Magyarország nem biztonságos a menekültek számára egy olasz bíróság szerint

2017. május 28. 16:38

Egy olasz bíróság korábbi álláspontját erősítette meg, amikor egy május 15-i döntésében nem engedte egy menekült Magyarországra szállítását: úgy ítélték meg, hogy hazánkban nem biztosított a menekültek emberi jogainak megfelelő védelme.

2017. május 28. 16:38

A civil szervezeteket tömörítő Európai Menekültügyi Tanács (ECRE) hívta fel a figyelmet az olasz legfelsőbb közigazgatási bíróság, az államtanács döntésére, mely szerint Magyarország megsérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját – számol be a HVG.

Ezt egy menekült dublini egyezmény alapján való Magyarországra szállításának ügyével kapcsolatosan állapították meg. A bíróság nem engedte az illető Magyarországra szállítását, mivel úgy ítélte meg, hogy a menedékkérők emberi jogaik sérülnek hazánkban. Ezzel az államtanács egy előző évi állásfoglalását erősítette meg.   

Az ECRE márciusban kérte az összes európai országot, hogy függesszék fel a menekültek Magyarországra szállítását a „magyar menekültrendszer hiányosságai” miatt. A szervezet felhívja a figyelmet arra is, hogy áprilisban az ENSZ Menekültügyi Főbizottsága (UNHCR) szintén a dublini egyezmény miatti transzferek átmeneti felfüggesztésére szólított fel.

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pandaka pygmaea
2022. december 27. 19:21
:D Remek.
választópolgár
2017. október 30. 01:46
Nagyon helyes.
választópolgár
2017. szeptember 29. 23:13
nagyon helyes. Az iszlám rablóhadjárat számára sem volt biztonságos az egri ostrom. 50.000 iszlám migráns halt meg a rablótámadás során.
választópolgár
2017. szeptember 14. 22:40
Alapkérdés amit senki nem tesz fel: ha egy népcsoport bármilyen okból, fejlődésképtelenségből, szellemi visszamaradottságból, vallási dogmatika által keretbe szabott életmódból több száz év alatt nem tud önálló, önellátó és önfenntartó társadalmat és civilizációs berendezkedést létrehozni és fenntartani, SAJÁT MAGA SZÁMÁRA, helyette lelakja a sajátját és/vagy túlszaporodik, majd fogja magát és erőszakosan átköltözne a készbe, amiért nem dolgozott meg, amit más népek saját szorgalmukból tudásukból és tehetségükből hoztak létre és védték meg örökítették át és áldozták az életüket háborúkban generációkon keresztül. Ott a félreértelmezett "humanitásból" a média által agymosott és megfélelmített társadalomtól kiköveteli, kihasználja a bőkezű ellátási rendszert, ami szerinte "jár", EGYETLEN VARÁZSSZÓRA HIVATKOZVA: "MENEKÜLT VAGYOK". Majd egyetlen dologra koncentrál: hogy mint a kakukkfióka túlszaporodja az őket befogadó idióta naív, jólétben elkényelmesedett, hülyeségig "polkorrekt" népeket, (mert különben mit fog szólni bankimun meg a "világ közvéleménye") majd az abszurditást csúcsrajáratva pofátlanul azt a társadalmi berendezkedést követeli robbantgatással, és primitív terrorral, amiben ő sem élt meg, ami neki sem működött, amiben otthon is éhen döglött, tehát fejlődésképtelenségét is idehozva sáska módra lepusztítja és lelakja minden szinten és téren sec perc alatt rombolja és zilálja szét ezt az újonnan elfoglalt szállásterületét is, miközben hálából az őt befogadó európai álompolgárokat terrorizálja és robbantgatja. ez neked nem tetszik? Akkor majd a jóságos eu védelmi pénzt fog követelni tőled, ha nem akarod "befogadni" őket.Támogatások megvonása stb. Apropó...alapkérdés mert én még mindig itt tartok: Miért is tartozom én felelősséggel a saját gyermekeim helyett azzal a primitív afrikaival, arabbal vagy pirézzel szemben aki 8-10 gyereket gyárt ész nélkül a semmibe akit nem tud eltartani?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!