
röviden
2017. február 27. 12:45
Ha megkapta a menekültstátuszt, oda megy, ahova akar, csak munkát nem vállalhat máshol, és időkorlátja van a kiruccanásainak.
Fahrenheit 451
2017. január 25. 13:14
miért tartóztatták az országban, ha elakart menni?
Fahrenheit 451
2017. január 25. 13:13
"törvényesen jöhet a mi országunkba is, ha valamelyik európai országban megkapta a menekült státust." aki haza akar látogatni a hazájába, ahol állítólag üldözik, azt feltétlenül hagyni kellene, de előbb meg kéne vonni tőle a menekült státuszt, segélyt.. http://migracio.mandiner.hu/cikk/20160911_die_welt_a_menekultek_visszamennek_nyaralni_oda_ahol_uldozik_oket?
Fahrenheit 451
2017. január 25. 13:13
ezt hol írják?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!