Kritizálta Trump beutazást tiltó rendeletét Merkel

2017. január 30. 17:09

A német kancellár hétfői sajtónyilatkozatában leszögezte: elengedhetetlen a határozott fellépés a terrorizmussal szemben, de a terror elleni harcra hivatkozva senkit sem lehet „általánosító gyanú alá venni” a vallása vagy származása miatt. Angela Merkel bejelentette azt is: a német kormány segítséget nyújt minden német kettős állampolgárnak, akit érint a több muzulmán ország állampolgárainak beutazását megtiltó amerikai elnöki rendelet.

2017. január 30. 17:09

A német kormány segítséget nyújt minden német kettős állampolgárnak, akit érint a több muzulmán ország állampolgárainak beutazását megtiltó amerikai elnöki rendelet – jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben. A kancellár sajtónyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a kormányzat mindent megtesz az érintett német kettős állampolgárok jogi helyzetének tisztázásáért és a jogbiztonság fenntartásáért. Hozzátette, hogy Berlin szoros egyeztetést folytat az ügyben európai partnereivel.

Angela Merkel – vasárnap egy közleményben kifejtett véleményét megismételve - aláhúzta: elengedhetetlen a határozott fellépés a terrorizmussal szemben, de a terror elleni harcra hivatkozva senkit sem lehet „általánosító gyanú alá venni” a vallása vagy származása miatt.

Donald Trump amerikai elnök rendelete alapján ideiglenesen nem utazhatnak be az Egyesült Államokba Irak, Irán, Jemen, Líbia, Szíria, Szomália és Szudán állampolgárai. Washington emellett határozatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és 120 napra leállította a teljes amerikai menekültbefogadási programot.

Angela Merkel nyilatkozatában kiemelte: megítélése szerint ezek az intézkedések „ellentmondanak a menekültek nemzetközi megsegítése és a nemzetközi együttműködés alapgondolatának”.

A hétfői berlini kormányszóvivői tájékoztatón Martin Schäfer külügyi szóvivő kiemelte, hogy a német diplomácia teljes erővel dolgozik a jogi helyzet tisztázásán, mert az amerikai beutazási tilalom nemcsak „fontos politikai kérdés, hanem fontos konzuli kérdés is, amely nagyon-nagyon sok német állampolgárt is érinthet”.

Johannes Dimroth, a belügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy az érintettek számáról egyelőre egy 2011-es statisztika áll rendelkezésre, ezért az adatok csak tájékoztató jellegűek. A kimutatás szerint az érintettek legnagyobb csoportját a német-iráni kettős állampolgárok alkotják több mint 80 ezer fővel, a német-iraki kettős állampolgárok száma meghaladja a 30 ezret, a német-szíriai kettős állampolgárok száma mintegy 25 ezer, a német-szudáni kettős állampolgároké nagyjából ezer, a német-szomáliaiaké több mint 500, a német-líbiaiaké mintegy 400, a német-jemeni kettős állampolgárok száma pedig nagyjából 350.

Az ügyben megszólalt Martin Schulz, a német szociáldemokrata párt kancellárjelöltje, aki vasárnap Berlinben a kormányfőjelölti programját ismertető beszédében az amerikai elnök által elkövetett „elviselhetetlen tabutörések” közé sorolta a beutazási tilalmat.

Az ellenzéki Zöldek azt követelik, hogy ne engedjék be Donald Trumpot Németországba, a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az EU-t mint intézményt összefogó G20 csoport soros német elnöksége alkalmából júliusban Hamburgban rendezendő csúcstalálkozójára, ha nem vonja vissza a rendeletet.

(MTI)

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tom hagen
2017. március 10. 21:44
Na. Merkel asszonyság terve, mely szerint átdobja a tengerentúlra a muszlimokat ezzel a kettős állampolgársággal, hát úgy tűnik befuccsolt... Ez IS!
választópolgár
2017. március 07. 14:32
Pedig merkel szerint ők fogják kitermelni a német nyugdíjakat és fenntartani a német gazdaság versenyképességét. Úgymint: a túlszaporodott analfabéta afgán, bangladesi hajléktalanok fogják fejleszteni a high tech siemens mágnesvasutat. a hazájukban túlszaporodott afrikai pirézek fogják összeszerelni a bmwket, audikat és mercedes elektromos autókat, az erőszakos vallási fanatikus háborús traumatizált arabok pedig enyhíteni a német orvos és ápolóhiányt.
választópolgár
2017. március 05. 20:21
Merkel szerint az összes primitív túlszaporodott arab afrikai és piréz, komplett országok kőtözködjenek be a kiscsaládjával merkelisztánba, humanitárius okokból. És akkor németisztán lesz európa legnagyobb német kisebbségével rendelkező közel keleti, afrikai országa.
zakar zoltán béla
2017. február 16. 07:45
Stazium szutyka
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!