Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Merkel sajnálkozik Trump rendeletén

2017. január 29. 13:50

Meggyőződése Angela Merkel német kancellárnak, hogy senkit sem lehet a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva általános gyanú alá helyezni származása vagy vallása miatt, ezért sajnálattal fogadta Donald Trump bevándorlást korlátozó rendeletét. Éppen emiatt a kancellár telefonon elmagyarázta az amerikai elnöknek, miről is szól a genfi menekültügyi egyezmény.

2017. január 29. 13:50

Angela Merkel német kancellár sajnálattal fogadta, hogy Donald Trump amerikai elnök rendeletben megtiltotta több muzulmán ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba - közölte vasárnap a kancellár szóvivője.

Steffen Seibert közleménye szerint a német kormányfőnek az a meggyőződése, hogy senkit sem lehet a terrorizmus elleni küzdelemre hivatkozva „általános gyanú alá helyezni” származása vagy vallása miatt. 

Elmagyarázta Merkel a genfi egyezmény lényegét

A genfi menekültügyi egyezmény megköveteli a nemzetközi közösség tagjaitól, hogy humanitárius okok alapján fogadjanak be háborús menekülteket. Ez kötelessége valamennyi országnak, amely csatlakozott az egyezményhez. Angela Merkel kifejtette, elmagyarázta ezt a politikát az amerikai elnöknek a szombati telefonbeszélgetésükön - áll a közleményben.

A német kormány megvizsgálja, hogy az amerikai elnök rendelete milyen következményekkel jár a kettős állampolgársággal rendelkező német állampolgárok számára, és azt is áttekinti, hogy adott esetben miként képviselheti az érintettek érdekeit - tette hozzá Angela Merkel szóvivője. 

A NATO és a katonai együttműködés is szóba került

A német kancellár és az amerikai elnök közép-európai idő szerint szombaton késő délután 45 perces telefonbeszélgetést folytatott. Ez volt Angela Merkel és Donald Trump első megbeszélése. A két vezető közös közleményt adott ki a beszélgetésről, ebben hangsúlyozták, hogy a szoros német-amerikai együttműködés mindkét ország biztonságát és jólétét szolgálja, és hozzátették: mindkét félnek az a szándéka, hogy az „egyébként is kiváló bilaterális kapcsolatokat tovább mélyítsék a következő években”.

Egyetértenek abban is, hogy a NATO-nak alapvető jelentősége van a transzatlanti kapcsolatokban, és fontos szerepe van a béke és a stabilitás megőrzésében. Közös meggyőződés, hogy a szövetségnek vállalnia kell a 21. század kihívásait, a közös védelem és a kollektív biztonság pedig a katonai kapacitások fejlesztését célzó megfelelő beruházásokat igényel, valamint „méltányos hozzájárulást valamennyi szövetséges részéről”.

Júliusban jöhet Merkel-Trump találkozó is

A szombati beszélgetésről kiadott közlemény szerint Angela Merkel és Donald Trump megegyezett abban, hogy intenzívebbé teszik az együttműködést a terrorizmus és az erőszakos szélsőségesség elleni küzdelemben, valamint a közel-, és közép-keleti térség, illetve Észak-Afrika stabilizációjának terén.

Donald Trump elfogadta a német kancellár meghívását a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az EU-t mint intézményt összefogó G20 csoport soros német elnöksége alkalmából júliusban Hamburgban rendezendő csúcstalálkozóra, és kifejezte örömét, hogy „rövidesen Washingtonban üdvözöli őt” - áll a közleményben.

(MTI)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2017. április 21. 11:54
Melyik arab állam határos az USA-val? Ha jól tudom az első biztonságos országban kell menedékjogot kérni.
Vén Csataló
2017. április 04. 20:03
Ugye tudod, hogy elmebeteg vagy?
hini
2017. március 28. 10:57
hamarosan a saját néped fog megnyúzni!
hini
2017. március 28. 10:57
lehet igazad van,de még pár kamionos,aztán fordulhat a kocka!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!