Terrorizmus-szakértő: A terroristákat Európa saját maga neveli ki a menekültszállásokon

2016. december 21. 11:14

Egy osztrák bulvárlapnak adott interjúban a nagy menekültszállások okozta veszélyekre hívta fel a figyelmet Shams ul-Haq, a pakisztáni származású terrorizmus-szakértő. Szerinte az egész ujjlenyomat-rendszer megbukott, a terror pedig hamarosan Ausztriába is elér.

2016. december 21. 11:14

Shams ul-Haq, a pakisztáni származású terrorizmus-szakértő a bécsi Österreich című bulvárlapnak adott interjújában arra figyelmeztet, hogy a terror hamarosan Ausztriát is el fogja érni. A szakértő elmondta, azért hajtanak bele az iszlamisták teherautóval a tömegbe, mert nincs lehetőségük bombát építeni vagy éppen fegyvereket szerezni.

Haqnak csak rossz hírei vannak: „Az ujjlenyomat-rendszer nem működik. A terroristák álnéven utaztak be, és rendelkeznek egy második személyi igazolvánnyal.” Szerinte a terroristákat Európa tulajdonképpen saját maga neveli ki a menekültszállásokon, a menekülteket radikalizáló terroristáknak a nagyobb, ezer főt meghaladó szállásokon van a legegyszerűbb dolga, véli a szakértő. „A nagy táborok veszélyesek. A menekülteknek nem igazán tudnak mit csinálni ott magukkal. Könnyű terep a szalafisták számára.”

Haq heteket töltött el a migránsok között elvegyülve németországi, svájci és ausztriai menekültszállásokon, így járt abban a berlin-tempelhofi intézményben is, amelyben vélhetően a berlini merénylet tettese is megszállt. A terrorizmus-szakértő szerint azon a szálláson különösen rosszak a körülmények. A Pakisztánból 1990-ben Németországba érkezett Haq a bulvárlapnak elmondta: nem érti, miért nem toloncolják ki azokat, akiket terrorizmussal vádolnak. „Az ilyen embereket azonnal ki kéne toloncolni. Németországban többszáz gyanúsított van. Mindet ki kéne dobni.” A szakértő felhívja a figyelmet arra is, hogy nem tehető felelőssé egy pakisztáni terrorista miatt a teljes pakisztáni közösség. „Ezek terroristák, semmi közük az egyes országokhoz!” 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
voltospultos
2016. december 28. 16:37
Ha a parazita megöli a gazdaszervezetet, és nincs másik, amibe átmászhat, saját magát is megöli.
Orange79
2016. december 23. 17:58
Hol van az előírva, hogy Európa lakosainak tétlenül kell tűrnie, hogy álhumanista ideológiàkkal álcázva idegenek, muzulmánok, színesbőrűek tömegei árasszanak el mindent?? Az átlagemberek körülményei milyenek? Mindenért keményen meg kell dolgozni, az esőn és galambszaron kívül semmi nem hull az égből ingyen. Csak egy háború oldhatja meg a problémát, a születésszabályozás, a migráció korlátozása nem valósítható meg a jelenlegi eszközökkel. A pipogya, gyenge, moralizáló tétlenkedés és balek EU-s politika tragédiához fog vezetni.
Senye Péter
2016. december 23. 07:41
A terroristák egy része a menekültekkel érkezik, de jó néhányan azok második vagy harmadik generációjából válnak azzá. Csak annyi menekültet szabad befogadni, amennyinek kapcsolatait ki lehet küszöbölni, azaz néhány százat az EU-ban.
Lotti
2016. december 23. 07:33
Haq nem érti ? Ki érti ? Egy -egy hülye ember (na jó, sok hülye ember) minden társadalomban fellelhető, de miért vannak ezek felülreprezentálva az uniós vezetők között. Nagy piros pont a szerencsére kivételt jelentő Orbánnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!